Kezdődnek a munkák a Mester utcában, az útfelújítás miatt változik a forgalmi rend
A változásokra a Ferenc körút és a Haller utca között kell számítaniuk a gyalogosoknak és az autósoknak.
A változásokra a Ferenc körút és a Haller utca között kell számítaniuk a gyalogosoknak és az autósoknak.
Kinevezés előtti meghallgatásán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a hazai közlekedés és infrastruktúra-fejlesztés számos aspektusáról beszélt részletesen. Reptéri vasút, vasútfejlesztés, HÉV-ek, autópálya-koncesszió, reptérfejlesztés.
Közzétette a tavalyi évre vonatkozó beszámolóját az Asfinag: a mérleg pozitív, a változékony gazdasági körülmények ellenére a fontos beruházások továbbra is kivitelezhetők.
A beruházás hónapokra jelentősen megváltoztatja a forgalmi rendet, ezért az érintett útszakaszon és környezetében forgalomkorlátozásokra és hosszabb menetidőre kell számítani.
Mivel a híd műszaki állapota évről évre romlik, a BKK 2021 és 2023 között már elvégezte a korszerűsítés tervezésének előkészítését. A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi Bizottsága a legutóbb pedig döntött a tervezési folyamat első szakaszához szükséges forrás előteremtéséről.
A Ferenc körút és a Haller utca közötti útszakasz teljes körű korszerűsítése a szükséges előkészítő munkák után, tavasszal kezdődhet, és várhatóan 2027 nyarán fejeződik be.
A BKK aláírta a szerződést a kivitelezővel, tavasszal indulhat a munka. A felújítás az autóval, a gyalog és a kerékpárral közlekedőknek is kedvez.
A BKK újabb lépést tett annak érdekében, hogy a Nagykörút néhány éven belül újra régi pompájában tündököljön: beadta pályázatát a nagykörúti fasor- és köztérrekonstrukció az uniós finanszírozású megvalósítására.
Kies hazánkban jelenleg ez a fejlesztési szemlélet. Pedig a kötöttpályás közlekedésben jócskán lenne potenciál.
Átadták a forgalomnak a moldvai A7-es sztráda újabb, mintegy ötven kilométeres szakaszát, így megszakítás nélkül gyorsforgalmi úton lehet közlekedni Bukarest és a fővárostól kétszázötven kilométernyire található Egyedhalma között.
A hét és fél kilométer hosszú Višňové-alagutat görkorcsolyázva nyitotta meg Robert Fico szlovák miniszterelnök. A műtárgy jelentősen csökkenti az utazási időt a Tátra felé.
Újabb 34,3 kilométeres szakasszal bővült az M4-es autóút, ezzel már 153 kilométer hosszú.
A szakminisztérium nyilatkozattételre szólította fel a Strabagot, hogy vállaljon írásos garanciát az általa elvégzett javításokra, aminek nem tett eleget, sőt kifejezetten tagadja a hibás teljesítés tényét.
Ma, december 17-én, szerdán délután indult volna meg a forgalom az M30-ason. De nem indult, és egy ideig nem is fog.
A kivitelező szakemberei mindössze néhány nap alatt eltávolították az aszfalt pályaszerkezet rétegeit és elbontották a hídpálya szigetelését.