Az épület megépülése óta majd százhúsz év telt el. Ennyi idő alatt az utazás célja, módja és maga az utazó is gyökeresen megváltozott. Logikusnak tűnik a következtetés, hogy egy alapvetően az utazás egykori technológiai, logisztikai sorrendje alapján megalkotott térrendszer konfliktusba kerülhet a ma várható igényekkel.

Két magatartás áll szemben egymással, a műemlékvédelem és az utaskiszolgálás. Vajon az épület igényes és az eredeti állapotokra figyelő építészeti felújításán túl mennyivel szolgálhatja jobban az utazókat, mint azelőtt? Mitől fog az utazó a belváros peremén álló házba kiballagni, hogy ott vaskerekű járműre szálljon, amikor szinte ugyanott gumikerekűre is felszállhat? Hagyománytiszteletből? Na ne már!

Előcsarnok, befalazott földszinti nyílásokkal (forrás: MÁVTI)

A most végbement átépítés a kaposvári állomásépület esetében nem az első volt, az egymás utáni átépítések jól példázzák, hogy a száz éve szigorúan szabályozott vasútállomási logisztika az idők folyamán egyre lazult, majd teljesen köddé vált. Kezdjük azzal, hogy az építés idejéből származó eredeti koncepció szerint az előcsarnokból nem is lehetett a vágányokhoz jutni, az a csomagfeladás és a jegyváltás helyszíne volt, majd az utasok az első, másod-, vagy harmadosztályra vásárolt jegyeiknek megfelelő váróteremből juthattak ki az előttük várakozó, kocsiosztályok szerint megosztott vonathoz. Az utcáról az előcsarnokba lépve a bal oldalon az első és másod-, a jobb oldalon a harmadosztályú váróterem helyezkedett el. A megelőző felújítás alkalmával némi funkcionális korrekciót vittek végbe, a pénztárakat az előcsarnokból a volt harmadosztályú váróterembe helyezték át.

A pénztárak állapota az átépítés előtt

Hogy ezeket a várótermeket egy idő után az utasok várakozás alatti kiszolgálását célzó infrastruktúra (sör és virsli) vette igénybe, jól mutatja, hogy az eredeti szigorú, szinte életszerűtlen rendszernél fontosabbá vált az, hogy az állomás is az élet színtere legyen. És jogos a következtetés, hogy ha a már több évtizede elindult folyamatot a jövőbe extrapoláljuk, akkor egy felújítás során még több és még komfortosabb utaskiszolgáló funkciónak kell az állomáson helyet kapnia. Legalábbis akkor, ha komolyan vesszük a kijelentést a vasútállomások reneszánszáról.

Persze lehet más utat is követni, ez a funkcionálisabb út, állomásáthelyezés, jegyautomaták tömege, pilletető az elázás ellen, némi árnyék a forró napokra. Utazási szolgáltatási központ, minden felesleges fakszni nélkül.

Az előző részben már tisztáztuk, hogy Kaposvár esetében nem emellett az út mellett döntöttek, hanem a reneszánszlózungot kísérelték meg komolyan venni. Nincsen ebben semmi hiba, ez is járható pálya, de ennek vannak következményei: az utasokat és nem csak az utasokat vonzó funkciók sorát kell az épületbe telepíteni, lehetőleg úgy, hogy az ön- és állagfenntartóvá váljon.

Ebből a szempontból elkeserítő a létrejött helyzet. És ez nem az építésztervezők hibája, hiszen ők hozott anyagból, adott megrendelői koncepció mentén dolgoztak.

Egy ilyen fontosságú állomáson (de valójában már a sokkal kisebbeken is) legalább három alapvető szolgáltatást elvárunk: legyenek a váróteremben konnektorok, legyen ivókút, csap, és a vécé legyen annyira gusztusos, hogy ellenérzés nélkül használhassa az ember. Ezek nélkül az épület szép dísze a városnak és a vasútnak, de nem szolgálja igazán a közlekedőket.

A holland és dán adófizetők 1,6 milliárd forintnyi eurójából sajnos nem jutott ivókútra, persze a száz forintért igénybe vehető vécében van csap, de Kaposváron máris olyan átható vizelet- és csatornaszag terjengett, ami nem tette kívánatossá az ottlétet. Egy néhány napos pályaudvar őrzött vécéje még aránylag tiszta kell, hogy legyen, ez most még nem működik. Reméljük, nem típushibát bizonyít az, hogy a váci vécében is tapasztalhatók hasonló helyzetek.

