Újra vízen az egykoron a legnagyobb balatoni személyszállító hajó, a Beloiannisz
A mérföldkő a hajó felújítását elhatározók és a támogatók elkötelezett kitartásának köszönhető.
A mérföldkő a hajó felújítását elhatározók és a támogatók elkötelezett kitartásának köszönhető.
Az Ocean Endeavour annak idején még Konsztantyin Szimonovként, a Balti-tengerről indult.
Sűrített menetrend, főszezoni járatok, népszerű programhajók egészen a nyár végéig!
A Graceful az Atlanti-óceánon hajózik, míg a Victoria már célba ért Bodrumnál.
Ez Európa legnagyobb folyami luxushajója: 33 és 66 négyzetméter közötti, erkélyes lakosztályokban lehet feltöltődni.
A konténerszállító hajó tavaly februárban, viharos időben futott zátonyra.
Májusban utánpótlás érkezett Tartúszba, de a jelek szerint az orosz hadihajók inkább csak jelzésértékűek a térségben.
Az OPV-t az isztambuli hajógyárban építették, majd August Roman ellentengernagy névre keresztelték át.
Az RFS Admiral Grigorovics (F494) ugyan nem volt jelen, hogy megakadályozza a brit királyi haditengerészet június 14-i akcióját, amely keretében lefoglalták a szankciók hatálya alá vont, kameruni zászló alatt hajózó Aframax Smyrtos (IMO 9389100) tankert, az viszont nagy bizonyossággal állítható, hogy nem áll jól üzemanyaggal.
Az ország új költségvetésének tervezete tartalmaz a beruházásra fordítható összeget.
A világ jelenlegi legnagyobb és legfejlettebb hadihajója, a USS Gerald R. Ford számos nehézménnyel, például a nem működő vákuum wc-kkel súlyosbított legutóbbi bevetésének tanulságait most összegzi az amerikai haditengerészet
A bíróság álláspontja szerint a hajó tulajdonosa nem tudta hitelt érdemlően bizonyította, hogy egy e-sportautó okozta a tüzet. Folytatása következik.
De azt maguk az agresszorok is beismerik, a megoldás nem csodaszer.
A vasárnap reggel megjelent Magyar Közlöny felsorolja a Tisza-kormány új államtitkárait. Az 54 név tulajdonosa közül három a jövőben a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban fog dolgozni.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Sirály Katalint kérte fel a KBM közigazgatási államtitkárának.