Kitüntetések a Polgári Repülés Világnapján

iho   ·   2013.12.08. 09:00
cim

December 7., a Polgári Repülés Világnapja alkalmából szombaton este szakmai fogadás keretében átadták az idei Magyar Polgári Repülésért Érdemérmeket, amelyekből minden évben négy adományoz a közlekedést felügyelő miniszter.

Az Érdeméremre az idén nyolc jelölés érkezett, közülük választotta ki a szakmai kuratórium azt a négy személyt, akiket felterjesztett a kitüntetésre.

Magyar Polgári Repülésért Érdeméremben részesült Katona Sándor, műrepülő pilóta, repülőoktató, egykori világbajnokunk, akinek életéről és legnagyobb sikereiről az iho/repülés interjúsorozatot közölt.

Katona Sándor, műrepülő világbajnok, mostanság világbajnokok edzője

Ugyancsak Magyar Polgári Repülésért Érdemérmet kapott Nemcsok Imre, az Aeroplex közép-európai Légijámű Műszaki Központ ügyvezető igazgatója, dr. Ordódy Márton, a magyar sárkányrepülés egyik alapítója és Pálvölgyi Sándor, a Budapest Airport nyugalmazott üzemeltetési igazgatója.

A kuratórium felterjesztése alapján Közlekedésért Érdeméremben részesült Csík Imre, a jakabszállási repülőtér tulajdonosa. A kitüntetéseket a nemzeti fejlesztési miniszter képviseletében Horváth Attila Imre, az NFM fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára adta át.

Dr. Ordódy Márton, a magyar sárkányrepülés egyik megteremtője

A szakmai fogadás keretében adták át a Nemzeti Közlekedési Hatóság különdíjait is, amelyeket Farkas András, az NKH Légügyi Hivatalának vezetőjétől, elnökhelyettestől vehettek át a díjazottak.

A Polgári Repülés Világnapja alkalmából az NKH elnöke Életmű Díjat adományozott Révy Lászlónak a LI-2-es, a Cimbora, a Kánya és más hazai repülőgép-relikviák felújításában kifejtett munkásságáért, továbbá több évtizedes elkötelezett repülő-szakmai munkájáért.

Tóth Béla és egy klasszikussá vált felvétele

Elnöki elismerésben részesült Tóth Béla, a légi fényképezés magyarországi kiemelkedő személyisége a légi közlekedésben eltöltött több évtizedes tevékenységéért, valamint Sallai István Boeing-kapitány, a repülés biztonsága érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége és magas színvonalú repülés-szakmai munkája elismeréseként.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet különdíját dr. Máté Róbert repülőorvosi orvosszakértő vette át dr. Becske Loránd főigazgatótól.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek