Zenekar kerestetik<br>a Székely gyorsra

T. Hámori Ferenc   ·   2012.05.21. 12:01

Henics Tamás barátunk a múlt héten kétségbeesetten telefonált: felkaroltjait és barátait, a Székely gyors korábbi zenekarát, vagyis a Csűrös Bandát szárnyára vette a hír, a kalotaszegiek az Értől az Óceánig világzenei menetrend keretében a pünkösdi zarándokvonatok erdélyi vizitálásának harmadik napjára, 27-ére meghívást kaptak a Hagyományok Házába, ahol egészen pazar népzenei felhozatallal a Tükrös együttes, a Szeret Zenekar, a Magyar Állami Népi Együttes, a Fonó Zenekar, valamint a Csűrös Banda frissíti fel a táncházi kultúráról szerzett tudásunkat. S, bár Tamás – aki kutatóorvos, népzenész, fotográfus és brácsán játszik – szívesen jött volna, egyedül nem csinálhat népzenei fesztivált a vonaton, ezért inkább saját rendezvényére, a mecséri Ladikosra koncentrál.

Az elmúlt napokban hívtuk segítségül számos népzenész és táncházas barátunkat, de pünkösdre már ők sem tudtak egy kompániát alkotó hegedűst, brácsást és bőgőst keríteni. Ezért most Önökhöz fordulunk: négy napra keresünk népzenét játszó zenekart a Székely gyorsra. Nem kérünk sem elméleti, sem gyakorlati vizsgát sautillé-ből vagy legatóból, nem kell a Muzsikás teljes repertoárját ismerni, ráadásul sokéves tapasztalat, hogy a többség inkább a taktust veri, mintsem a szöveget ismeri – ezért kötelező darab a Kossuth Lajos azt izente, az új Székely Himnusz (az 1921-es), a Debrecenbe kéne menni, a Honvéd áll a Hargitán, a Krasznahorka büszke vára, néhány bordal és így tovább. A köztes ejtőzésekkor pedig jöhetnek a mezőségi, kunsági, kalotaszegi és csíki dallamok, rigmusok.

Amit adhatunk: koszt és kvártély, a közös élmények, továbbá szerény, de megérdemelt fizetség. Érdeklődni: thf@indohaz.hu, továbbá megadom a saját számomat: 06-30/9333-460.

Az iho.hu és a Székely gyors szervezői szeretnék megköszönni mindenkinek a jelentkezést, sikerült zenekart szerződtetni az útra, a vonat nem fog csendben suhanni Erdélybe.

Kapcsolódó hírek