Újra űrturisták az űrállomáson, amerikai nyitás

iho   ·   2019.06.19. 12:00
iss_cimkep

Ugyan korábban is voltak fizetős egyhetes utasai az ISS-nek, de ezek kizárólag az orosz űrügynökségnél válthattak ötven, később nyolcvanmillió dolláros jegyet az állomásra, a NASA mindvégig óvatosan fogalmazva tartózkodó volt az űrturisták dolgában.

A NASA direktívája azonban, amely ugyan nem feltétlenül csak az űrállomásra vonatkozik, de felvázolja az űrügynökség politikáját, amely támogatná a földkörüli pályán zajló kereskedelmi és marketing-tevékenységet. Ami a jelek szerint nem egyszerűen egy-egy űrturista jelenlétét jelentené, hanem például filmforgatást, új termékek tesztelését, és így tovább, vagyis például elképzelhető, hogy a gyógyszeripar érdeklődne a lehetőség iránt, hogy új vegyületeit a súlytalanság állapotában hozza össze.

Az ISS jövője 2024-ig biztos, a bevételekkel könnyebb a fenntartása

Amint az oroszok által indított űrturisták a Szojuz-űrhajókon jutottak fel az állomásra, addig az amerikaiak nyilván a remélhetőleg tényleg hamarosan (legalábbis jövőre) szolgálatba álló saját űrhajóikban bíznak, például a SpaceX hétszemélyes Crew Dragonjában, amelynek teljes kapacitását talán nem is lehetne csak a NASA igényei szerint kihasználni, viszont az újra indítható hordozórakéta-fokozatok illetve maga az újra felhasználható űrhajó lehetővé tenné a sűrűbb kapcsolatot a föld és az állmás között.

A  direktíva világosan beszél: a szállítás az amerikai űrhajók dolga – vagyis az első ilyen utazásra legközelebb 2021-ben kerülhet sor, most, mint ismeretes, csak az orosz Szojuzok érik el az  ISS-t, a SpaceX Crew Dragonja egy a kilövőpadon elszenvedett baleset miatt csak jövőre repül emberekkel a fedélzetén.

Az ISS amerikai részeire érkező űrturisták vagy vállalkozók az Egyesült Államok állampolgárai lennének. Hosszú távon elképzelhető, ha van szabad dokkolási lehetőség, hogy a magáncég vagy magáncégek külön modulokat használjanak. Kísérleti szinten ez már meg is valósult, a felfújható BEAM, Bigelow Expandable Activity Module 2016 óta része az űrállomásnak, és olyan sikeresnek bizonyult, hogy a mai napig működik mint plusz tér, pedig eredetileg csak korlátozott időre szánták kipróbálásra.

Magáncég sikeres plusz modulja, a BEAM

A NASA közzétett egy árlistát is: magának az utazásnak a költségét az illető cég nem az űrügynökségnek, hanem az állomás elérését biztosító magán űrcégnek kell majd fizetni, de az ISS-en való tartozásnak is megvannak a maga tarifái. Például az állomás élelmiszer- és levegőkészletének a használata személyenként és naponta 22 ezer 500 dollár, és sok más költség mellett, mint például a használt felszerelés tömege után fizetett pénz, a  fedélzeti toalett és regenerációs rendszer igénybe vétele is fizetős, 11 ezer 250 dollár naponta és személyenként.

Vagyis nem túl olcsó mulatság az állomás kereskedelmi célú felkeresése, de bizonyára lesznek cégek, amelyeknek még úgy is megéri, hogy ezen a helyszínen, egyébként tekintettel a kozmikus körülményekre, érthető módon, még a levegővételért és az anyagcsere lebonyolításáért is fizetni kell.

Az első sikeres Crew Dragon-küldetés, az új űrhajó leválás után távolodik az állomástól

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.