Kanadai baleset: nem túlfutás volt, hanem korai földetérés

iho   ·   2015.03.29. 10:08
cim2

A légitársaság közleménye „kemény leszállást” tartalmaz, ez azért a jelek szerint enyhe bagatelizálása a történteknek. A Flightradar24 által közölt képeken látszik, hogy a gépnek nemcsak a futóművei törtek ki, de a hajtóművei egyikét is „elhagyta”, a fotón az egyik egy tűzoltó jármű közelében látható, jóval a 320-as mögött, a másik viszont magát a jobb szárnyat törte össze alaposan. Vagyis mindkét szárny is komolyan roncsolódott, nem beszélve a törzs orr-részéről és aljáról, tehát sokak szerint gyanítható, hogy a C-FTJP lajstromjelű utasszállító gazdaságosan már nem javítható.

(fotók: Flightradar24)

A részletesebb beszámolók szerint a gép egy jó ideig 9000 láb magasságban várakozott, feltehetően arra, hogy az időjárás javuljon, gyakorlatilag hóvihar volt Halifax körzetében.

Az AvHerald repülésbiztonsági portál közlése szerint valójában nem túlfutás történt, mint az az első jelentésekben szerepel, ellenkezőleg, a gép a reptér két pályája közül a hosszabbik, a 05-ös előtt ért földet, elsodorva a küszöb előtt 250 méterrel húzódó vezetéket, amely miatt végül áramkimaradás volt. A gép ezután még tovább bukdácsolt és végül a pályán, 300 méterrel a küszöb után, a Bravo gurulóút közelében állapodott meg.

Korábban írtuk:

Nem volt halálos áldozata annak a balesetnek, amely a kanadai Halifax repülőterén történt: az Air Canada 624-es járatát teljesítő, Toronto felől érkező A320-as gépe leszállás közben túlfutott a pályán, az interneten megjelent képek szerint kitörtek a futói.

Közben a gép elsodort egy elektromos vezetéket, ennek következtében a Stanfield International áramellátása nyolcvan percre leállt. A környéken havazott, és erős szél fújt.

A fedélzeten összesen 138 személy volt, köztük az ötfőnyi személyzet. Az összes utast beszállították a terminálra, egyes jelentések szerint senki nem sérült meg, más hírforrások úgy tudják, hogy kisebb sérülésekkel huszonhárom embert kezelnek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek