Írásunknak és az ötletnek modellező előzménye is van, amelyet azért érdemes megismerni, hogy ne érjen később senkit se csalódás és értse, miről szól. Külön ajánlom cikkünket panelházban és városi társasházban lakók figyelmébe.

(a szerző felvételei)

A szabványokról

Az a „modul” amit itt bemutatunk, eredetileg sablonnak készült és a sín keresztben volt rajta. Volt kisebb sablon is, csak ezzel sokkal kényelmesebb volt dolgozni, mert a vonat nem esett le a végén, hanem ki lehetett gördülni a sablonra. Az a szabvány amiben eredetileg építek, az egy klubközi modulszabvány. 100×50×8 centiméter és 50×50×8 centiméter. Több személy és csapat is használja, köztük olyan régiek is mint ALOE, Széchenyi, SLY (ez utóbbit PC-játékosok ismerik inkább). Kétségtelen, van magyar modulszabvány is mind H0, mind TT méretarányban, de 2012-ben találóan megfogalmazta az egyik magyar kiállításszervező, „ehhez senki sem tud csatlakozni.”

(Mert az itt említett magyar szabvány az európai szabvány átdolgozott változata, amelyet sem az európai sem a régi magyar szabványhoz nem lehetett tökéletesen illeszteni. A legtöbb klub ma már az európai, Fremo-ajánlás szerint épít, mert ehhez a rendszerhez a nemzetközi modulok és a régi magyar szabvány szerint épített modulok is csatlakoztathatóak – a szerk.)

Egy osztályteremben vagy egy szakkörszobában több gyerek esetén hamar kezelhetetlenné tud válni a nemzetközileg elfogadott szabvány. A modulszabvány nem hibás, csupán olyan, érdemi hellyel rendelkező klubokból indul ki, ahol a valóságban elsősorban „komoly” felnőttek vannak. S igazából akik kitalálták, egymásnak akartak egy olyan magas szintű mércét megalkotni, aminél „gyengébb” terepasztalt nem kívánnak látni kiállításokon. Így vagy úgy, a mostaniban lévő elképzelések csupán az „átlag gyereket felejtik el” és a „hobbiszintű” embereket zárják ki (panellakók pedig ne is álmodjanak modulról).

(A felvetés logikai hibás, a modulozás ugyanis pontosan a helyhiányból adódóan indult ki. Modulokat egyesével építeni, azokat polcszerűen tárolni sokkal egyszerűbb, mint egy nagy, klasszikus terepasztalt. Egy 50×100 centiméteres modul a gyerekszoba közepén is felállítható és építhető, nem kell egy teljes padlás az építkezéshez. Természetesen a modulok összeálítása már nagyobb helyet igényel, de rugalmasságából adódóan a pálya felépíthető a nappaliban, folyosón vagy akár az udvaron. Az már a történet újabb fejezete, hogy a modulrendszerben felépített pályának csak a szabad terület szab határt, ugyanis gyakorlatilag korlátlan számú modult lehet egymáshoz kapcsolni. Ezt ismerte fel a nemzetközi közösség és állnak össze a mai kiállításokon a többszáz méter hosszú, valódi modell-vasútüzemnek helyet adó pályák.

A kiállításokon szabott mérce lehet, hogy a cikk szerzője szerint néha magas, ám az oldtimer autók kiállítására sem engednek be egy lyukas, rozsdás Trabantot. – a szerk.)

Sulimodul

Már régóta foglalkozom iskolai témákkal és magával a modellezéssel még a nyolcvanas években ismerkedtem meg. Akkoriban ez úgy nézett ki, hogy volt a technika óra, majd délutáni szakkörök voltak heti egy alkalommal. A szakköröket olyan tanárok szervezték, akiknek volt jogosultságuk (licenc) és lehetőségük is a gyerekekkel kijelölt modell reptérre is kimenni (történetesen repüléssel foglalkoztam).

