Történetem gyökerei már a svédországi mozdonyvezetői tanfolyam előtti időkre nyúlik vissza, amikor még szállodában dolgoztam, és csak szabadidős tevékenységként volt jelen életemben a mozdonyon utazás. Ezen utazások egyikére egyik legelső cikkemben is utaltam. Akkor még nem tudtam, hogy ebből az utazásból egy komoly barátság és lehetőség fog nyílni arra, hogy én is bekerüljek az egyik itt működő veterán klubba. Jörgen a mozdonyvezetők egyike, akit még 2010 tájékán ismertem meg. Ő akkoriban Stockholmban volt állomásítva és szabadidejében a SKÅJ-nak vezetett. 2012-ben ismét találkoztam Jörgennel, amikor egyik utazásuk alkalmából ismét abban a szállodában szálltak meg, ahol dolgoztam. A helyzet közben csak annyit változott, hogy lényegesen jobb lett a nyelvtudásom, és közben felvettek a svéd mozdonyvezető képzésre.

Jörgen aztán átkérte magát Göteborgba az SJ-n belül. Telt-múlt az idő, közben én is elvégeztem az iskolát, és Göteborgba kerültem a munka miatt. Csak idő kérdése volt, mikor fogok megint Jörgennel találkozni, ezúttal úgy mint mozdonyvezető kolléga. Hát a dolgok úgy alakultak, hogy épp segíteni is eljött arra a napra, amikor a városba költöztem, ami eléggé meglepő egy svédtől így első látásra. Telt-múlt az idő megint, s találkoztunk alkalomadtán bent a munkahelyen. Ő a nagy SJ-nél vezér, én pedig a kicsi lányvállalatnál. Egyenruhánk és minden egyéb eszközünk is teljesen azonos, így az a program is, amelyen keresztül tudtuk nézni, hogy ki mikor dolgozik, mit visz, mikor végez. Ez rendszeres találkozásokat és beszélgetéseket eredményezett. Egyik nap aztán megkérdeztem, hogy bírja a nosztalgiajáratok nélkül? Vagy feljár esetleg Stockholmba vezetni? (Fontos megjegyzés: Göteborg–Stockholm vasúton csak 560 kilométer, menetidőben pedig körülbelül három óra az X2000-rel.) Ekkor kezdett beszélni mélyebben a dolgairól, ami odáig vezetett, hogy a végén az én érdeklődésemet is felkeltette.

Létezik itt Göteborgban is egy veterán vasúti klub, amely még 1972-ben alakult egy gőzmozdony megmentésére, és a klub az óta is él és virul. Ennek a klubnak ő is tagja több mint két éve, sőt benne van a vezetőségben, köszöni szépen jól érzi magát, és minden szép és jó, csak hát még kellene pár vezér, mert nincs biztosítva egyrészt az utánpótlás, másrészt az, hogy a nosztalgiajáratok rendben közlekedjenek. Ez így elsőre nagyon megtetszett, na de nem álltam kötélnek azonnal, mondván, ott a kicsi fiam, a várandós feleségem, a lakást is fel kellene újítanom, de idővel – akár ősszel – minden lehetséges. Jörgen azt is elmesélte, hogy mindez önkéntes alapon működik, tehát keresni senki nem keres pénzt ezzel a munkával. Ugyanakkor azért a felelősség megvan, és hát sok dologra oda kell figyelni saját magunknak. Többek között a klub keretein belül a tagok végzik az előírás szerinti kocsivizsgákat, hogy a futásengedélyek rendben legyenek, magunk cserélünk tuskókat, és az áramszedőket is a tagok ellenőrzik minden egyes utazás előtt. Sok mozdony és rengeteg kocsi van a klub gördülő állományában. Ha nem csalnak az információim és az emlékezetem, akkor közel 1000 fizető tagja van a klubnak. Ezen belül pedig 60–70 aktív tag van, ami azt jelenti, hogy ők az éves tagdíjat munkával váltják ki. Ám ebből a sok aktív tagból is mindössze három a képzett és állandó mozdonyvezető, tehát ha belépek, akkor én leszek a negyedik.

Egyik veterán vonatunk a kerítésen kívül </br> A képre kattintva galéria nyílik a felvételeimből

Egy időre jegeltem a dolgot, mivel lekötött a sok munka, a felújítás, a második gyerek érkezése, de ott ketyegett a gondolataimban ez az egész, mint egy időzített bomba – és aztán robbant is. Szeptember vége felé végül megvolt az első klubos menetem. Szóltak, hogy mennek, én meg mondtam nekik, hogy én is mennék. Ezen alkalomból egy saját célú meneten vettem részt, amelyen egy régi vízdarut valamint pár mozdonyalkatrészt szereztünk be. A túra két napra volt tervezve Göteborgi indulással és érkezéssel, a vonat pedig egy háló, egy éttermi és egy kéttengelyes pőrekocsiból állt valamint a vonatot továbbító hatvanéves ASEA villamos mozdonyból. Első este Oxelösundig utaztunk 410 kilométert megtéve, ahol az 1906-ban gyártott vízdarut tették fel a vonatunkra, majd ott helyben meg is aludtunk. Másnap kora hajnalban pedig folytattuk utunkat a 110 kilométerre fekvő Eskilstuna felé, ahol pár pályakotrót kapott ajándékba a klub. Rakodás után pedig irány haza Göteborgba további 390 kilométert megtéve. Körülbelül délután 4 körül értünk haza másnap. Érkezés után még jó pár dolgot el kellett végezni, be kellett tolatni a klub saját pályaudvarára, ami nem egy egyszerű dolog, ráadásul drót sincs, így dízel mozdonnyal kell ki-be húzni a járműveket.

Egy másik terv az év végére a Säffle városáig közlekedő operajárat volt. Erre az útra három megrendelést kapott klubunk, ami arról szólt, hogy délelőtt felvittük az utasokat, akik délben a végállomáson megebédeltek és szórakoztak, táncoltak egyet, majd megnéztek egy előadást a színházban. A nap végeztével hazafuvaroztuk az embereket. Itt jellemzően inkább az idősebb korosztályba tartozó utasaink voltak, ám megrendelőink egy lelkes fiatal csapat, aki ezt az egészet megszervezte, és az előadást tartották a színházban. Erre az útra a klubnak három megrendelése volt két hetes időközzel, amiből kettőt én vittem.

Egy újabb alkalom az volt, amikor egy csapat lelkes vasútérdeklődőt és vasútmodellezőt vittünk a 240 kilométerre fekvő Hässleholm városába egy terepasztal-megnyitóra. Az évet a göteborgi Liseberg vidámparkban rendezett karácsonyi vásár alkalmából közlekedtetett különvonattal zártuk. Itt kétszer mentünk le a 150 kilométerre fekvő Halmstad városáig és vissza. Ezt az utat egy nap kétszer tettük meg, mivel egy mellékvonalról régi sínbusszal érkeztek utasaink, akiket fel kellett hozni a vásárra Göteborgba, majd este is kellett vinni őket. Ezzel az utazással zártuk is az évet, és máris készültünk 2015 legelső, január végi eseményére.

Régi villamos gépek a telepen

Ti, akik soraimat olvassátok és értelmet adtok munkámnak, bizonyára még emlékeztek arra a cikkemre, amelyben a 2014-es Történelmi Székely Gyorson tett utazásomról számoltam be. Nos akkor még nem tudtam, hogy miként is fog alakulni a helyzet, de annyiban biztos voltam, hogy ha a két szolnoki vezér, Horváth Feri és Herczeg Misi elnézték nekem az állandó jelenlétemet a gépen, akkor valamivel én is szeretném nekik ezt megköszönni. Jól tudjuk, hogy nem köteles egy vezér sem a gépre engedni egy idegent, pláne nem olyan körülmények között, mint ami akkor volt azon a vonaton. Így történt hát az, hogy célul tűztem ki, hogy meghívom a két szolnoki vezért egy klubos utazásra, és vendégül látom őket. Részemről ez a legkevesebb és így gondoltam korrektnek a dolgot: amilyen a fogadj Isten, olyan az adjon Isten. Úgy gondoltam, hogy amekkora élmény volt nekem tavaly vezetőálláson lenni és szülőföldemen vezetni Gábor Áron mozdonyát a Történelmi Székely gyors élén, legalább akkora élmény lesz nekik is itt vonatozni egyet velem Svédországban. A gondolatot tettek követtek, hívtam a klub elnökét, majd Jörgent, aki a VBO-s egyben, és egyeztettem velük. Miután zöld utat kaptam, hívtam a szolnoki vezéreket, hogy lenne-e kedvük meglátogatni és vonatozni. Misit értem el előbb telefonon, aki csak annyit mondott, hogy skandináv vasutat még képeslapon sem láttak, nemhogy élőben. Nagy izgalommal vártam a hetek és napok telését, és nem kevés izgalommal készültem az utazásra is, nekem ez lesz az eddigi leghosszabb utazás a klubbal, ráadásul utasaink sem épp egyszerű emberek, hanem a Göteborgi Frölunda jégkorongcsapat szurkolótáborát visszük meccsre a közel 600 kilométerre fekvő Gävlebe, majd a meccs végeztével vissza Göteborgba. Ez a kicsi városka 200 kilométerre fekszik északra Stockholmtól a Balti tenger partján. Utazásunk alatt gyakorlatilag az országot a legszélesebb pontja mentén jártuk be a nyugati parttól a keleti partig, majd ismét vissza a nyugati partig.

Alkatrészbeszerző járat

Telt az idő, és elérkezett a várva várt nap, a két vendégem érkezése. Mivel nemcsak a vonatok késnek, hanem a repülőgépek is, így aznapi szolgálatom végeztével találkoztunk a központi pályaudvaron. Nagy volt az öröm, kézfogás, összeölelkezés, és máris kezdtem nekik mutogatni a technikát, amivel én dolgozok, majd kocsiba ültünk, és hazamentünk. Feleségem jellegzetes svéd vacsorát főzött, ami mindkettejüknek ízlett, ám az asztalról nem maradhatott el a német import sör és a jófajta székely köménymagos pálinka. Aztán hamar nyugovóra tértünk, mert jön a másnap, és hosszú lesz a szolgálat.

Több mint száz éves vízdaru rakodása

Reggel fél 8-ra értünk be a klub pályaudvarára, ahol már Jörgen és a másik öreg vezér már nekiálltak összetolatni és előkészíteni az aznapi tizenhárom kocsis szerelvényt. Vittünk magunkkal hálókocsit, éttermi kocsit, műszaki kocsit, dízelgenerátoros kocsit stabil 230 Volt feszültség előállításához, valamint két paklikocsit is, amit a szurkolók rendeztek be grillezésre és bulizásra. Ezenkívül Norvégiából frissen érkezett termes kocsik alkották a vonat nagy részét, mivel azokon könnyen átlátni, ha balhé van.

Ahol meccs van, és alkohol folyik, ott általában gond is szokott lenni, a szurkoló klub szabályai pedig nagyon kemények. Vészfék meghúzása 2000 korona, verekedés a vonaton 2000 korona és azonnali leszállítás a legközelebbi állomáson, ahol szálloda vagy taxi lehetőség van. A feltételeket nem a vasúti veterán klub találta ki, vagy állította fel, hanem a szurkoló tábor vezetői. Rendnek és fegyelemnek kell lenni. Kicsi dízelünk lassan töltötte fel a kocsikat levegővel, a tolatás lassan ment. Nagyjából 10 órára készen is lettünk a tolatással, majd kezdődhetett a fékpróba. Ekkorra már a vonatot kitoltuk az egyik villamosított vágányra. Előkerültek a rádiók, és három ember is lázasan nézte a tizenhárom kocsi féktuskóit. Hamar meg is lettünk ezzel, majd jött az állomásra betolás.

Na ez egy érdekesebb művelet volt, mivel körülbelül öt kilométerre volt a főpályaudvar a mi telephelyünktől. Végig rádióval irányítottak. Svédek mind a vonaton, Feri és Misi pedig mellettem a gépen, és figyelték ténykedésemet. 11:02 volt a vonat menetrend szerinti indulásának időpontja. Az utasok már hangolva érkeztek az állomásra, nem lehetett nem észrevenni, hogy emelkedett hangulatban vannak. Időben felszállt mindenki, majd indulás előtt két perccel megzöldült a kijárat. Jörgen előresietett, így négyen lettünk a gépen. Amikor idő volt, rádióztunk egyet, majd indultunk. Ferinek és Misinek talán ez volt az első igazán furcsa dolog, hogy a főpályaudvarról menesztés nélkül indultunk.

Menesztés? Itt maga a zöld kijárati jelző hatalmaz fel az indulásra, tárcsát itt nem emelnek magasba és nem fújnak sípot sem piros sapkás emberek. Szellőző felpörög, vonat füttyent, első fokozatba teszem a kontrollert, majd oldom a Zbr-t és a vonat szépen lassan megindul. A hatvanéves Ma sorozatú ASEA gép mind a hat lábával megkapaszkodik, és szépen finoman elkezdi húzni az itteni szinten hosszúnak számító vonatot. Néznek is az emberek az állomáson, kollégák integetnek. Nem mindennapi látvány a vonatunk a régi mozdonnyal az élen a központi pályaudvaron. Jörgennel már előzőleg egyeztettem, hogy majd szeretném átadni a két magyar kollégának is gépet egy kis időre, hadd vezessenek ők is. Mivel ő a VBO-s, így hivatalos lett az egész dolog, úgyhogy itt sikerült egy picike történelmet írnunk, mivel először fordult elő, hogy magyar vezérek hivatalosan engedéllyel vezetnek Svédországban. Alingsås után át is adtam Misinek, mivel ő merte elsőre elvállalni. Jó fél óra után pedig következett a csere, és Feri folytatta a vezetést. Közben történt egy kis műszaki meghibásodás is a mozdonnyal, így öt perc állásra kényszerültünk. Fokozatkapcsolónk „figurázott” egyet, s nem akart bemenni a főmegszakító, de egy kézi nullázás után minden ment tovább. Feri egy pillanatra azt hitte, hogy valamit ő csinált rosszul, de a hiba okát még Jörgen sem tudta. Miután minden helyreállt, Feri folytatta Skövdéig, ahol meg is állt, hogy újabb utasok szállhassanak fel. Jörgen azután hátrament, és magunkra hagyott minket.

A csapat: bal szélen Jörgen, a VBO-s

Azért a szakavatott ember tudja, hogy nem éppen könnyű dolog átülni a jobb oldalról a bal oldalra, és teljesen máshol elhelyezett más jelzésképű jelzők után közlekedni. Eredetileg az volt a terv, hogy Hallsbergnél lesz váltás, ami az út fele nagyjából, és onnan mi hárman csak nézőben maradunk elől. Jörgennel rádión beszéltem meg mindezeket menet közben, mire jött a javaslata, hogy akkor vigyem én végig a vonatot, és majd visszafelé vezet ő és a másik öreg mozdonyvezető. Ez a döntés azért kicsit feszült helyzetbe hozott engem, mert lényegében vonatismeret nélkül vittem végig a vonatot az út felén, valamint Hallsberg után a hó is egyre sűrűsödött.

A két szolnoki kolléga is megállapította, hogy 500 métert nem haladtunk egyenesen. A pálya állandóan kanyarodott, emelkedett vagy lejtett, és a hó is gyakran a sínkorona szintje felett volt 10–20 centiméterrel. Ilyen körülmények között azért oda kellett figyelnem, hogy mit csinálok. Ráadásul utólag tudtam meg, hogy egy szakaszon 25 ezrelékes lejtőn haladtam lefelé. Bár ismertem az utat Hallsbergig, vonalismeret biztosított önműködő térközjelző berendezéssel szerelt pályán a vonalismeret nem kötelező. Az út végül simán ment, közben videóztunk, fényképeztünk, kajáltunk, és csodáltuk a svéd rengeteget, a telet, a havat, a tájt. Délután ötre meg is érkeztünk Gävlébe. Érkezésünkkor hatalmas hó fogadott bennünket, a hó mindenhol meghaladta a sínkorona szintjét 15 centiméterrel – a váltófűtések is mind rendben működtek a pályaudvaron.

Ott megköszöntem Jörgennek a lehetőséget, és közöltem, akkor mi most leszállunk a gépről és hátramegyünk enni. Az éttermi kocsiban megint egy svéd specialitást készítettek a vonaton dolgozóknak, és a kaja mellé természetesen sört kaptunk. No nem az erőset, hanem csak a gyenge 2,5 százalékosat, de így is jól esett a hosszú munka után. Közben vonatunkkal Jörgen kiállt a tárolóra, és körbejárt a géppel. Kaja után elmentünk egy kicsit várost nézni Ferivel és Misivel ebben a zord téli szeles havas időjárásban, majd utána kocsmába ültünk, és egy svéd sör mellett mi is néztük a jégkorongmeccset a kivetítőn. Visszaindulás 21:50-re volt kitűzve, várható érkezés pedig másnap reggel 4:30-ra. Vendégeimmel úgy döntöttünk, hogy elég volt az ide út, sötétben úgysem látni, szóval irány a hálókocsi, és alvás hazáig. Menetrend szerint érkeztünk vissza, majd következett a kitolás és a tolatások sorozata. 6:30 körül le is szálltunk a vonatról, elbúcsúztunk a többiektől, majd annyiban maradtunk Jörgennel, hogy délben egy pihenés után folytatjuk. Ferivel és Misivel tovább folytattuk az alvást idehaza, majd 11:00 körül ébredtünk, és egy gyors kaja után megint kimentünk a klub telephelyére, ahol Jörgennel találkoztunk.

Ekkor kezdődött a program második része, ugyanis Jörgen sorra minden ritkaságot végig mutogatott a telephelyen, majd jöttek egy tárolóba elzárt gőzmozdonyok. A telephelyen mindent szemügyre vett a két szolnoki mozdonyvezető, főleg a gőzmozdonyokat. A legérdekesebbnek azonban mindketten a villamos Nohabot találták. Elmeséltem nekik, hogy ez szintén hatvanéves technika és ez gyakorlatilag Svédország első gyorsvonati mozdonya, amelyet anno 150 kilométer per órás sebességre építettek. Sajnos műszakilag nem minden gép volt tökéletes, épp folytak a hibakeresések és javítások egyik másik mozdonyon, de azért így is szép látványt nyújtottak. Így telt az idő, jó másfél órát voltunk a telephelyen.

Ezután kimentünk a másik helyünkre, amely a Green Cargo mellett van, és ott folytattuk a nézelődést. Ott további gőzmozdonyok, villamos mozdonyok és más vasúti érdekességek vártak ránk. Miután végignéztünk mindent, Jörgentől elbúcsúztunk, én pedig engedélyt kértem a külsőstől, hogy a Green Cargo gépeit is megmutassam a két szolnoki kollégának. Így telt el délutánunk nagy része. A kört egy a Hard Rock Caféba tett látogatással zártuk, mivel ez volt vendégeim különleges kérése. Az estét odahaza zártuk sörrel és székely köménymagos pálinkával, majd másnap vendégeim hazautaztak.

Szép emlékekkel és reményekkel telve immár barátként váltunk el egymástól, hogy találkozunk a soron következő Történelmi Székely Gyorson, és majd iszunk a finom Csíki sörből és eszünk a miccsből.

Bővebb infó a klubról itt!

És még egy videó itt, amelyet 2012-ben forgatott a németországi Eisenbahromantik TV program.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!