Felszállás után mindössze néhány perccel eltűnt a radarokról Moszkva közelében a Saratov Airlines Domogyedovóról felszállt utasszállítója. A gép Orszk városába indult 71 emberrel, 65 utassal és hatfőnyi személyzettel a fedélzeten, és Argunovo település közelében, Moszkvától mintegy nyolcvan, más hírek szerint csak negyven illetve húsz kilométerre délkeletre találták meg a roncsait. A hatóságok szerint nincs esélye annak, hogy bárki túlélte volna a becsapódást.

A szerencsétlenül járt gép<br>(fotó: youtube, planespotter1)

Az RA-61704 lajstromjelű Antonov An-148-as helyi idő szerint fél három előtt néhány perccel a repülőtér 14-es jobb pályájáról indult, és a Flightradar adatai szerint ezután hat perccel vesztették el vele a kapcsolatot. A baleset idején esett a hó, a hőmérséklet a földön mínusz öt fok volt, a látótávolság 2100 méter.  A gép a Flightradar adatai szerint a kapcsolat megszakadásakor percenkénti 3000 láb, vagyis 1000 méter függőleges sebességgel süllyedt.

A gép roncsait járművekkel egyelőre nem lehet megközelíteni, a közeli településen lévő szemtanúk arról beszéltek, hogy a gép égett, amikor lezuhant. Ezeket a korai vallomásokat általában még nem lehet biztos alapnak tekinteni az esemény megítéléséhez, de egyes híradások a levegőben szétesett gépőről szólnak. Az biztos, hogy az első felvételek egy hóval borított mezőn szétszórt roncsokat mutatnak.

(fotó: Twitter)

A gépet hét éve gyártották, először a Rosszija használta, tavaly került a Saratov Airlines üzemeltetésébe.

A katasztrófa azután következett be, hogy a korábban rendkívül rossz biztonsági állapotban lévő orosz közforgalmi repülés nagyon sokat javult, 2015 óta nem regisztrált nagygépes halálos balesetet, a Tu-154-es emlékezetes zuhanása a Fekete-tengerbe egy katonai üzemeltetésben lévő példánnyal történt. A legutóbbi súlyos esemény egy Habarovszkból induló L-410-est érintett, amelynek hat halottja és egy túélője volt tavaly novemberben. A 2015-ben az orosz Metrojet légitársaság A321-esének katasztrófájáról a Sinai-félszigeten még mindig nem állapították meg a végső okot, vagyis hogy merénylet vagy valami más okozta a gép lezuhanását.

Az An-148 repülése a Flightradaron

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!