A kilencvenes években nagy divat lett a számítástechnika és magam is kipróbáltam a számítógépes versenyzést. Az akkori pályákat napjainkban már igazából nem lehet nagyon használni. Sokan idővel elkezdtük mellőzni a számítógépes játékokat és „kezdtünk ismét modellezni”, mert amit itt megalkotunk később is működő lesz (feltéve, ha H0 esetén 2.5-s sínt használunk mindig). Ami itt megépül az kézzelfogható és nem lesz „elavult” egy új szoftver verzió miatt. A sulimodul esetén a diák olyan dolgot készít, amelyet akár húsz év múlva is elővehet, leporolhat és kezdeni tud vele valamit. Sokan a tárgyakat készen kapják vagy megveszik, de itt nincs ilyen. S pont ez a „foglalkozás” lényege: „megtanulni megcsinálni valamit”.

Az idei év újdonsága a délutáni felügyelet. Bár az oktatási törvény nem kötelezi az iskolákat értelmes dologra a tanításon túl, de számos iskola esetében hiába szeretne bármi csodálatosat megalkotni, valóban nincs rá sok kerete. Több szakköri lehetőség is van, ez most csak egy példa a sok közül.

A sulimodul olyan alacsony költségvetésű („low-cost”) megoldás, ami szabványos modulrendszerhez is csatlakoztatható, tehát később is használható. A sulimodul esetén az alap könnyen beszerezhető/elkészíttethető. Bárki levágathatja lapszabászatban rétegelt lemezből és derékszögelemek használatával könnyen csavarozhatja és ragaszthatja. Asztalossal csináltatva két-három mozijegy árából megvan.

A modul a legtöbb iskolai padon elfér. Ezektől függően akár két részlete is, tehát nem kell átrendezni a termet. Nem arra alapoz, hogy minél drágább cuccok kerüljenek rá, de lényegében bármilyen elektronika könnyen felhelyezhető, ahogy más modulok esetén is erre van hely és lehetőség (Conrad váltó-állítómű, Noch és más gyártók mozgó figurái, de ekkor már nagyon extráztak). A nyolc centiméteres magasság nemcsak az ilyen kiegészítők miatt lényeges, hanem ez összecsavarozhatóság terén lényeges fizikai megerősítés. Erre a készítésnél nem a diáknak kell odafigyelni, hanem az asztalosnak, aki a modul alapot kivitelezi. Ne diákkal készíttessük, hanem szakemberrel, valamint le kell kezelni és lakkozni, hogy ne legyen szuvas a későbbiekben. Ha nem lesz mérethelyes, inkább csináltassunk újat, mert később nem lesz jól összeilleszthető. A sulimodulra nemcsak sín rakható, készíthető bármilyen tájrészlet is. Például lányoknak kis erdő őzikével, vagy tavacska horgászokkal. Lehet többet egymás mellé tenni és ekkor például akár komplett állatfarm is készíthető. Igazából csak a kreativitás szab határt. Oktatási szempontból, ami lényeges, hogy egy 20×50×8-as modul a diáké, és az csak az övé.

Kisebb költségvetésű iskolák is könnyen megvalósíthatnak nagyszerű dolgokat, például készíthetnek rétet, kis városi utca részletet is. Lehet nyomtatni indulásként papír alapú épületeket is (van vasútmodell cég, ahol katalógus mellé is adnak ilyet). Ez a vasútmodellezésben sem ritka, például a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút terepasztala esetén is több – még nem kész – épületet papírépület helyettesít.

A modulok kiállítása

A sulimodul egyfajta „új kategória”. Ami tanári felügyeletet igényelhet, az esetlegesen a trafó használata, de egyébként is napjainkban különös figyelmet szentelnek a gyártók az érintésvédelemre. A koncepcióbeli újítás az, hogy nem hosszú „pac-man”-hernyórekordok megdöntése a cél, hanem hosszanti és oldalirányban egyaránt fejlődő tájak létrehozása. Sok komolyabb klub/csapat azért nem szívesen lát más „kezdőbb” embereket maga mellett, mert féltik a járműveiket az ismeretlen pályáktól. Ez a megoldás Fremo és más magyar szabvány mellett is alkalmazható úgy, hogy a komoly csapatok járműve nem közlekedik át más „ismeretlen” terepen.

A modul nemcsak összerakva mutatható be, hanem üveges szekrénybe téve külön részletként is. Minden gyerek kényelmesen fel tudja tüntetni a saját nevét is az alkotásán.

Logisztika

A méretezés úgy lett kiszámolva, hogy öt-öt elem egymás mellett úgy szállítható, mintha rendes modul lenne. Ezért nem 25, hanem 20 centiméter széles. Ennél a sínkiosztásnál egy motorvonat által közlekedhető ív 50×50×8 méretű modulra fér el. Egy átlagos, húszfős osztály teljes kiállítási anyaga akár egy kisebb kategóriájú gépjárműben is kényelmesen szállítható. Nemcsak belföldön olcsóbb, hanem akár külföldre – például csereiskolába – is könnyen elvihető, elvben távolsági busszal is szállítható, tehát ekkor sem kell külön fuvarban gondolkodnia a szervező tanárnak.

(A szerző két bekezdéssel feljebb azt írta, hogy a komolyabb modellezők féltik járműveiket az ismeretlen pályáktól. A keskeny, mindössze húsz centis modul komoly veszélyforrás, egy esetleges siklás esetén az esetenként többszázezer forintot érő gördülőállomány lezuhanhat a modulról, ez pedig jóvátehetetlen károkat okozhat mondjuk egy egyedi építésű modellben. Több egymás mellé tett sulimodul pedig már olyan széles lenne, hogy a mellette való közlekedést nehezíti meg. – a szerk.)

Minőségi mércék

Sok szervező hirdeti, hogy a közösségnek nyújt lehetőséget, ami sok esetben sajnos magyarra fordítva azt jelenti, mások gyűjteményére alapozva kvázi ő szedi a jegypénzt. Másik szomorú tapasztalat, hogy számos kiállító egyből elutasítja az átlagos modulokat. Itt természetesen nem az exkluzív kiállításokra gondolok (mint példul a gödöllői, ahol az ottani híres makettkör mellett valóban eléggé magas a mérce). Az iskola nem rendezvényszervező cég, ne is foglalkozzon a tanár az ilyenekkel.

(Minden tevékenységnek megvannak a maga minőségbéli szintjei. Ahogyan a vidéki harmadosztályú klub sem indulhat a labdarúgó-világbajnokságon amikor kedve van, egy kiállításszervező is megszabhatja azt a színvonalat, ami alatt nem szeretne terepasztalokat látni a rendezvényén. Az pedig kifejezetten üdvözlendő – és nem üldözendő! –, hogy a magyarországi mérce is emelkedik és kezdi elérni az európai színvonalat. Mert ez azt jelenti, hogy hazánkban is sok ügyes kezű, kreatív modellező alkot, aminek a kiállítások látogatói mindenképpen csak örülhetnek. – a szerk.)

Az elmúlt években egyre többen a makettépítés felé mentek el az épületek esetében. De ha tényleg makettnek tekintenénk, akkor szembe kellene néznie az illetőnek, hogy bizony magyar viszonylatban körülbelül átlagos „beugró szint” és nem különleges az alkotása (persze szép, nem erről van szó). Kezdjük azzal, hogy a vasútmodellezésnél – bár sokan szeretnék – de reálisan nem a makettszint az elvárás – ellentétben a makettversenyekkel. Persze nem tilos, de elgondolkodtató, ha a szervező ilyet vár el. A sulimodul azért sem elsődlegesen a sok sínre törekszik, mert nem minden szülőnek van lehetősége olyan járműveket venni, amit utána nem fognak egy-egy kiállítás során esetlegesen mások lehurrogni fórumokon vagy közösségben (bizony, bizony ez napjaink gyerekközegében nagyon is szempont). Az oldalirányú táj lehetőségével kiegyensúlyozódik az ár/érték arány. Nem mellesleg egy kislány előbb feltesz egy pónifarmot alkotásként, mint hogy sínnel bütyköljön. majd pedig otthon is szívesebben kiteszi a falra az ő kis alkotását. Tipikus, hogy csapatok vasútmodellezéssel foglalkoznak, de a valóságban nem szoktak vasutazni. Ismerik a vasút szabályait és folyton hivatkoznak az utasításokra, de legyünk őszinték: egész évben modulépítés és -javítás, majd valóságban jó ha évi 3-4 alkalommal 10-12 órát játszhatnak vele. Gyakorlatban azt is úgy, hogy a kiállításszervező elvárja tőlük a jelenlétet és a használatot.

