Ami hiányzott a pilótáknak, az épp a találkozás

Márványi Péter   ·   2012.08.29. 19:30
cim2

Képeink a tavalyi esőverte, mégis hangulatosra sikerült első pilótatalálkozón készültek

Az egy évvel ezelőtti első után most hétvégén ismét pilótatalálkozó lesz Pécsett: illetve ezalkalommal mintha erősebb hangsúlyt kapna az előzetesekben a pilótatalálkozó mellett a „repülőnap” megjelölés. Először erről kérdezem Moskovits Ervint, az egyik szervezőt.

Észrevettük, hogy egyre több az új ember a repülésben, akik igénylik a komolyabb repülőnapot. Aki már tíz-húsz éve repül, annak elég, ha ott vannak a haverok, de aki még kevésbé ismerős, annak kell a műsor is. Meg hát ott vannak a nem-pilóták, akiket szívesen várunk a repülőtérre. Szombaton lesz a találkozó bemutató-blokkja. Vasárnap is lesz repülés, de az már nem annyira bemutató jellegű: sok lesz a műrepülőgép és a műrepülő pilóta, akik vasárnap is szeretnének repülni.

Szombat a repülőnapé, a vasárnap az örömrepülésé?

Így van, meg vasárnap lesznek a szakmai rendezvények, előadások.

Lássuk kicsit részletesebben a programot, először is: le- és felszálló verseny.

A minimális tíz fő már bejelentkezett. Ez az alaszkai bozótpilóták hagyományos versenye, egyszerűnek tűnik, mert le kell szállni és fel kell szállni, de nagyon pontosan kell leszállni és nagyon rövid kigurulással meg is kell állni, illetve a lehető legrövidebb úton felszállni, és bőven kell trükközni ahhoz, hogy minél hamarabb eljöjjön a földtől a repülőgép.

A helyiek előnye, hogy nekik rendelkezésükre áll egy alaszkai mintájú kis bozótrepülőgép, a Zlin Savage Cruiser.

Szerencsére nem csak nekünk van az országban ilyen kategóriás gépünk: van Piper Cub és más is, elég ahhoz, hogy versenyt tudjunk tartani, de külföldről is várunk résztvevőket.

Príma műrepülő műsort ígér a program, az egyik résztvevő Besenyei Péter, de az izgalmas kérdés, hogy mivel repül?

A magyar Corvus Racerrel; ha nem azzal jön, annak egyetlen oka lehet, műszaki hiba, csak tartalékként van bejelentve az Extra. Peti először Belgrádban tart rövid bemutatót a szerb nemzeti repülőnapon, és kora délután már itt lesz velünk. Jön Nádas Tamás, aki nagyon szépen szerepelt a nyíregyházi Advanced Műrepülő Világbajnokságon, aztán Veres Zoltán.

Őt utoljára a Duna felett egy Szuhojjal láttuk…

Most a Skybolt nevű, duplafedelű, Jak-motoros amerikai géppel lesz, amelyből elég keveset készítettek. Hasonló gépek sűrűn szerepelnek amerikai léginapokon, például úgy, hogy emberek állnak a szárnyán. A csillagmotornak nagyon szép hangja van. Tóth Ferenc vitorlázó műrepülő bajnokunk a Swifttel repül, Talabos Gábor, a motoros műrepülő válogatott edzője pedig két géppel is: egy a bemutatókon ritkán szereplő Jak-18T-vel, és egy ugyancsak oldtimer Zlin 526-os Trénerrel.

Vári Gyula szokásosmód szép kék-sárga Jak-52-esével repül, aztán következik Bogár Imre, egy az eddigiekhez képest testesebb géppel, egy An-2-essel.

Bogár Imi sokezer órás mezőgazdasági pilóta, nagyon látványos, szép programot szokott csinálni. Aztán egy hosszú szárnyú vitorlázógép következik, a Nimbus 3, Nagy Zsolttal: ő majdnem mindig ott van a Nemzeti Bajnokság első három helyezettje között, a Malévnál dolgozott, ő is sokezer órás tapasztalt pilóta. A Hajdú-trió az UL-kategóriás Apolló Fox gépekkel repül: ebben a kategóriában  a műrepülés kizárt, de nagyon szép alakzatokat fognak bemutatni. Polgár Csaba, a szombathelyi Zlin Savage Cruiserrel jön, reméljük, nem lesz túl erős szél, mert akkor a siklóernyősökkel tolnánk ki, de egy negyven kilométeres szélsebesség mellett már meg lehet ezzel a géppel állni a levegőben.

Moskovits Péter, vitorlázórepülő oktató…

A bátyám idén szerezte be azt az oldtimer Slingsby-vitorlázógépet, amely az angol légierőnek volt az kiképzőgépe. Nyitott, egymás melletti üléses, nagyon szép repülőgép. Megint repülni fog a Váradi László által épített L2 Róma replika, ha jó az idő, akkor a gép szárnyon érkezik majd, nem szállítókocsiban. És szerepel a műsorban a másik Tóth Ferenc, a „Pamacs”, aki motoros sárkányával Guiness-rekord hosszúságú „kukacot” vontat.

És mindeközben nagy nyüzsgés lesz a levegőben: ultralightok, motoros sárkányok, hátimotoros siklóernyősök…

Utóbbiaknak lesz egy pilonkerülgetéses bemutatójuk, olyan, mint az Air Race, de ez nem verseny lesz. Ha megfelel az időjárás, lesz bőven ejtőernyős program is, de ami a kívülállóknak épp oly vonzó, eljön és a szabadesés élményének kipróbálását nyújtja a Skyward mobil szélcsatornája.

Mindeközben tavaly a földön is volt bőven látnivaló, gondolom, most is lesznek kiállított gépek, felszerelések, kiegészítők.

Merevszárnyú gépek is lesznek kiállítva, néhánnyal több is, mint tavaly. Külföldről is jönnek olyan gépek, amelyekhez nem kértek külön sátrat, de azért ugyanúgy kiállítják őket, főképp ultralightok, hátimotoros siklóernyők, például a szlovák Nirvana, illetve a Vampair, amely egy kiállítóként lefed tíz-tizenöt céget, kezdve a hátimotoros siklóernyőktől egészen az autogirókig. Az egriek is hoznak mindenfajta Apollóból egyet-egyet.

Vasárnapra hirdettétek a szakmai előadásokat.

Olyan témákat próbáltam összeszedni, amit mint oktató, sűrűn hallok kérdésként. Például sokan nem mennek bemenni Ferihegyre, de itt lesz egy irányító, aki egyben pilóta, és elmondja, hogyan kell VFR-ben megközelíteni a repülőteret, hogyan kell leszállni, milyen eljárások vannak. Magyarországon sokan nem mernek elmenni külföldre, még jó angol nyelvtudással sem, ebben a témában is lesz egy elég komoly előadás olyasvalakitől, aki napi rendszerességgel repül kisgéppel külföldre, mert ez a munkája. Lesz repülésbiztonsági előadás, amerikai balesetek tanulságairól. A repülésmeteorológiáról szóló előadás is nagyon fontos: a repülésre veszélyes időjárási jelenségekről beszél a meteorológiában jártas pilóta-előadó. Mindezek nem tanfolyamok lesznek, hanem inkább figyelemfelkeltő és érdeklődést ébresztő eladások, arra szolgálnak, hogy akik meghallgatják, menjenek haza és kezdjenek saját maguk utánanézni mindennek. Régebben a klubok tartottak téli elméleti felkészítőket, most meg valaki megcsinálja a kiképzését, vesz magának egy repülőgépet, és onnantól sajnos bele sem kell néznie a könyvekbe…

A tavalyi találkozót eléggé meghatározta a nem túl jó időjárás, és az előrejelzések most sem kedvezőek.

A találkozót és a programokat mindenképp megtartjuk, nyilván persze sokban befolyásolja az időjárás mindezt. Nagyon bizonytalan, milyen lesz az idő, egyik nap elkeseredünk, másnap örülünk az előrejelzések láttán. A pécsi meteorológiai szolgálat szerint felhős lesz az ég, de nem lesz csapadék, tehát ideális lesz az időjárás. Tavaly az volt a nagy bajunk, hogy nem tudtak megjönni a bemutatók résztvevői, idén Veres Zoli Szlovákiából jön, Besenyei Belgrádból, és hiába tudna fogadni a reptér, ha útközben jön egy zivatar. Túl erős szél esetén a hátimotoros pilonkerülgetés el kell, hogy maradjon. Ha a szombati nap nagyon használhatatlannak bizonyul, akkor, legvégső esetben, amit lehet, azt áttoljuk vasárnapra.

Tavaly a találkozó egyik bevallott célja az volt, hogy megpróbálja közösséggé kovácsolni a magyar repülőtársadalmat…

Aki tavaly itt volt, az idén is jön, és még hozzá jönnek az újak… én a tavalyi találkozóról a rossz idő ellenére csak pozitív visszajelzést hallottam. Úgy néz ki, hogy a pilótatársadalomnak kell ez a rendezvény, akarják, hogy legyen, nem valamiféle rájuk erőltetett dolognak tartják, hanem olyasminek, ami hiányzott nekik.

A gazdasági élet a jelek szerint szintén bízik a sikerben, vannak szponzorai a találkozónak.

Tavaly elég sok médiamegjelenésünk volt, számos külföldi turisztikai és repülős újságíró is érkezett, nyilván ennek tudhatjuk be, hogy találtunk szponzorokat. A FuturAqua pénzzel támogat minket, ő a főtámogató. A Flagagáz a hőlégballonosoknak biztosít gázt, akik tavaly nagyon nagy számban jöttek, bár keveset tudtak repülni. A Pécsi Sörfőzde nemcsak sörrel, hanem egyéb kellékekkel, például ernyőkkel támogat minket.

Fontos tudni: aki erre a hétvégére ide érkezik pilótaként, annak nem kell sem leszállásért, sem a tárolásért, sem belépőjegyért fizetnie, ebben a  Pécs-Pogány Repülőtér segít bennünket.

Nyilván abban a reményben, hogy ideszoktatja a társaságot.

Természetesen. Ez közös érdek, nekünk, hogy sokan legyenek a rendezvényen, a reptérnek, hogy többen megismerjék, és hogy híre menje, milyen sok a látnivaló a környéken. Rengeteg minden van, amiért érdemes idejönni.

Kapcsolódó hírek