Küldetés a dunkerque-i Dinamo hadműveletben odaveszett hajók roncsainak felkutatására és azonosítására
Az akciót a DRASSM kutatóhajójáról hajtják végre. Több mint háromszáz hajóroncs hever a tenger fenekén.
Az akciót a DRASSM kutatóhajójáról hajtják végre. Több mint háromszáz hajóroncs hever a tenger fenekén.
A tisztázatlan körülmények között a tengerbe esett, az esetet ép bőrrel megúszó tengerészt egy török hajó mentette ki.
Az egy éve szerencsétlenül járt OS 35 útja két és fél hétig tartott a Fjord fedélzetén Gibraltártól a második legnagyobb holland kikötőig.
A svájci társaság tíz évre szóló bérleti szerződést írt alá egy bunkerhajóról, mely Nápoly környékén látja majd el cseppfolyósított földgázzal az arra alkalmas vízi járműveket és kamionokat.
Az energiahordozók fellendülő kereskedelme után a két ország közötti konténerforgalom is növekedszik. Mivel az orosz hajózási társaságok egy része nyugati szankciókkal néz szembe, az indiai piac új növekedési lehetőséget kínál, márpedig Delhinek nincsenek fenntartásai...
A képzés tempója nem tart lépést a munkaerőpiaci igényekkel, rontott a helyzeten az Ukrajna elleni orosz agresszió is.
A kínai tulajdonban lévő görög kikötőből egyre kevesebb vonat indul a kontinens belseje felé. Feeder hajókon, és nem vonatokon utazik tovább az áru.
A világ legnagyobb tengeri szállítmányozó vállalata az SAP Business Technology Platform segítségével gyorsítja fel stratégiai fejlődését, automatizálja üzleti folyamatait, növeli hatékonyságát, teszi egyszerűbbé a technológia használatát, és növeli a felhasználói élményt.
Az Ázsiát a Hutchison Ports barcelonai kikötőben található BEST termináljával összekapcsoló szolgáltatással még több ázsiai áru érkezhet Spanyolországba.
A Turkuban épülő Icon of the Seas a maga 250 ezer 800 tonnájával majdnem hat százalékkal nagyobb térfogatú lesz, mint a világ jelenlegi legnagyobb tengerjáró hajója, a Royal Caribbean's Wonder of the Seas.
A Danish Ship Finance szerint a zöld átállás közvetett hatásai visszavethetik a hajóforgalmakat.
Az egyiknek a Csendes-óceánon, Palaunál veszett nyoma, a másik az Indiai-óceánon járt szerencsétlenül.
Ez a MOL japán, és a tengerhajózásban használt üzemanyagok új, fenntartható formáinak kifejlesztésére törekszik azzal, hogy megkezdte az LNG-hajókban felhasználásra szánt cseppfolyósított bio-metán (LBM) új formulájának első tesztjét.
Ausztráliában gyártják, és a La Plata torkolatvidékén szállítja majd az utasokat.
A Deutsche ReGas nevű energetikai vállalkozás beruházásában a balti-tengeri Lubminnál épített terminált Olaf Scholz kancellár és Manuela Schwesig, Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartomány miniszterelnöke avatta fel.