Wakashio-jelentés: a kettétört teherhajó legénysége és a mauritiusi hatóságok egyaránt felelősek a természeti katasztrófáért

A 2020 júliusában zátonyra futott bulk fedélzetén születésnapot ünnepeltek, miközben a szigetállam parti őrségének fogalma sem volt arról, mi közeledik egyenesen a zátonyokkal övezett partjai felé…

Elöljáróban: az MV Wakashio nevű teherhajó 2020. július 26-én futott Mauritius közelében zátonyra. A megfeneklett hajtótest egy idő után, augusztus derekán kettétört, és jóllehet, az üzemanyag jelentős részét addigra már kiszivattyúzták, a kiömlő, mintegy ezer tonna olaj súlyos környezet károkat okozott.

A szigetállam által összehívott vizsgálóbizottság a napokban adta közre jelentését a japán tulajdonban lévő, de panamai zászló alatt hajózó, 200 ezer tonnás, 299,95 méter hosszú Wakashio katasztrófájáról. A 223 oldalas dokumentum rendre felsorolja a hajóra jellemző, a tulajdonos hajótársaság előírását figyelmen kívül hagyó, kifogásolható biztonsági kultúra sajátosságait, illetve a helyi hatóságok sorozatos mulasztásait is.

A történteket ismerőknek az nem jelentett újdonságot, hogy a hajó legénysége a pontos hajózási útvonal meghatározása helyett folyamatosan az internetjel keresésére koncentrált, és a zátonyra futás idején egy születésnap adott okot arra, hogy a kapitánnyal, az indiai állampolgár Sunil Kumar Nandeshwarral egyetemben a legénység több tagja is jelentős mennyiségű alkoholt fogyasszon. A friss jelentés azonban már megemlíti a kínai Lianyungangból kihajózó, az Indiai-, majd az Atlanti-óceánon a brazíliai Tubarãóba tartó Wakashión uralkodó kétes színvonalú hajózásbiztonsági kultúrát, illetve a „tengerészeti fegyelem sorozatos megsértését”. Ugyanakkor leszögezi, hogy a március elsején szolgálatba lépett legénység a COVID-19 világjárvány miatt már hónapok óta nem mehetett szabadságra. Ezért a kapitány engedélyezte, hogy a hajó irányt változtasson, és Mauritius közvetlen közelében haladva, az ottani térerő révén a legénység tagjai kommunikálhassanak a családjukkal, barátaikkal. Ezt követően a vezénylést az első tisztre, a szintén indiai Hitihanillage Subhoda Janendra Tilakaratnára bízta.

A jelentés kitér arra is, hogy nem tervezték meg szakszerűen a szigetország melletti elhaladást, nem tartották be a navigációs előírásokat – még egy nagyméretű, a térséget ábrázoló tengerészeti térkép sem akadt a fedélzeten, ezért egy kis felbontású, a netről letöltött, az eredeti többszörösére nagyított, szétesett képet adó segédletet használtak. Majd amikor a hajó a parthoz veszélyes közelségbe került, a kapitánynak át kellett volna vennie a parancsnokságot, ám ezt annak ellenére nem tette meg, hogy a hídon tartózkodott.

Ennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy a négy elfogyasztott Johnnie Walker után nem volt száz százalékosan döntésképes állapotban, illetve arra várt, hogy az internetjel keresésével elfoglalt első tiszt – aki ráadásul arra panaszkodott, hogy a SIM-kártyájának az egyenlege elfogyott, mire a kapitány durva hangon utasította, „akkor hívja fel szatelit telefonon a feleségét, és kérje meg, hogy töltse fel!” – megtegye a szükséges lépéseket. A figyelőszolgálatra pedig egy, az e téren járatlan tengerészkadétot osztottak be, ő azonban a hídon uralkodó légkör miatt nem tudott kellőképpen koncentrálni a feladataira, a mauritiusi parti őrséget pedig nem tájékoztatták a szigetország felségvizein történő áthaladásról.

Megjegyzendő, noha a kapitány átruházhatja másra a hatáskörét, de nem teheti meg ugyanezt a felelősséggel. Parancsnokként ő a tulajdonosok képviselője, ő a felelős az életek és a hajó biztonságáért, a környezet védelméért. Mindeközben a Wakashio néhány kilométerre a parttól tízcsomós sebességgel egyenesen a zátonyok felé tartott, méghozzá anélkül, hogy bárki is felismerte volna a hajóra leselkedő veszélyt – Tilakaratna bevallotta, hogy nem használta a mélységmérőt –, és a megfeneklés elkerülése érdekében időben korrigálta volna az irányt. Amikor az első tiszt rájött, a hajó túl közel került a zátonyhoz, tíz fokkal balra kormányzott ugyan, ám ez a reakció későinek és kevésnek bizonyult, főleg annak ismeretében, hogy a hajó fordulóköre kishíján két kilométer átmérőjű…

Tetézte a bajt, hogy a helyi hatóságok sem voltak a helyzet magaslatán. Egyrészt a parti őrség rendszerhiba miatt képtelen volt nyomon követni a sziget közelében tartózkodó hajókat, így a Wakashiót sem, ezért nem tudták figyelmeztetni, rossz irányt választott. Másrészt a szerencsétlenségre adott válaszok nem voltak egyértelműek, és nem javítottak a helyzeten. Szakértők szerint a megfeneklett hajót az első napokban még le lehetett volna vontatni a zátonyról, ám a mentést rosszul szervezték meg, a hajótest egy idő elteltével kettétört. Ezt követően a Wakashio orrészét a nyílt óceánra vontatták, ahol augusztus 24-én elsüllyesztették. A tat akkor már széles körű nemzetközi összefogással zajló mentését időnként ötméteres hullámok nehezítették, sőt, augusztus 31-én egy, a roncson dolgozó vontatóhajó az uszályának ütközött és elsüllyedt, hárman az életüket vesztették, egy személy pedig eltűnt.

A kifolyó dízelolaj végül 96 négyzetkilométeren pusztította el a korallokat és a más tengeri élőhelyeket. A teljes kárt két és félmilliárd dollárra becsülik, míg a felelősségét elismerő, és bocsánatot kérő kapitányt, illetve az enyhítésért folyamodó első tisztet Mauritiuson bíróság elé állították, és húsz–húsz havi börtönbüntetésre ítélték.

(Nyitóképünkön: védőruhás mentőmunkások állnak a hullámokban az MV Wakashio roncsa közelében, 2020. augusztus 13-án)