Gripen futóbaj, szerencsére most kényszerleszállás nélkül

iho/repülés   ·   2017.06.23. 19:20
cim

Hivatalos információ még nem jelent meg, de portálunk értesülése szerint  a 41-es oldalszámú JAS-39EBSU C Gripen futóműve beragadt. A repülőgépből egy ideig sem behúzni, se újra kiengedni nem lehetett. Két lehetőség között lehetett volna választani, vagy katapultál a pilóta, vagy az üzemanyag kifogyasztása után hasraszáll a vadászbombázóval. A 2015.évi eseménnyel ellentétben azonban, amikor az egyik harci gép kénytelen volt hasraszállni és a pilóta katapultált, a Pumákkal ma „Vezérünk a Bátorság” mellett a „Kísérőnk a Szerencse” is velük volt, a futómű az áramlásterelő lemezt letörte, és a repülőgéppel biztonságban leszállt a hajózó.

A Gripen flottát azonnal leállították a vizsgálat lefolytatásáig, valószínűleg csak a készenléti szolgálat vadászait lehet tényleges riasztáskor a levegőbe emelni. A korábbi repülésbiztonsági konferencián a bázis egyik műszaki előljárója jelezte, hogy az egyenetlen, durva betonos leszállópálya egyrészt nagymértékben fogyasztja a gumikat, másrészt a Gripeneknél az átlagosnál több futóműrendszer-hibát okoz. Ezt talán majd a repülőtér kettős hasznosítására tervezett építési munkálatok orvosolják, aszfalt burkolattal fedve a betont.

A HM nem adott ki hivatalos közleményt, de a jövő héten keddre médiaeseménnyel egybekötött éjszakai repülésre hívta meg a sajtó képviselőit, majd rá nyolc perccel törölték az eseményt.  A kecskeméti bázis sajtó és kommunikációs alosztálya telefonon jelezte, hogy az ÖHP törölte a repüléseket, noha az éjszakai repülések miatti nagyobb hanghatásokra már előre figyelmeztették Kecskemét és környékének lakosságát. Szintén tervezve volt Hajmáskér térségében a légierő gyakorlata, amelyről szintén tájékozatták a környék polgárait.

Várjuk a hivatalos közleményt, és a bátor pilótát remélhetőleg elismerésben részesítik, aki az újabb vészhelyzetben megőrizve nyugalmát, kiképzésének és emberi helytállásának köszönhetően leszállt  a svéd gyártású vadászbombázóval.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.