(Nem tudom, a szerző miért állítja be tipiksunak ezt az állapotot azon kívül, hogy önmagára igaz. A szerző által hivatkozott, minőségi modellezést képviselő klubok, egyesületek tagjai között szép számmal akad vasutas. Mozdonyvezető, forgalmi szolgálattevő, tolatásvezető vagy éppen személypénztáros, de akad villamosvezető vagy vasúti balesetvizsgáló is. Ráadásul itthon is egyre gyakoribbak a játék örömére összehívott játékok, ahol a modellezők kedvükre élvezhetik az egész éves alkotás gyümölcsét. Sajnos ezek az összejövetelek sokszor zártak, az ok pedig prózai: a magyar közönség fegyelme, pontosabban fegyelmezetlensége és az ebből eredő rossz tapasztalatok miatt kívülállókat, ismeretleneket nem szívesen látnak a nagyértékű modellek közelében – a szerk.)

A sulimodul koncenpciója azért is ilyen, mert a kiállítónak nem kell figyelnie adott esetben kétszáz modul folyamatos üzemén, mert néhányon esetleg megy a vonat, a többin meg kétoldalt táj van. Sokkal jobban kihasználható egy terem, sokkal jobban igazodik a modellezőktől elvárható jelenléti óraszámhoz is, és nem mellesleg nagyon nagy mértékben alacsonyabb az előforduló hibák aránya a modulok darabszámához képest.

Sokszor probléma, hogy egy-egy csapat modulja között meg kell hagyni egy elvárt balesetvédelmi távolságot. No ez a sulimodulnál nincs, mert egy területen belül sok-sok csapat munkája bemutatható. Ha nem is szeretnék összekötni, akkor ki lehet alakítani úgy a vasúti sines részt a tervezéskor, hogy A városból B városon át C településre érkezik a vonat. Vagy akár oldalirányban betehetők szántóföldek, vagy egy-egy kis erdő két település közé.

Milyen változást és különbséget lát a néző?

Kétségtelen, hogy vegyes lesz a felhozatal. Eddig is vegyes volt: például az egyik fesztiválon volt olyan asztal, ahol bizony végig feljöttek az utak. Ilyenkor azért szóljunk „Pistikének”: ragaszd le szépen! Ez nem verseny és legfőképpen nem makettverseny. Élménydúsabb összkép, nagyobb területek tudnak kialakulni, és persze vasút is van. Ugyanakkora helyen sokkal változatosabb a kiállítás. Pontosan úgy mint egy Lego- vagy egy Playmobil-városnál.

A nagyobb csapatok persze 50×50×8 centiméter méretben is építhetnek. Több modulomat úgy újítom fel, hogy teljes épületek vannak rajta, tehát oldalirányban is csatlakozni lehet rá, ami egy teljesen új dimenzió a magyar vasútmodellezésben.

Az itt leírtak egy átlag iskolás súly- és teherbírására, illetve szekrénylehetőségeire méretezettek. A modulalapot szakember készíti, hogy mérethelyes legyen, erre épít a leendő vasútmodellező. Hozzávalók: 8~9 milliméteres rétegelt lemez, hat szárnyas csavar, három sín vagy egy flexsín.

(A cikk írója következetesen sínt ír mindenhol és bár ez eddig nagyjából értelmezhető volt így, de inkább vágányokról beszélünk. Legalábbis ebben a bekezdésben mindenképpen. – a szerk.)

Grandiózus tervek és tipikus buktatók

Már sok tanár gondolkodhatott a „hogyan tovább”-on, mert ki kell találnia, hogy mit is csináljon a gyerekekkel. Pár gondolat, hogy hogyan ne csináljuk a vasútmodellezést.

2008-tól napjainkig egy országosan egyedülálló modulrendszer jött létre, ami a városi közlekedést volt hivatott bemutatni, ami így ebben a formában a látogatóknak nagyon élvezhető volt. Csakhogy sok év után pár ember szembesült azzal, hogy „útelágazódáshoz értünk”, amit itt szó szerint kell érteni. Ezt a kiállításszervezők is „megfejelték”: évi tíz százaléknyi újdonságot várnak el. Tényként elmondható, hogy aki nem tud ezzel az igénnyel lépést tartani, az számos kiállításra már nem tud elmenni. Ha nem tud elmenni, akkor igazából évente egyszer játszik, egyébként végtelenbe nyúló építgetés lesz a sorsa. Ez egy átlagos diáknál nem elvárható/megvalósítható. Lényeges az is, hogy sokunknak felnőttként ez hobbi és szabadidős dolog, azaz nem „vasútfanatikusok” vagyunk. Van saját állásunk, ami nem feltétlenül vasúttal kapcsolatos. Mivel tradicionális modellezéshez szoktunk, nem a birtoklási vágy, hanem a játék szerzi az örömöt. Gyakorlatban sokunk többet szeretné használni terepasztalait is, mint azok akik valóságban csak beszélnek a modellezésről a fórumokon és egyébként dobozolva gyűjtenek. A szülőnek el kell mondani, ne kezdjen rögtön bevásárolni, főleg ne hatalmas szerelvényeket – több mint valószínű ugyanis, hogy a szekrényben végzik.

(Bárki előtt ott a lehetőség, hogy saját maga kedvére játsszon egyet a terepasztalán. Azt azonban senki se várja el senkitől, hogy a másik kedvéért vegyen ki szabadságot, fizessen úti- és szállásköltséget, azaz időt és pénzt áldozzon arra, hogy másnak jó legyen. A kiállításszervezők azok, akik veszik a fáradságot, hogy összehozzanak egy ilyen összejövetelt ahol a kiállítók, azaz a játékosok összegyűlhetnek és játszhatnak, ráadásul az ilyen felmerülő költségeiket is térítik – a jegyárakból, természetesen. Ezért buta és meggondolatlan dolog általánosítani és a kiállításszervezőket szidni, majd pár bekezdéssel később arra panaszkodni, hogy nincsen elég kiállítás, nincsen elég alkalom a játékra. – a szerk.)

A diák alapértelmezetten diák, aki persze szeret építeni, de használni is szeretné azt, amit épített és nemcsak évente – ha egyáltalán odaengedik – pár alkalommal. Nem feltétlen jó elképzelés közös asztal építése. Az sem biztos, hogy a diák a következő évadban szeretne új asztalrészt építeni, de az is lehet, hogy olyan diák, aki más témát választott, később csatlakozik, és ezt is kipróbálja.

Az ábrázolt modulon a sín szándékosan nincs középre téve, mivel az 50×50-es elemen az ív vagy számos épület nem fog jól elférni. Gyakori és életszerű, hogy gyerekszakkörön előbb vagy utóbb leesik egy modul az asztalról. Ez egy nagy, szabványos modul építése esetén rögtön 100×50 centiméter lezúzott tájat is jelent. A magyar szabvány szerinti modul egyébként sem fér el biztonságosan egy átlagos iskolaasztalon.

Szükségesnek tartottam megemlíteni ezeket, ugyanis egy átlagember ezeket nem feltétlenül veszi észre, és a kiállításokon sem szembetűnő a bemutatott látványos modulasztalokon.

(És akkor végül néhány odavetett számon kívül nem láttunk egy árva méretezett rajzot sem, hogy a modulkeret szerkezeti és összeállítási rajzáról ne is beszéljek. Vajon azt hogyan és kitől fogja megtudni a témára most ráharapó tanár, hogy a terepasztal alapja általában valamilyen habosíott hőszigetelő anyag, például a jól vágható és formázható Styrofoam? – a szerk.)

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!