A biztonságé az elsőbbség! – a Közlekedési Kultúra Napja 2020

iho   ·   2020.05.06. 19:45
kkn2020_0

A közlekedési kultúra napja az évnek az a napja, amelyen különböző rendezvényekkel, aktivitásokkal ráirányítják a közfigyelmet a közlekedés sokszínűségére, szépségére, technikai vívmányaira, a biztonságtudatos, toleráns, egymásra odafigyelő közlekedési magatartás fontosságára a közúti, a vasúti, a vízi és a légi közlekedés területén egyaránt.

A közlekedési kultúra napjának megszervezését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával a Magyar Mérnöki Kamara által 2013-ban kiírt közlekedésbiztonsági ötletpályázat I. díjat nyert pályaműve indítványozta. Magyarországon 2015 óta minden év május 11-én rendeznék meg az ENSZ Cselekvések Évtizede a Közúti Közlekedésbiztonság Területén Akcióprogram 2011. május 11-ei elindításának – az emberiség első közlekedésbiztonsági összefogásának – emlékére a Közlekedéstudományi Egyesület szakmai koordinációjával és egyre több partnerszervezet összefogásával.

A közlekedési kultúra napjának célja, hogy minden nap a biztonságos, kulturált közlekedés napja legyen.

A koronavírus-járvány miatt számos program a Facebookra költözött. Ám a szervezők bíznak abban, hogy a világjárvány tényleg szépen lassan lezajlik, így szeptember 16-án, az EDWARD-napon, a Közúti Halálos Áldozatok Nélküli Európai Napon meg lehet majd tartani a rendezvényt.

Addig meg marad a virtualitás. Válogassanak a programokból!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek