(x)

Jelen cikkünk a harmadik kategóriáról szól. Vagyis annak fogunk utána járni, hogy a burkolással kapcsolatos munkálatok kapcsán milyen eszközök beszerzésére lehet szükségünk. Igykeszünk lehetőség szerint minél inkább megvilágítani azokat a kellékeket, amelyek könnyebbé és hatékonyabbá tehetik magát a burkolást.

Kellékek a burkolóanyag készre keveréséhez

A burkolás eredménye csakis akkor lehet tartós és időtálló, ha a burkolóanyag megfelelő előkészítését meg tudjuk oldani. Mivel a boltban megvásárolható anyag por állapotban kerül a csomagba, ezért a szükséges víz hozzáadását követően készre is kell azt kevernünk.

Ehhez a feladathoz szükségünk lesz egy elegendő kapacitással bíró keverő edényre, egy megbízható teljesítménnyel rendelkező gépre, valamint egy keverőszárra. Ezzel a három eszközzel tudjuk azt megvalósítani, hogy a burkolóanyag elérje azt az állapotot, amely már elegendő a munka megkezdéséhez.

Az edények, a szárak és a gépek kapcsán is többféle méretben és teljesítményben tudunk választani. Mindig azt célszerű jól átgondolni még a vásárlás előtt, hogy előreláthatólag mekkora mennyiségű anyagot kell majd elkevernünk, és milyen gyakorisággal.

A sigma-csempevago.hu-nál elérhető kellékek kiválóak a minőségi munkavégzéshez!

Megfelelő kellékek a burkolás minőségi kivitelezéséhez

Ha megvagyunk a készre kevert anyaggal, akkor hozzá is láthatunk az egyes csempelapok precíz illesztéséhez, mégpedig a készre kevert ragasztóanyag segítségével. Ahhoz, hogy a megfelelő állagú masszát egyenletesen tudjuk eloszlatni a felületen, mindenképpen kelleni fog néhány praktikus eszköz.

A különféle spatulák és simító kellékek pontosan erre a célra lettek kitalálva. Az alkalmazásukkal játszi könnyedséggel tudjuk eloszlatni a ragasztót a felületen úgy, hogy az kellő tartást biztosítson.

Készlet a fugázáshoz, valamint a mosáshoz

Rendszerint a burkolással kapcsolatos munkálatok utolsó szakaszára a fugázás, valamint a tisztítás szokott esni. Értelemszerűen ezeket a feladatokat is csak nehézkesen tudnánk kivitelezni a megfelelő kellékek megléte nélkül.

Pontosan ezért is kaphatók ma már komplett fugázó és fugamosó készletek. Egy-egy ilyen szettben egyaránt megtalálható a megfelelő kapacitással rendelkező vödör, a mindig jó szolgálatot tevő szivacsok, és az egyéb kiegészítők is.

A segítségükkel meg tudjuk valósítani, hogy a gondosan előkészített felületen elhelyezett lapok esztétikus végeredményt adjanak ki, mégpedig úgy, hogy ez a szemre is tetszetős látvány hosszú éveken át tartós maradjon.