A magyar terepasztali állomások kialakítását, felszerelését a külföldi gyártók nemigen vették fel programjukba. Az Auhagen „Sellye” és más neveken is forgalmazott épülete üdítő kivétel volt – már persze a modellezésben megszokott kompromisszumokkal, mert csak részben másolták vele az eredetit. A Viessmann egy időben kapható alakjelzői hűbb leképezései voltak az itthoni szemaforoknak, legalábbis az elmúlt korokénak, mert amilyet (még mindig) használnak mifelénk, az az egyszerűsége mellett sem volt vonzó a gyártónak. A kiegészítők terén kicsivel biztatóbb a kínálat: a jellegzetes MÁV betonkerítést, térhangosítókat, padokat, virágládákat például a Vulcan Modell készít. Fényjelzőket az olcsóság jegyében korábban a Fuggerthtől, minőségi orientációban például Jakó Attilától kaphatunk. Ha eltekintünk az egyedi makettépítéstől (amelynek költségei magasak, és vállalkozó sincs sok), az épületekre még egy, ráadásul kifejezetten olcsó alternatíva kínálkozik: egy lelkes fiatalember, létrehozva a Papírbakter márkanevet, megrajzolt néhány magyar állomást, egy kis raktárt, és 1:120-as, valamint 1:87-es méretnagyságban kartonra nyomtatva megvásárolhatjuk azokat.

Már magyar járművek, még német jelzők, épületek<br>(a szerző felvételei)

A fotókon látható H0-s terepasztal építésekor egy keletnémet állomás kialakítása volt a cél, ráadásul 1990 körüli állapotában. A kifejezetten ijesztő Kleinbahn állomásépület kiválóan visszaadta a szocreál építészeti stílust; a Viessmann német alakjelzőket olcsó építőkészletben is meg lehet vásárolni; a világítás baráti segítség terméke, de pontos mása az NDK ipara által előállított műremekeknek. A városkában is a germanizmus érvényesült, és az elszórt Trabantok, Wartburgok, IFA-k, Barkasok tették teljessé a képet. A vágányokat természetesen a V100-as család tagjai, a 118-asok, az U-Bootok, BR 120-asok, 130-asok járták, a megszokott személy- és tehervagonokkal. Átkeveredtek a DB-s járművek is – ahogy az a valóságban is előfordult.

Éjszakai látkép az átalakítás előttről. A lámpák maradtak, mivel izzós világításként kiválóan beragyogják az állomást. Talán egyszer a burákat le lehetne cserélni

De egyszer csak jött a magyar mánia, M41-esek, Bhv-k, BDt-k, aztán Piko Nohabok, átfestett ó-Gützold Szergejek, hozzájuk hossztorzított Y-kocsik tűntek fel – a német karos jelzők és térvilágítás alatt. Készültek a fotók, kikerült néhány írás és videó – amelyekre érkeztek a kritikák, rendben, alakul a kollekció, de az összképet lerontják az idegen kiegészítők. A fanyalgóknak az első perctől igazuk volt, mégis eltelt legalább két év, mire történt valami. Először is, a régi gépeket modernebb gyártmányok váltották fel, a töméntelen kurtított vagont egzakt példányokra cserélte, sőt, a futó mozdonyok mindegyike már hangdekóderrel van ellátva – és ezek finanszírozására a DR/DB gyűjteményből befolyó összeg kellett. Így aztán nem volt miért megtartani az eredeti képet.

A leegyszerűsített (alsó kartól megfosztott) és magyaros jellegűvé alakított kijárati jelzők. A teherautós üzletből származó fényvisszaverő fólia sokat dob rajtuk

A karos szemaforokat indokolt lett volna azonnal fényjelzőkre cserélni. Ehhez azonban a teljes elektromos hálózatot át kéne építeni, így egy minimalista félmegoldás valósult meg. Egyedül a jelzőkarok korrigáltak, a régiek megcsonkítva, ráragasztva egy milliméteres polisztirol lemez, arra pedig öntapadó fényvisszaverő fólia, a szükséges színekben. Az oszlopok maradtak, és aki ezért kifejezi megvetését, az okkal teheti. Egyszer majd talán ki lesznek vésve a leragasztott ágyazatból, de ezt senki ne vegye ígéretnek. Az alakjelzők megmaradását a kiépített elektromos szisztéma is indokolja: a jelenlegi megoldás szerint csak beállított vágányútnál adható szabad jelzés, és ha a bejárati jelző „áll”, akkor kijárat nem adható. Fényjelzőkkel ehhez, meg persze a bonyolult magyar jelzésképek megjelenítéséhez bonyolult és költséges elektronika, teljes átkábelezés, rengeteg munkaóra kellene.

A néhány kiegészítővel ellátott Papírbakter-származású állomásépület

Az állomásépület és az egyállásos mozdonyszín következett. A közepesen tekintélyes méretű (kétszintes, de nagyon keskeny) „Schönblick” talapzatával, utcai lépcsősorával a peron integráns részévé vált, az alapjától kibontani barbár rombolással járt volna, így csak a felépítmény jött le egy erős penge segítségével. A közben összerakott, egzakt 1:87-es „Piliscsaba” papírépület viszont a keskeny alapra irgalmatlan nagy volt, és önmagában is túlságosan uralkodott a tájon. Szerencsére ebben (és nem mindegyikben, tehát más típusépületnél ez hiányozhat!) a Papírbakter-féle csomagban 1:100-as, mind a négy homlokzatot színesben mutató nyomat is található. Ennek szerény átalakításával (lekeskenyítésével), majd a készítőtől még egy példány kicsinyített rajz beszerzésével az eredetitől jelentősen eltérő, de méretre tulajdonképpen tökéletes épület állt össze.

A „bevakolt” mozdonyszín és az indóház – még papírból is – kellemesebb képet mutat. A szemaforkarok hátulja azóta szürke

Persze a karton helyett vékony papírra nyomott kiegészítő lapokat merevíteni kellett. Ez egyébként a 300 grammosnál is indokolt, mert a ragasztásnál hajlamos vetemedni a papír. Itt öt milliméteres habkarton adja a tartást, persze belülről, pontosan méretre szabva, és ahol szükséges, a nyílászáróknál kivágva. Az ablakok és ajtók üvegezéseinél egy szike által a papírfelület eltűnt, írásvetítő fóliával az üveget, anyagában mintás papír zsebkendővel a függönyt imitálva. Így belülről kivilágítható – nem mindenhol, hogy ne ontsa minden ablak a fényt.

A papírépületeken irgalmatlan macera az üvegek kivágása, de ha belülről ki akarjuk világítani őket, elkerülhetetlen

Az épületnek tekintélyt és tartást kölcsönöz a műanyag tető. Az épp ideális hosszúságú Kibri cserepet csak szélességben kellett szabni, ereszcsatornával, otthon talált kéményekkel ellátni. Kapott még szürke bádog előtetőt, meg az egykori Kleinbahn épület egyik kiegészítőjét oldalra, három órát, és a végén egy táblát is, hogy a terepasztal menetrendje is a helyére kerüljön. Az eredeti Tapolcához egyébként formára, elrendezésre némileg hasonlít is, persze méretben sokkal kisebb – ahogy a rendelkezésre álló hely is.

Már néhány elemnyi MÁV-betonkerítés is számít, de itt összesen bő méternyi kellett

Az egyállásos mozdonyszín eleve papírból volt. A 800 forintos bolti terméket (Auhagen, most is kapható) a fenti technológiával (habkartonos merevítés, ablakok kimetszése) már eredeti beépítésekor sikerült feljavítani, de külseje nem illett ide. Méretbeli alternatíva híján még egy külső réteget kapott, ezzel a törtfehér, strukturált felületű papírral borítva az eredeti gerendavázas külsőt. A német feliratokat kellett még eltüntetni, ezáltal az asztal középső része hihetőbben hazai.

Sötétben felkapcsolva a német lámpákról sem látszanak, hogy errefelé nem ezt használják

Sajnos a városka kiváltása – az ott elhelyezett épületek darabszáma miatt is – már nem ilyen egyszerű. Amíg az állomáshoz többféle méretű és formájú Papírbakter-féle verziót választhatunk, köz- és lakóépületben nincs ilyen lehetőség. Ezért – hosszabb távon – marad a meglévők átalakítása, kezdve a leginkább ide nem illőkkel, tehát a gerendavázasokkal. Szerencsésen a „főtér” egyben kiemelhető kibúvónyílás is egyben, tehát kényelemesen elvégezhetők a szükséges munkálatok. Ugyanígy, az eredeti rendeltetéshez optimális parkvasút is lecserélhető, valami jobban passzoló motívumra.

A fent leírt változtatások összes költsége (amit meg kellett venni: Papírbakter épület, fényvisszaverő fólia a jelzőkhöz) még az ötezer forintot sem érik el. Persze a végeredmény sem világbajnok, de egy kis lépés a járműpark által megkívánt környezethez. Az más kérdés, hogy a kerítés MÁV-szabványú betonelemekre cserélése nagyjából tizenkétezerbe került. Biztos meg lehet oldani olcsóbban is, de a Vulcan termékével könnyű dolgozni, így itt ez is megérte.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!