Röviden összefoglalva, ezidáig a transzbörzsönyi kisvasúti pályarendszer a következőképpen működött: bár a kisvasút maga egy pályán üzemel, az egyes szakaszoknak (Nagybörzsöny–Nagyirtáspuszta, Nagyirtáspuszta–Márianosztra, Márianosztra–Szob) más és más üzemeltetője volt, kétszer is át kellett szállni, és egymás tarifáit sem fogadták el. Az önkormányzati tulajdonú Bezina-völgyi (korábban Börzsöny Kisvasút, Szobi GV) Erdei Vasút Márianosztrán adta át vonatait a 2016-ban átadott, állami tulajdonú középső szakaszt működtető Börzsöny 2020 Kft.-nek – utóbbi üzemelteti a Királyréti Erdei Vasutat.

A Lowa (Vereinigung Volkseigener Betriebe des Lokomotiv- und Waggonbaus, Mozdony és Vagongyártó Egyesített Népi Vállalatok) L-60-asa vonatával az alsó szakaszon (fotók: T. Hámori Ferenc)

A hétvégétől azonban az Ipoly Erdő Zrt. megbízásából az alsó, Szob–Márianosztra szakaszt is a királyrétiek üzemeltetik, egységes, Szob és Nagyirtáspuszta között érvényes menetrendbe szervezve. A váltás közvetlen oka az, hogy Paulik János, az alsó, Szob–Márianosztra szakasz üzemvezetője nyugdíjba vonul, és Szobon rajta kívül nincs vizsgázott vasútüzemi szakember – Paulik maga vezette a kisvasút mozdonyát, az L-60-ast is. A szűk keresztmetszet, vagyis az a tény, hogy a Kemencei Erdei Múzeumvasutat is beleértve a börzsönyi kisvasutakon mindössze négy vizsgázott vasútüzem-vezető van, a Börzsöny 2020 ügyvezetőjének, Kettler Tibornak is alig leplezett főfájást okoz. Kettler szerint kezdetben tartalékszemélyzettel tudják ellátni a teendőket, és az átállás valószínűleg nem lesz zökkenőmentes (ezért az utazóközönség megértését kéri).

Egy átlagos, hétvégi nap 2016 tavaszán az akkor még Börzsöny Kisvasúton a vasútüzemi személyzettel. Balra Paulik János

A szerelvényforduló viszont annál feszesebbnek ígérkezik, egy vonat forog majd Szob és Nagyirtás között. Méghozzá a tervek szerint motorkocsi, a Tobi2 – ami Kettler Tibor szerint „ha bírja, ellátja a forgalmat” –, de Szobon lesz a 3756-os C50-es mozdony is, a légfékes személykocsik miatt. Az ugyancsak légfékes, kelet-német, jó műszaki állapotú L-60-asról az a hír is járta, hogy a parajosban támasztják le, de ezt az értesülést az ügyvezető cáfolta.

Az új, egyesített menetrend a borzsonyikisvasutak.hu oldalon tanulmányozható. Megszerkesztésekor az volt a vezérlő elv, hogy a Nyugatiból minden adott óra hét perckor induló szobi zónázóknak (Z70) legyen kisvasúti csatlakozása.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!