Indulhat a Wizz Air Abu Dhabi, a „fapados Emirates”

iho/repülés   ·   2020.10.20. 09:00
FA_20151124_0387-X3

Váradi szerint 2035-re a leányvállalat száz géppel repül majd. Lehetséges tervek: egy diszkont átszállással akár Indiába, vagy még messzebb.

Megkapta a helyi polgári hatóságtól a légi üzemeltetési engedélyt (AOC, Air Operator Certificate) a Wizz leányvállalata. Nem egyszerűen új bázisról van tehát szó, ez egy jelentősebb lépés, méghozzá abba az irányba, amit – főképp persze járvány- és zárlatmentes „békeidőben” – a nemzetközi légiközlekedés egyik legfontosabb, legjövedelmezőbb zónájának tekinthetünk.

Nem véletlen, hogy amikor tavaly megszületett az elvi megállapodás a leányvállalat indításáról, egy nemzetközi portál kifejtette,

a Wizz olyasfajta hálózati modellt követ, mint az Emirates, de: low-cost bázison.

Az Emirates, hasonlóan Öböl-menti versenytársaihoz, a Qatarhoz és az Etihadhoz, rendkívül fontos szerepet játszik az India és a távolabbi, keleti, illetve afrikai országok felé irányuló légikapcsolatokban, Dubaj ezért is vált a legnagyobb nemzetközi forgalmat bonyolító repültérré, itt lehet átszállni Európa felől szinte minden fontos ázsiai sőt, ausztráliai célpont felé, és hasonlóan erősödő a szerepe az Emirátusok másik fontos légiközlekedési központjának, Abu Dhabinak.

A Wizz Air Abu Dhabi tehát ezt a lehetőséget kínálja majd fel diszkont konkurenciaként, vagyis, hogy

olyan célpontok között teremthet kapcsolatot, amelyek között csak hagyományos légitársaságok repülnek, drága jegyekért, például Indiába, sőt, akár még távolabb is.

Egyébként érdemes belegondolni abba, mekkora esélye lehet egy olcsóbb árakkal operáló légitársaságnak például India felől, ahonnan hatalmas tömegben mozognak az Öböl-menti nagyvárosokba – nem az ötcsillagos társaságokat preferáló gazdag ázsiaiak, hanem a vendégmunkások. Ez teszi érthetővé azt is, hogy Váradi József vezérigazgató egy korábbi nyilatkozatában azt jósolta: a Wizz Air Abu Dhabi tizenöt év múlva már százgépes(!) légitársaság lesz.

Ehhez persze megfelelő repülőkre is szükség van, erre utal a Wizz flottabővítési politikája is: gyanítható, hogy egy ilyen hálózat kiépítésében komoly szerepe lehet azoknak az A321XLR-eknek, amelyeket még a párizsi szalonon rendelt meg a légitársaság, és amelyek a keskenytörzsűek szokásos hatótávolságához képest jóval nagyobb vonalakat képesek berepülni. Korábbi elemzésünk szerint, mivel a gép plusz kerozin-tartálya révén 8700–9000 kilométert repülhet, természetesen kisebb utasszámmal, mint a „normál” 321-neókon,

ebbe Abu-Dhabiból akár Peking (körülbelül 6500 kilométer), Bangkok (körülbelül 5500 kilométer), vagy Szingapúr (körülbelül 6000 kilométer) is beleférhet.

Mindeközben beteljesedett az is, amit ugyancsak a leányvállalat tervének első felbukkanásakor írtunk, vagyis várható, hogy a Wizz még a leányvállalat beindítása előtt megteremti a légi kapcsolatot Európa és Abu-Dzabi között. Nos az első Wizz Airbus – nem az új leányvállalat, hanem az anyacég járataként - idén július elsején ért földet az Emirátusoknak ezen a célreptéren, és hasonló járatokat terveztek Bukarestből, Szófiából, Katowicéből és Kolozsvárról. Más kérdés, hogy a járvány második hulláma mennyire fékezte le ezt a nyitást.

Ennek megfelelően Budapest nem szerepel a Wizz Abu Dhabi induló járatai között, a mostani hálózat része viszont Athén, Jereván, Kutaszi, Ogyessza, Larnaka és Alexandria Borg El Arab. A cég első A321neója már megérkezett Abu-Dzabiba.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek