Innen indultunk...(forrás: balatononline.hu)

A keszthelyi vasútállomás rekonstrukciójáért Flachner Szilvia és munkatársai vehették át a Lechner Tudásközpont különdíját az epiteszforum.hu által szervezett 13. Média Építészeti Díjának budapesti átadóünnepségén. A különdíjra 1945 utáni épületek és építmények felújításával, rehabilitációjával vagy annak tervével lehetett pályázni.

Szép dolog, ha már az ilyen viszonylag fiatal épületek is elfoglalhatják helyüket az értékek listáján, különösen akkor, ha az egy ma nem igazán kultivált építészettörténeti korból, az ötvenes-hatvanas évekből származik. Bár az építészettörténészek számára ez a kor is tele van értékes alkotásokkal, a nagyközönség látványosan fordít hátat ezeknek. Ilyen sors várt volna a keszthelyi állomásépületre is, de szerencsére értő és érzékeny építészek kezeibe került a felújítás, akik a rút kiskacsában meglátták az elvarázsolt királylányt.

Elegáns szürke dobozzá vált a korábban jellegtelen főtömeg (fényképek forrása: MÁV)

Nem volt könnyű. A keszthelyi állomás 1903-ban épült és azóta – a tömegessé vált balatoni turizmus igényei miatt – többször átalakították az épületegyüttest. Ami aztán úgy járt, ahogy a többször átalakított épületek: legvégül minden egyéniségét elvesztette, értékei ledarálódtak róla, maradt a puszta anyag a falakban és a födémekben, képviselt építészeti érték nélkül. Keszthely esetében létrejött egy hasáb, melyet jobb híján sárgás csempével burkoltak, előreugró vasbeton-előtető, rózsaszínes vakolattal, alatta az igényesség jegyében durva terméskőburkolatú falszakasz. Nagyon rossz egyveleg. Az egészből leginkább maradandó vizuális emléket az előtetőről logó fénycsőarmatúrák jelentettek. A városi oldalon még az előtető is hiányzott, a hasáb így minden cezúra nélkül, olyan-amilyen arányokkal meredt a tér fölé. Keszthelyre vonattal érkezni riasztó volt.

Kifogástalan tipográfia, ritka madár az állomásfeliratok között!

Ami történt, az egyszerűsítés, megfelelő anyagok kiválasztása, arányok, színek óvatos átgondolása, az eredmény viszont átütő. Az épület főtömege elegáns, két árnyalatban tartott kőburkolatot kapott, az ablakok plasztikus, napvédelemként is szolgáló keretezést. A koronázópárkányt kicsivel megemelték, így most egy megnyugtató, sima tömeg zárja le súlyosan az ablakokkal lyuggatott homlokzatot, nagyon jótékonyan.

Apróság, de domináns elem a fényekkel való bánásmód: a világítótesteket mindenhol elsüllyesztették a burkolatokban, mennyezetekben, korábban szaggatott soraikból folyamatos fénycsíkok keletkeztek, ezért különösen éjszaka nyújt az épület pazar látványt. Külön nyalánkság a város felőli homlokzati óra számlapját indirekt módon megvilágító, a mutatók hátoldalába épített ledsor.

A rekonstrukció során természetesen korszerűbbé váltak azutaskiszolgáló és a vasúti infrastruktúra működtetéséhez szükséges terek is. Az építészek Flachner Szilvia vezette csapata a 21. századi funkcionális igényeknek megfelelően gondolta újra az állomás helyiségstruktúráját, a belsőépítészet igényességben nem maradt le az építészeti formálás mögött. A pénztárcsarnokban a lepucolt, márványburkolatú köroszlopokkal jól megférnek az abszolút trendi, látszóbetonból készült padok, a cikcakkos világítás pedig kifejezetten vicces lett.

A váróterem nem tagadja meg a múltját, mégis friss, kortárs hangulat lengi be

A Lechner Tudásközpont már második éve díjazza a II. világháború és a rendszerváltás közötti időszak hazai épületeinek kiemelkedő minőségű felújításait. A keszthelyi vasútállomás rekonstrukciójáért Flachner Szilvia és munkatársai vehették át a Lechner Tudásközpont különdíját az epiteszforum.hu által szervezett 13. Média Építészeti Díjának budapesti átadóünnepségén.

Ezek után várjuk, hogy a vágányokkal, peronokkal is történjen végre valami, non plus ultraként pedig szeretnénk, ha a pazarul felújított épület és az utasforgalmi területek kapcsolódása túlmutatna az ezeket egyelőre elválasztó, az épület földszintjéről a vágányok közé való beeséstől megóvó acélkorláton.

Ja igen, míg el nem felejtjük! Az üvegfelületeken a halacskákért külön gratuláció jár. A sorminta olyannyira egyszerű, esztétikus, stílusos és találó, hogy akár minden balatoni állomáson alkalmazásra találhatna!

Halacskás sormintát minden balatoni állomásra!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!