Kapacitást növel a Duisburg–Milánó tengelyen a TX Logistik
Az intermodális szállítási útvonal mostantól naponta már két fuvart kínál irányonként, reagálva a növekvő keresletre.
Az intermodális szállítási útvonal mostantól naponta már két fuvart kínál irányonként, reagálva a növekvő keresletre.
Már hat európai országban közlekedhetnek a lízingcég többáramnemű Alstom villamos mozdonyai.
Az SBB személyszállító vonatai 2025-ben 0,9 százalékponttal javították menetrendi megbízhatóságukat, ezzel a rekordot jelentő 94,1 százalékra nőtt a pontosság az előző évhez képest.
Az amerikai vasúttársaság negyven ES44AC dízelmozdonyt vásárol a Wabtectől, Chicago és Új-Anglia között pedig új konténerszállítási folyosót nyitott.
Az első CEREx tehervonat még a tavaly decemberi menetrendváltással indult el Drezdából Szerbiába. Januártól heti két–három, márciustól pedig már öt járatpárt üzemeltetnek.
A vasúti árufuvarozó a tervezettnél lényegesen rövidebb idő alatt bonyolította le a teljes magyarországi vasúti cukorrépa-forgalmat.
Az integráció révén a légi szállítmányozás területén a cargo-partner és a Nippon Express együtt a világ 5. legnagyobb szereplői, míg a tengeri szállításban a 6. helyet foglalják el.
A vasúti teherszállító vállalat két új, vagonrakományos fuvart indít Ausztria, Németország és Hollandia viszonylatában, ezen felül növeli a konténerszállítási kapacitást Romániába.
A lépés része a társaság szerkezetátalakítási programjának. A cél a veszteségek ellensúlyozása és a mérleg rugalmasságának helyreállítása.
Példátlan krízist tapasztal az olaszországi és bővebben az európai vasúti áruszállítás a szektor versenyképességét negatívan befolyásoló különféle tényezők együttállása okán.
A török Hilal Transszal együttműködve január 14-étől több intermodális szerelvénnyel lehet árut továbbítani a két fontos csomópont viszonylatában.
Az ENSZ Iparfejlesztési Szervezetével kötött együttműködés nemzetközi mérföldkő, amely révén az SZTE TTC Zrt. hivatalos UNIDO-partnerként kapcsolódhat be a globális iparfejlesztési és innovációs programokba.
A román kormány egy 190 millió lejes támogatási programot hagyott jóvá azzal a céllal, hogy kompenzálja a fuvarozóvállalatokat az üzemanyagok jövedéki adójának emelkedése miatt.
A Magyar Logisztikai Egyesület évtizedek óta megjelenő tudományos kiadványának legújabb kötetében idén tizenkilenc tanulmány kapott helyet, több mint háromszáz oldalon.
A megállapodást kétévnyi tárgyalássorozatot követően hozták tető alá.