Brit hordozók: de ki fogja üzemeltetni?

iho/repülés   ·   2011.11.29. 10:00
nyito

A jelenlegi tervek szerint a haditengerészet állományát 29 ezer főre csökkentik. Ha ez bekövetkezik, akkor 2020-ban nem lesz elegendő képzett tengerész ahhoz, hogy mindkét hagyományos meghajtású hajóegységet, a HMS Queen Elizabeth-et és a HMS Prince of Wales-t üzemeltetni lehessen. És persze a fedélzetéről a Lockheed Martin F-35C Lightning II-esek sem fognak tudni felszállni. Ez a komor figyelmeztetést Sir Mark Stanhope admirális, a haditengerészet első lordja részéről hangzott el.

Lesz-e vajon hordozó, F-35C és hozzá elég ember is? <br>(fotó: hvpmag.co.uk)

Sir Mark Stanhope ezzel kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg is az emberi erőforrások jelentik az egyik legnagyobb problémát a haditengerészet jövőjével kapcsolatban. 2020-ra mindkét hordozó üzemelne, fedélzetén az elektromágneses katapultrendszerrel felszálló, és fékezőkábeles megoldással leszálló F-35C vadászbombázókkal. A mostani elképzelések szerint az első hajó, a 2016-ban hadrendbe álló HMS Queen Elizabeth a kiképzésre szolgál majd, míg a HMS Prince of Wales lenne a műveletek végrehajtására alkalmas hordozó.

A hajófedélzeti, merevszárnyú repülés ráadásul az egyik legnagyobb emberi erőforrás-igényes területe a haditengerészetnek, így ha ide összpontosítják a jelenlegi 37 ezer fős aktív állományról alaposan lecsökkentett fegyvernem tengerészeit, akkor egészen egyszerűen nem marad ember a kisebb hajóegységek és a szárazföldi támaszpontok, kiszolgálórendszerek működtetésére. Márpedig a brit kormány „Future Force 2020” tervei szerint a Brit Királyi Haditengerészetnek a teljes spektrumot (vízfelszín, víz alatt, szárazföld és légtér) lefedően kell tudnia működnie, és megvédeni a brit és szövetséges érdekeket.

A Sea Harriereket már régen nyugdíjba küldték <br>(fotó: murdoconline.net)

A két, egyenként 65 ezer tonnás vízkiszorítású hordozó lesz a brit haditengerészet által valaha üzemeltetett két legnagyobb hajó. De nem csupán ezért használják majd a Queen Elizabeth-et három évig kiképzésre: a britek a CVA-01 hordozóprogram 1966-os feladását követően lemondtak a hagyományosan fel- és leszálló, merevszárnyú repülőgépekkel végzett műveletekről. Az Audacious-osztályba tartozó HMS Ark Royal (R09) volt az utolsó, szögfedélzettel, fékezőkábelekkel és katapulttal ellátott brit hordozó. Az egységet 1978-ban vonták ki a hadrendből, helyét az Invicible-osztályú „zsebhordozók” és a BAe Sea Harrier helyből fel és leszállni képes vadászbombázók vették át. A briteknek így most „újra kell tanulniuk” a repülésnek ezt a nagyon bonyolult és veszélyes üzemét, és ehhez a három év nem is lesz olyan hosszú idő.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.