Stratégiai együttműködést kötött a GYSEV Cargo és a Central European Ingatlanalap
A tizenöt évre szóló megállapodás célja a régió logisztikai kapacitásainak erősítése.
A tizenöt évre szóló megállapodás célja a régió logisztikai kapacitásainak erősítése.
Összesen huszonnégymilliárd forintnyi forrást vont el a MÁV-tól a szakminisztérium a napokban, Lázár János javaslatára. Az egyeskocsi-támogatás is megszűnik, az RCH leépít.
A szlovák vasút ŽSR az elmúlt időszak során villamosította a vonalat. A regionális gyorsvonatok a reggeli csúcsforgalomban óránként közlekednek december 14-étől.
A következő négy év során háromszázmilliárd forintot költ rá a magyar állam, ebből 175-öt az Európai Unió finanszíroz.
Pályázatot írtak ki a felvételi épület rendbehozatalára. Ha elkészül, nem kell Péterváradra utazni ahhoz, hogy felszálljon az ember egy Szabadkára, Belgrádba vagy a magyar fővárosba induló járatra.
A teljesárú jegyhez képest körülbelül negyven százalékkal olcsóbb utazási lehetőséget a főváros és Szeged, Nyíregyháza, Pécs között vették leginkább igénybe az utasok.
A járatok jövő áprilisban startolnának, a svájci szövetségi tanács pénzügyi bizottsága viszont megvágná az arra szánt támogatást, és az összeget inkább fenntartható repülőüzemanyagokra fordítaná. Az éjszakai vonatért petíciót indítottak.
A dániai Aarhus Letbane nyolc Citylinket szerez be. Az akkucsomaggal a felsővezetékek lejegesedése vagy betáplálási probléma esetén akár tíz kilométert is megtehetnek drót nélkül a járművek.
Hiába dörzsölik a szemüket, jól látják, egy bulgáriai magánvasút-társaság ezt a színkombinációt találta ki a mozdonyaira.
A dán logisztikai óriás a gdański kikötő és a háborúval sújtott ország között segíti az áruk mozgását.
Ciklikus igényformálásról árulkodik a beszerzés folyamata, harmincnégyből lett száz, majd százból ötven.
Első körben tizenhat kétrészes akkumulátoros-villamos szerelvényt vásárol a Škoda-csoporttól a ZSSK.
A Tuzla–Rijeka az első boszniai szolgáltatás, Budapest és Kürtös között pedig kapacitást növel a logisztikai vállalat.
A MÁV-csoport új járatinfó-szolgáltatása minden eddiginél több utastájékoztatási funkciót egyesít: valós idejű térképes követést, részletes jármű- és járatadatokat, késésibiztosítás-jelzést.
A rendőrség több mint nyolcvanmillió cseh koronányi készpénzt talált Jiří Svoboda otthonában, aki családi megtakarításokkal magyarázta az összeget, majd szabadságra ment.