DB Schenker-központavató Győrött

iho/vasút   ·   2014.12.10. 16:26

Magyarországon gyártott német autót német vasúti cég fuvaroz: miután 2001-ben az akkori DB Schenker Rail, a Railion sikeresen pályázott az Audi Hungária Motor Kft.-nél az autógyár vasútüzemének kiszolgálására, az anyacég megalapította magyarországi leányvállalatát, a Logistic Center Hungáriát (LCH). Hét évvel később „leközlekedett” az LCH tizenötezredik vonata, idén pedig túljutott a huszonötezredik vonaton és az 500 ezer elvitt vagonon.

A két éve DB Schenker Rail Hungaria Kft. (DBSR HU) néven futó vasúti fuvarozó – a DB Schenker Rail legkisebb leányvállalata – 2012 óta a kecskeméti Mercedes gyárat is kiszolgálja. Az elmúlt időszakban több mint 85 ezer Mercedes személykocsi vasúti mozgatása jelzi a megbízatás nagyságrendjét. A Foktő–Kiskőrös viszonylaton pedig a Glencore növényolajgyár termékeit szállítják, eddig több mint 1100 vonatot indítva. Jelenleg a DBSR HU havonta hetvennél is több vonatot közlekedtet a magyar hálózaton, és 19 határon túli vasútvállalattal működik együtt. Vállalt feladatainak teljesítéséhez azonban további mozdonyokra van szükség, a kérdésben (bérlet) a MÁV-Startot is megkeresték. A cég üzleti filozófiájának egyik megnyilvánulásaként a megnyitóján elhangzott, „barátok akarunk maradni a Rail Cargo Hungariával és a GYSEV-vel.”

A DB Schenker Rail Hungária Kft. a Győr ékköveként emlegetett egykori Frigyes laktanya pazarul felújított épületegyüttesében, a Leier City Centerben nyitotta meg új irodáit.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek