N-től LGB-ig

Joó Ferenc   ·   2011.11.30. 13:00
00

November utolsó hétvégéjén tartották Pécsett az Első Pécsi Ifjúsági Vasútmodellező Klub éves kiállítását a Szivárvány Gyermekházban. A valóban a gyermekeknek is színes programot kínáló rendezvényen három nagy
terepasztalt tekinthettek meg, valamint több kisebb asztalkán a gyermekek saját maguk vezethették a vonatokat.

A huszonöt éve épülő N-es terepasztalon magyar, osztrák és német témákat, illetve járműveket tekinthettek meg a látogatók, fogaskerekű vasúttal és siklóval. Egy másik, még készülő N-es terepasztalon főleg svájci tájak és szerelvények csalogatták az érdeklődőket, illetve több kis vitrinben különféle életképeket szinte megelevenítő dioráma kapott helyet.

A legnagyobb volumenű kiállítási darab a H0-ás modulterepasztal volt, de a hangos gőzmozdonyokat felvonultató digitális LGB-asztal is sok tekintetet vonzott. A legkisebbeknek papírvonat-hajtogatásra vagy favonat-tologatásra is lehetősége nyílt.

Az 1:22,5 méretarányú LGB gőzösök birodalma<br>A képre kattintva fotógalériánk nyílik meg<br>(a szerző felvételei)

Kapcsolódó hírek