Kompország katonái

Zöldi Péter   ·   2017.02.17. 07:54
komp_kislid

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság jégtörő hajója csütörtök délután a kiskörei téli kikötőbe vontatta a tiszacsegei kompot, amelyet a partról sodort el a Tiszán végigvonuló jeges áradat - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs az MTI-vel.

A Tiszacsege és Ároktő között közlekedő kompot még hétfőn ragadta magával a zajló jég, rajta egy emberrel – Janival, az éjjeliőrrel (a szerk.) – akit később helikopterrel mentettek ki.

A vízi járművet tovább sodorta a jeges folyó. Szerdán Tiszafürednél a 33-as út hídjánál, majd az éjszaka folyamán a jégfolyam közepén Tiszaörvénynél tűnt fel. Csütörtök délelőtt a tiszaderzsi szűkületnél állt meg. Az árhullám végül Dinnyéshát közelébe, a Tisza jobb parti övzátonyra sodorta. Csütörtökön késő délután a Jégtörő VIII. – miután végzett a vízlépcsőnél végzett feladatával – kiszabadította és elvontatta. Jelenleg a kiskörei téli kikötőben állomásozik – eddig a hivatalos közlemény.

Vessünk egy pillantást a hajóra. Nyilvánvalóan nem sorozattermék, nem neves hajógyár gyártmánya, valószínűleg használtan szerezték be valahonnan, esetleg katonai pontonból alakították át, még esetlegesebben évtizedekkel ezelőtt a helyi téesz lakatos-üzemegységében hegesztették össze. A neves gyártmányokkal ellentétben sok személyesség látszódik rajta, sok odafigyelés, sok szeretet. És persze némi mesterségbeli tudás.

Pusztítás a fedélezeten (MTI-fotók: Czeglédy Zsolt és Ruzsa István)

A hajó egyetlen zárt helyisége egyben a gépház is, itt találhat az éjjeliőr némi menedékre megfagyás ellen. Jelen sorok írója nem ismeri a konkrét műszaki megoldást, de egy dombrádi tiszai átkeléskor már megfigyelte tüzetesebben a gépészeti megoldás egyszerűségét és zsenialitását, mely feltehetően Tiszacsegén is alkalmazásra talált: a bódéban egy acélbakra rögzítve egy ukrán MTZ-traktor komplett motorblokkja sebességváltóval együtt. Az egységből kinyúló két féltengely egyikét olymódon hosszabbították meg, hogy az a házikó falán túlnyúlik. Erre szerelték fel mereven az egyoldali lapátkereket. A másik féltengely forog üresen a világba.

A sodródó komp Tiszanánánál

Amennyiben emlékezetünkbe tudjuk idézni egy mezőgazdasági munkát végző traktor meghajtókerekének forgási sebességét, láthatjuk, hogy az nagyjából megegyezik egy lapátkeréktől elvárt forgási sebességgel. Ílymódon kanalaz át szépen a folyón tucatnyi tiszai komp. Irányításával nem kell törődni, a hajótest két végén egy-egy drótkötélre applikált, szabadon forgó csiga gördül végig a folyó felett kifeszített kötélpályán, és kormányozza biztos révbe mindkét parton a hajót. Dombrádon a lapátkerék a folyó áramlási irányával szembenéző hajóoldalon volt, és bár biztos nautikai megfontolások a lapátkerék oldalhelyességéről jelenleg nem állnak rendelkezésünkre, feltételezhetünk a népi bölcsességekről akkora univerzalitást, hogy egy folyó hosszában minden lapátkereket a hajók egyazon oldalára képzeljünk.

Valódi kísértethajó

Bármilyen szeretetteljesek is ezek a járgányok, elgondolkoztató, hogy ma, 2017-ben kistérségek létfontosságú belső kapcsolatai ezeken a lélekvesztőkön múlnak, mert a legközelebbi hídig 40-50 kilométert kell kerülni még egy olyan nem igazán folyamnak nevezhető vízfolyás esetében is, mint a Tisza. Jó dolog a háromezermilliárd forintos tervezett útfejlesztés, de jó, ha tudjuk, hogy ezen összegek elköltése ellenére az ország legreménytelenebb vidékein még mindig drótköteleken és dohogó MTZ-mororokon fog múlni a szomszéd faluba történő eljutás lehetőssége.

Jani és kollégái nem csak egy szűkös megélhetést nyújtó piacon próbálnak életben maradni, hanem olyan szolgáltatást végeznek, ami nélkül közel s távol megáll az élet. A letört ágakkal és jégtörmelékkel borított, sodródó kisértethajó egyben egy hiányos hálózat és hajszálon függő országüzemeltetés jelképe is lehet.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek