Radom: a mégis megtartott repülőnap

Kelecsényi István   ·   2017.08.30. 11:15
cim

Ki tudja, meddig repülnek még az öreg Iskra kiképzők?

A lengyelországi Radomban rendezik már több évtizede a Lengyel Légierő által is szponzorált Nemzetközi Repülőnapokat. A lengyel fegyveres erők és testületek mellett a repülőklubok kötelékei és szóló pilótái is bemutatkoznak, és szinte minden repülőnapon voltak különleges vendégek, Izrael, Oroszország, Belorusszia, Ukrajna, Amerikai Egyesült Államok mellett az összes európai ország vendégszerepelt már Radomban. Ebben az évben nem lett volna repülőnapjuk, de aztán egy gazdasági társaság megkezdte az esemény szervezését.

Tökéletes tükör

Volt dátummódosítás, lebegtették, hogy elmarad, majd a hadsereg végül mégis a szervezők mellé állt. Kijelentették, ez nem a szokásos Nemzetközi Repülőnap, hanem elsősorban a lengyel haderő és polgári sport- és veteránrepülők szerepelnek, de végül elcsábították a románokat, akik Szliács helyett itt mutatták be Lancer demójukat, és a szomszédos ukránok is elküldték két modernizált Szu-27 Flanker vadászrepülőgépüket egy AN-26-os szállító repülőgéppel. Az sógorok is tiszteletüket tették egy SAAB J-105OE-bemutatóval és a Red Bull-csapat színe-virága is ott volt, B-25J, F4U és T-28B-s repülőgépeivel és Bo-105-ös forgószárnyasával.

Szép gép, szép bemutató, most még olasz gyári pilótával

Az USAF hadászati bombázói közül egy B-52 Stratofortress és két B-1B Lancer Angliába, a Fairfordi repülőbázisra települt, hogy részt vegyen az Ample Train nemzetközi hadgyakorlaton, és útvonalrepüléseiket úgy tervezték, hogy a szlovák és lengyel repülőnapon is áthúzzanak a beton felett. Szombaton a B-52, vasárnap a B-1B repült. Az M-346 Masterrel is dinamikus bemutatót repültek – még nem a lengyelek, hanem az olasz cég gyári berepülő pilótája. A kötelékek közül a litván Baltic Bees volt a külföldi.

Statikus bemutatón holland F-16, német és olasz Eurovadász, litván és román C-27-es és más repülőgépeket tekinthetett meg a nagyérdemű.

Egy repülőnapnak mindig jót tesz a MiG-29-es...

Radomba a repülőnapra a belépés ingyenes volt, egy kis csavarral. Ugyanis csak az interneten regisztrált látogatók mehettek be. Azt viszont külföldről elég nehezen lehetett becsalogatni a képernyőre, sokszor különféle error volt a kinyomtatandó jegy helyett az egérrel matatás jutalma. A brit és holland repülőfanok oldalain bizony elég sok panasz volt a rendszerre. Nekünk kedvezőbb helyzetünk volt, mivel egyáltalán nem akartunk bejutni a repülőtérre. Radom az esti órák kivételével eléggé szembe fényes helyszín, ezért a terv az volt, hogy a repülőtér közönséggel szembeni oldalán, egy állandóan változó méretű és anyagú építési sitthalom tetejére felmászva követjük nyomon az eseményeket.

...pláne ilyen érdekes párosításban

Reggel fél 8-ra a már félig meddig megtelt hulladékhegy tetejére mászhattunk végül fel, de így is sokszoros volt a vizuális élvezet, a bentlévő nézőközönségéhez képest. Később néhány brit repülőgép-megfigyelő is elmondta, hogy nem engedték be őket és örültek, hogy volt még nekik is hely a túloldalon. Akik bejutottak a repülőnapra, megjegyezték, hogy sokan látogattak ki az ingyenes eseményre, és egyetlen problémájuk az volt, hogy csak alkoholmentes folyadékokkal hűthették magukat a viszonylag meleg napon.

Egy háton, három talpon

A repülőnap 10 órakor kezdődött különféle sport- és veterán repülőgépek repülésével. Ritkán lehet az oldtimerek között látni Jak-18-ast, vagy a lengyelek veterán oktató repülőgépét, a TS-8 Biest, itt most repült mindkettő. Brit gyártású DH82A Tiger Moth és DHC-1 Chipmunk is a levegőbe emelkedett, akárcsak az Amerikából származó megfigyelő és támogató AT-3-as repülőgépekből egy hármas kötelék. A TS-11 Iskra gyakorló repülőgépekből – amelyek Lengyelországban állnak már csak szolgálatban még rövid ideig – már van polgári lajstromú, amellyel szépen műrepültek.

Hát igen, a lengyeleknek van elég gépük mind a modern katonai szállító...

Délelőtt 11 órakor kezdődött a Lengyel Légierő nagy flottafelvonulása. A hatgépes TS-11 Iskra kötelék (Bialo-Czerwone Iskry) után hat SW4, négy Mi-2, majd ugyancsak négy-négy SW3, Mi-8/17 és Mi-24W helikopter következett. Utánuk a szállítóalakzatban, négy M28,  öt C295M és egy C-130 is repült. A Team Orlik hetes PLZ-130 köteléke nyomában hat-hat Szu-22, MiG-29 és F-16 Jastreb húzott át a beton felett. Ez több mint hatvan repülőeszköz.

...mind az élvonalbeli harci gépek kategóriájában

A nagy Balbó után, Fulcrum szólót láthattunk, majd a Balti Méhek repkedtek L-39-es gyakorló repülőgépeikkel. Utánuk Duda őrnagy F-16C Tiger demója dübörgött, amelyet az ukránok Szu-27-ese követett. Kicsit halkabb volt Leonadro Iavelli repülése a gyári M-346 Masterrel. A TS-11 Iskra váltótípusából fél tucatot rendelt meg Lengyelország, de valószínűleg emelkedni fog a vásárolt gépek száma.

Külföldi vendégek: a román MiG-21 változat...

A PZL SW-4 Puszczyk könnyűhelikopter hasonlóan mozgékony, mint az Augusta-Westland A-109. Újabb külföldi résztvevő, az osztrák J-105OE repült, majd megjelent az öreg Buff a levegőben. A B-52-es füstölő hajtóművel kétszer húzott át alacsonyan a repülőtér felett. Utána Bialo-Czerwone Iskry harminc perces bemutatóját láthattuk. Ezt meg kell becsülni, nem nagyon lehet tudni, hogy az öreg gépekkel repülő formációt meddig lehet még látni a levegőben.

...az ukrán Szu-27...

A következő blokk a lengyel repülőkluboké volt, EDGE540, Extra-300, XA-41 és Bo-105 is repült tőlük, akárcsak az éppen Radomban néhány éve két pilótát és repülőgépeket is vesztő Akrobacyjny Zelazny újjáalakított formációja. Utánuk a Red Bull következett repülőeszközeivel, majd a románok Lancer vadászgépe. Érdekes párosítás volt az XA-41 és a MiG-29 közös repülése. Este hét órakor még  négy F-16 és két Szu-22 taktikai demója, majd SW3 kutató-mentő, hármas SW3-kötelék és  és Mi-17 bemutatók, Mi-24 páros repülés, C-130 Hercules áthúzás volt látható a lemenő napfényben, végül a hőlégballonok felbocsátása zárta a napot.

...és a korelnök, egyben a legnagyobb gép Radom egén: a B-52-es Fairfordból

Radom lesz jövőre is, méghozzá még nagyobb repülőnappal, még több repülőeszközzel, és statikus bemutatóval is, tehát érdemes beírni a naptárba a jövő évi repülős programok közé.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek