Kátyúzás miatt állt éjjel Ferihegy

iho   ·   2018.06.08. 08:30
Ferihegy_cimkep

„Az egyik gép vagy felszállás vagy leszállás közben odaverte a gépet” – írta a Liszt Ferenc Repülőtér leállásáról beszámoló Index az egyik olvasóját idézve.

Az odaverést később cáfolta Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője a Klubrádiónak nyilatkozva, de az igaz, hogy nem sokkal éjfél előtt az egyik felszálló gép olyan sérülést okozott a 2-es futópálya futófelületén, hogy biztonsági okból nem lehetett tovább használni.

A repülő nem sérült, folytathatta útját. Ám a kátyú akkora zökkenést okozott volna a később felszálló gépeknek, ami már nem vállalható.

Az ilyen eset meglehetősen ritka, ráadásul Budapesten két pálya van, így általában nincs különösebb fennakadás, ha sérül a burkolat. Most azonban éppen folyik az 1-es futópálya felújítása, burkolatcseréje (márciustól a tervek szerint július végéig), így megbénult Ferihegy.

Képünk korábban készült (iho.hu archív)

A javításnál a gyorsaság volt a cél, hajnali 4-re lett kész. Hardy a közutak kátyúzásához hasonlította a gyors aszfaltozást, később más technológiával kell majd véglegesen megoldani a problémát.

A négyórás kiesés miatt számos késő esti, hajnali járat késett vagy kitérőbe ment, Budapest helyett Bécs, Pozsony, Debrecen fogadta a gépeket. Ilyenkor a légitársaságok későbbi járatokkal vagy autóbusszal viszik el az utasokat.

Az olyan cégeknél, amelyek jelentősebb flottát tartanak Ferihegyen, akár koraestig eltarthat a menetrend helyreállása – mondta Hardy Mihály. Az utasoknak azt javasolja, hogy tájékozódjanak a repülőtér honlapján.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek