Jelek az űrből

MTI   ·   2020.02.20. 11:07

A két berendezést a Rocket Lab amerikai magáncég Electron rakétája vitte fel az űrbe és állította pályára. A műholdak a legfrissebb adatok alapján enyhén elliptikus pályán haladnak a Föld körül. Legnagyobb távolságuk a bolygótól nagyjából négyszáz, legkisebb 350 kilométer. Sebességük megközelítőleg másodpercenként 7,2 kilométer. Ez olyan sebesség, amelyet a Földön soha nem érzékelhetünk. A hozzávetőlegesen 1700 kilométerre fekvő Londont nem egészen négy perc alatt érnék el.

A felbocsátás utáni adatok alapján a műholdak pályán maradásának legkisebb időtartamát öt hónapra becsülték. Ennek időtartama függ a légkör fékező hatásától az adott magassági zónában, a nap aktivitásától és egyéb paraméterektől is. A becsült pályaélettartam azt jelenti, hogy ezen időintervallum végén következhet be a légkörbe történő zuhanás és megsemmisülés. A műholdakat műszakilag ennél hosszabb üzemidőre tervezték.

Mostanra az ATL-1 és a SMOG-P már annyira eltávolodott egymástól, hogy egy antennával is kommunikálhatnak a velük a mérnökök és kutatók. Egymás után érkeznek a Budapesti Műszaki Egyetem antennájának látókörébe éppen olyan ritmusban, hogy mindkét eszköz tud kommunikálni a szakértőkkel és küldik a tőlük várt információkat. A SMOG-P azt vizsgálja, hogy mennyire terhelt a légkör a különböző rádiós frekvenciasávoktól.  Az ATL-1 egy speciális szigetelőanyag űrbéli minőségbiztosítási vizsgálatát és tesztelését folytatja. Az akkumulátorok szigetelő rétegei tökéletesen funkcionálnak. Az összehasonlítás miatt elhelyezett referencia szigetelésű akkumulátorhoz képest az új vékonyréteg hőszigetelő anyag egyértelműen hatékonyabban szigetel mind a hideg, mind a meleg ellen. Az ATL-1 műholdnak a forgása a kezdeti időszakhoz képest lassult. Az út elején percenként négyet forgott saját tengelye körül, mostanra ez kettőre csökkent.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!


Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.