Arra a kis időre?

Kemsei Zoltán   ·   2011.10.15. 07:30
00

A millennium évében, 1896-ban indult meg a forgalom Budapestről (Ferdinánd tér, a mai Lehel tér) Újpesten át Rákospalotáig – azaz a népszerű nevén „Búrvasút” (Budapest–Újpest–Rákospalotai Villamos Közúti Vasút). Érdekes módon először a „B” jelzésű, megyeri vonal nyílt meg, két hónapra rá követte az „A” jelzésű palotai. A váci vasútvonal fölött egyvágányú felüljáró épült a villamosoknak. A közút sorompós átjárón keresztezte a vasutat.

A BURV 2-es pályaszámú motorkocsija halad át a felüljárón. A kép a megnyitás iején készülhetett<br>(forrás: A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada – Budapest 1987)<br><br>A képre kattintva fotógalériánk nyílik meg

A háborús pusztítások a palotai villamos felüljáróját sem kímélték meg, viszont egyszerű szerkezete miatt hamar újjá is tudták építeni: 1945 májusára már teljes hosszában közlekedett az akkor még 90-es számot viselő villamos. A hatvanas években az erősen megnövekedett forgalom ellátására az egyvágányú villamosfelüljáró és a sorompós közúti átjáró igen szűknek bizonyult. Az észak-pesti közlekedésfejlesztési tervek egy széles, közút és villamos számára egyaránt használható hídban gondolkoztak. 1971 októberének elején meg is szűnt a felüljáró forgalma, Rákospalotát villamossal a sűrített 12-es járaton lehetett elérni, az Árpád úti 55-ös a Víztoronyig járt. Az új felüljáró építése bő három évig tartott: 1974. november 7-én adták át a forgalomnak. Villamos alig több mint tíz évig, 1985. május 31-ig közlekedett rajta, de a síneket csak 2001 augusztusában bontották el.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút Városi vasút

Több mint hatszor elmentek már a Holdra: három éve közlekednek a vasútvillamosok Szeged és Hódmezővásárhely között

MÁV/iho   ·   2024.11.29. 17:00

Születésnapját ünnepli az elmúlt időszak legnépszerűbb kötöttpályás fejlesztése: három évvel ezelőtt, 2021. november 29-én kezdte meg utasforgalmi próbaüzemét a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő vasútvillamos. Az utazásszámok folyamatos emelkedést mutatnak, egy átlagos munkanapon mintegy 4600 utazáshoz választják.