Vadonatúj buszok a 100E Repülőtéri Expresszen
Az egyre népszerűbb járatok az új MAN Lion’s City csuklósokkal még kényelmesebb utazást kínálnak a reptér és belváros között: az utastérben elhelyezett csomagtartókkal segítik az utasokat.
Az egyre népszerűbb járatok az új MAN Lion’s City csuklósokkal még kényelmesebb utazást kínálnak a reptér és belváros között: az utastérben elhelyezett csomagtartókkal segítik az utasokat.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és Kőbánya-Kispest között közlekedő 200E járaton mostantól bankkártyával is megvásárolható a helyszínen váltott vonaljegy.
A Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret elérni tervezett vágányok nemcsak Budapest központjának és a kelet-magyarországi városoknak kedveznének: akár a partiumi városokból is indulhatnának közvetlen vonatok.
Idén is megrendezik a Kéklámpás Találkozót a ferihegyi repülőmúzeumban, július 18-án, szombaton körülbelül hetven járműcsoda sorakozik fel. A látogatókat számos érdekes program várja.
Az elmúlt hetek során számos komoly eseményt könyvelhettek el a magyar vasúthálózaton: a vonatsiklásokon felül mozdonyok gyulladtak ki, törtek össze vagy maradtak fekve. Legutoljára épp néhány perce kapott lángra egy Papagáj Szili.
Június 9-étől, a nyári menetrendi időszakban már a magyarok körében népszerű üdülőváros is elérhetővé válik, a gépek hetente négyszer indulnak.
A Kőbánya-Kispest és Monor között vezető pálya, valamint a ferihegyi földalatti állomás kivitelezését és üzemeltetését koncessziós szerződés alapján, 35 évre ítélné oda az állam. Jöhet a négyezer forintos menetjegy és/vagy a perondíj?
Másfélmillió utas és több mint 40 ezer tonna cargo novemberben.
Augusztus 16-án, szombaton, A Repülőtér Éjszakáján a repülős múlt, jelen és jövő találkozik a ferihegyi repülőmúzeumban.
Az American Airlines 2026 májusától közvetlen napi járatot indít a magyar főváros és Philadelphia között.
Legalább hatvan kékvillogós járműcsoda költözik július 19-én az Aeroparkba. Tűzoltófecskendők, műszakimentő szerek, oldtimerek, régi rendőr- és mentőautók, helikopterek, sőt, idén a TEK is képviselteti magát.
A Jazeera Airways közvetlen járata heti kétszer közlekedik a Liszt Ferenc repülőtér és Kuvaitváros között, mely a hetedik, Budapestről elérhető közel-keleti úticél.
A moduláris integrált remote toronyirányítási rendszer (mirTWR) nemcsak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér biztonságos és hatékony működését támogatja, hanem a jövőben további, akár kisebb vidéki repülőterek kiszolgálására is alkalmassá tehető.
Tartósan felfelé ívelő pályára állt a BUD: amíg januárban kishíján 1 millió 300 ezer, az általában kevésbé forgalmas februárban pedig 1 millió 200 ezer, addig márciusban már 1 millió 468 ezer 754 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A közvetlen járatok júliustól indulnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.