Tavalyi és régebbi pillanatok (fotók: MTI, Kiss Gergő, Kelecsényi István, Márványi Péter)

Szerzőnk portálunkon is megjelent cikkeivel sok éve hadakozik a magyar repülés érdekében: évadnyitó gondolatait, amelyek eredetileg a „Lesz-e jövőjük?” blogba írt, az iho/repülés ismét közreadja. Azzal a megjegyzéssel, hogy véleményünk szerint repülőnapok rendezése egyfelől üzenet a külvilágnak, egyfajta demonstrálása, ebben az országban is létezik valóságos repülőélet, ennek az országnak is fontos az aviatika. Másfelől a repülőnapok alkalmat adnak a nagyközönség és a repülés egymásra találására, arra, hogy az emberek egy misztikusan elszigetelt, belterjes és elérhetetlen valami helyett nyitott, dinamikusan vonzó, szép és életteli világot lássanak a repülésben. Így lehet alkalmas egy jól sikerült repülőnap arra is, hogy utánpótlást kerítsen a repülés különféle ágazatainak. Vagyis amiért szerzőnk felszólal és hadakozik, az korántsem csak a szórakozás vagy a szórakoztatás műfaja és kérdése.

Most, a 2016-os repülőszezon előtt itt, a nyilvánosság előtt is felteszem a szokásos kérdéseimet, hátha sikerül rájuk végre megfelelő választ találni, ami egyaránt lenne az egész repülős társadalom és a repülést hozzám hasonlóan magukhoz közel érző civilek érdeke.

Ha csak az elmúlt évre gondolunk vissza, örömmel láttam, egyre több vidéki repülőtéren szerveznek most már évről évre visszatérő hagyományként egyre színvonalasabb repülőnapokat, amelyek testközelbe hozzák a nagyközönségnek a repülés világát és elősegítik, hogy minél több fiatal kapjon kedvet a repüléshez. Ne feledjük, ők jelentik a magyar repülésnek a jövőt. Van azonban egy fájdalmas kivétel, mégpedig Budaörs, ahol az elmúlt tizenkét évben voltak ugyan kisebb-nagyobb rendezvények, sőt új hagyományt is teremtett a Goldtimer Alapítvány a tavaszi nyílt napjával, de a légi bemutatókat a középpontba helyező Budaörsi Repülőnap feltámadása még várat magára. A Goldtimer Nap a maga nemében egy kiváló rendezvény, de még véletlenül sem keverendő össze a régi Budaörsi Repülőnappal. Nekem szerencsére megadatott, hogy annak idején többször is járhattam a régi rendezvényeken, ezért pontosan látom a különbséget, ahogy azt is, lassan felnő egy olyan generáció, amelyik már nem látja, mert nincs hozzá megfelelő viszonyítási alapja. A kérdés tehát az, tudunk-e, akarunk-e ezen változtatni? Képes lesz-e Budaörs is beállni a vidéki repterek sorába, és végre megrendezni a saját igazi repülőnapját 2016-ban?

Tavaly már kétszer is parádézott a Red Bull a Parlament előtt, azonban augusztus 20-án, amikor közösen kellett volna ünnepelnünk hajósoknak, repülősöknek és az őket szerető közönségnek, sorozatban harmadik alkalommal maradt üres a légtér, második alkalommal a vízfelszín és a Duna-part. Több tízezren vártuk ismét hiába a fél évszázados múltra visszatekintő rendezvényt, ugyanis nem akadt senki, aki megszervezte volna. A kérdésem az, hol vannak azok az emberek, akik a korábbi években megszervezték a parádét? Miért gondolják azok, akik ma döntési helyzetben vannak, hogy megtehetik, hogy semmibe veszik ezt a sokunk számára kedves hagyományt és ezzel tönkreteszik több tíz, vagy akár százezer ember ünnepét azok közül, akik minden évben a rakparton, vagy a televízió képernyője előtt várják a rendezvényt? Vajon 2016-ban meg tudjuk ülni végre a közös ünnepünket?

Lassan már két éve, hogy néma csend honol a hármashatárhegyi repülőtéren. Miközben valakik valahol tologatják az aktákat, vagy már nem is tologatják, hanem valamelyik fiók mélyére száműzik azokat vastag porréteg alá, sokan türelmetlenül várjuk, hogy visszatérjen az élet a repülőtérre. Vajon kik és mit tesznek az ügy mielőbbi megoldása érdekében? Vajon 2016-ban megnyílik végre a hármashatárhegyi repülőtér?

2016-ban, bár nagyon esedékes lenne, megint elmarad a Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap. Érdekes módon Európa más országaiban, köztük több szomszédunknál nem jelent problémát az sem, hogy évente rendezzenek hasonló méretű rendezvényeket, nálunk ez már háromévente sem működik. Amikor megszületett a döntés, hogy idén is hoppon maradunk, vártam, hogy lesz némi mozgolódás az érintett berkekben, de nem lett, mindenfelé néma csönd honolt, csak néhány néző zúgolódott, hogy megint elveszik a szórakozását. Vajon sikerül egyszer biztos alapokra helyezni a kecskeméti repülőnapot, hogy ne legyen kitéve az éppen aktuális politikai széljárásnak?

2019-ben lejár az a moratórium, ami biztosítja, hogy az önkormányzati tulajdonba került repülőtereken ne lehessen megszüntetni a repülést, elűzni a területet használó szervezeteket, felparcellázni, beépíteni, más célokra hasznosítani az értékes földeket. Nem tudom, folyik-e bárhol, bármilyen tevékenység, ami a három év múlva robbanó bomba hatástalanítását szolgálja, én egyelőre csak a ketyegést hallom. Vajon sikerül például már 2016-ban megtenni néhány óvintézkedést, hogy 2019-ben ne váljanak földönfutóvá a repülőklubok és ne lehetetlenüljön el a nagygépes után a kisgépes repülés is hazánkban? Lesznek, akik megteszik a szükséges lépéseket, vagy lenyeljük ezt is szó nélkül, mint a Malév, az augusztus 20-i parádé, a Budaörsi Repülőnap megszüntetését, az eddigi reptérbezárásokat és repüléstörténeti értékeink külföldre történő kiárusítását?

Persze lehetne más kérdésekről is beszélni, így a dunakeszi hétvégi motoros repülési tilalomról, a hat-nyolc éve hangárba zárt kiskunfélegyházi gépekről, arról, hogy a hírek szerint idén nemzetközi szintre emelt szolnoki Legendák a Levegőben Repülőnapot továbbra is a hangárban tölti-e a helyi Gawron, vagy két év szünet után végre felszállhat, de arról is, hogy hány nyári szezonnak kell még eltelnie addig, hogy a sokunk által nagyon hiányolt Wilga visszatérhessen Balatonfüredre és újra lehessen gyönyörködni a fedélzetéről kedvenc tavunk és környéke szépségében?

Biztos vannak más fontos kérdések is, ez csak néhány azok közül, amelyek engem foglalkoztatnak és szerintem sürgős válaszra várnak. Sajnos egyiket sem látom érdemben tárgyalva, gyakorlatilag semmilyen fórumon. Persze mindenre lehet azt mondani, hogy nem a mi dolgunk, nem tőlünk függ, nem tehetünk semmit. Nyugodtan mondhatom, hogy mindez nekem sem dolgom, hiszen nem vagyok pilóta, vagy tagja egyetlen repülős szervezetnek sem.

Viszont szeretnék egy olyan országban élni, ahol tíz, húsz, vagy akár negyven év múlva is kimehetek valamelyik repülőtérre és nézhetem a föl-leszálló gépeket, kiülhetek augusztus 20-án a Duna-partra megnézni a parádét és akár a gyerekeimet, unokáimat is elvihetem repülőnapra. Sőt, ahogy ma a Li-2-est, vagy a Po-2-est csodáljuk, amelyek az idősebb generáció számára jelentettek annak idején mindennapos élményt, úgy remélem, majd én is megcsodálhatom gyermekkorom meghatározó típusait, a Gawront, a Wilgát, vagy a Zlin-142-est. Mindez túl nagy kívánság lenne? Most úgy tűnik igen, de nem adom fel a reményt, hogy képesek leszünk ezen változtatni.

Kívánom, hogy a 2016-os évben találjuk meg közösen a válaszokat a kérdésekre és kívánok eredményes szezont, sok-sok repülőnapot és minden repülőnek jó leszállást!

Szerkesztőségünk szívesen várja mindazok cikkeit, akik vagy olyan helyzetben vannak, hogy válaszolhatnak a feltett kérdésekre, vagy maguk is szeretnék tovább gondolni a dolgokat, esetleg újabb kérdések kíséretében. Ugyancsak szívesen helyt adunk mindenféle hírnek, bejelentésnek, előzetesnek, ha valahol, valamikor rendeznek repülőnapot 2016-ban Magyarországon.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!