Lebontották a szabadkai vasútállomás tetőzetét
A szerkezetet statikailag erősítik meg, lehetővé téve annak stabilitását és földrengésállóságát.
A szerkezetet statikailag erősítik meg, lehetővé téve annak stabilitását és földrengésállóságát.
Az európai vasúti árufuvarozási szektor néhány évvel ezelőtt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy egy tehervonatot is olyan könnyen végig lehessen közlekedtetni a kontinensen, mint a nemzetközi fuvarokat teljesítő kamionokat. A valóság azonban igencsak mást mutat.
Mára minden második utas a svájci központú vállalat által gyártott motorvonattal közlekedik hazánkban, miközben több mint ezer embernek ad munkát az országban a Stadler.
A MÁV hálózatának csaknem felén van érvényben lassújel, emiatt újabb ötvenezer kamionnyi árut már közúton visznek a vasút helyett. A felújítások és vágányzárak összehangolására munkacsoportot alakítanak.
Viking-vontatás a Sugovica expressz élén, még ha csak vasárnaponként.
Felzárkóztatják a fogadótereket a vasúti infrastruktúrához.
A nemzeti vasút DSB egytucat Siemens-mozdonyt vesz bérbe bő 26 millió euróért, teljeskörű karbantartással.
A spanyol nemzeti vasút harminc nagysebességű szerelvényt szerez be a Siemenstől, az üzlet értéke több mint 1,2 milliárd euró.
Az utóvéd nekiláthat a hiányzó egységek legyártásához.
A 193 510-es járt pórul, tolatási mozgás közben.
Két kárpátaljai vasúti beruházás léphet előre.
November másodikától a vonatok, a buszok és a HÉV-ek esetében is harmincezer forintra nő a pótdíj összege az eddigi 25 ezerről.
A dobozokban A nagy Púpos-könyv megannyi példánya vár elszállításra.
Ezzel négyszázra bővült a vasútállomás parkolóhelyeinek száma.
A VR tíz üzemképes, leállítani tervezett, Dv12 sorozatú dízelgépet ad át az UZ-nak, alkatrészekkel együtt, térítésmentesen.