Ürítés, csatornaszagban (fotók: Tevan Imre, Zöldi Péter)

Nem gondoltak a telefont, laptopot tölteni kívánó utasra sem, a váróban nincsenek hálózati csatlakozóaljzatok, bár manapság már azt sem tartanánk elvetendőnek, ha USB-s töltőket is elhelyeznének. A Kormányablakhoz vezető folyosón találtunk két, közvetlenül a padlónál elhelyezett konnektort, feltehetően a takarítógépeknek. Ezeket tudtuk használni, nem szóltak ránk, sőt, véletlenül még pad is van a közelben, tehát a szükségmegoldás működött.

Töltés, folyosó sarkában

Lassan már megszokhatjuk, hogy a használaton kívüli állomásépületeket, vagy épületrészeket egyéb, eredetibb használati koncepció hiányában a Kormányablakok mentik meg. Ebben részben van logika, hiszen egy vasútállomás a tágabb térség könnyebben hozzáférhető központja, részben további működtetési zavarokat rejthet magában, hiszen az állam közismerten nem túl jó gazda, mi lesz, ha egyszer elmúlik a Kormányablak-hevület, satöbbi. Mindenesetre ha egy Kormányablaknak (ami – tesszük hozzá – egy korszerűtlen, elmúlófélben lévő ügyintézési rendszer szép csomagolásba bújtatott továbbélése) jó hely is lehet egy állomásépület, az állomásépület hosszútávú jövője szempontjából van ennél perspektivikusabb és a piaci elveknek jobban megfelelő funkció is.

A vasútállomáson csak jegyet lehet venni, de azt minden mennyiségben!

Akkor nézzük a catering kérdését! A resti fogalma él még a helyszínen, több utalás is van arra, hogy hol volt, merthogy oda telepítették a Kormányablakot. Fel nem foghatjuk, hogy mi a racionalitás abban, hogy a szépen felújított, hatalmas felvételi épület jelentős része üres, viszont egy szomszédos, kevéssé hívogatónak tűnő épületben működik egy kellően lepukkantnak tűnő étterem. Hogy ténylegesen milyen minőségű kiszolgálást kínál az intézmény, az nem derülhetett ki, mert vasárnapi látogatásunk idején zárva volt; mindenki tudja, hogy vasárnap nem vonatoznak, nem esznek az emberek, ünnepel a gyomor is. Aki ennek ellenére mégis éhségét és szomjúságát szeretné csillapítani az állomáson, vagy környékén, az készüljön fel a legrosszabbra: több utcányi távolságot bejárva is csak egy éttermet lehet találni, egy állomási típusú, gyors étkezési ügyintézést lehetővé tevő Kajaablaknak nyoma sem volt, egy szelet csoki birtokába jutni is reménytelen vállalkozásnak tűnik a vasútállomás környékén.

Vasárnap, kora délután, a mardosó éhség ideje Kaposváron

A helyzetet élesíti, hogy a tervezők még a felújítás koncepcionális tervezési fázisában felvették a kapcsolatot a MÁV ingatlangazdálkodásért felelős szervezetével, jelezve, hogy a volt első- és másodosztályú várótermek átalakítása során olyan helyiségek jönnek létre, amelynek bérbeadásával nem csak az utaskiszolgálás javulna, de az épület jövedelemtermelő képessége is. Nos, az elmúlt két év során e szervezetnek nem sikerült bérlőt találnia a két helyiséghez, így az előre bekészített vizesblokkok és raktárak azóta is kíváncsian várják, ki és milyen tevékenységhez fogja háttérhelyiségnek használni őket. Ennek fényében mindjárt más jelentést nyer, ha egy vasárnap korgó gyomorral bekukucskálhatunk a Kormányablak zárt ajtaján a pazarul kialakított helyiségbe, amelynek falán még világítanak a pénteki utolsó sorszámok.

A Kormányablak is aluszik, míg szendereg a robogás...

(A cikk a Fonódó és az iho.hu együttműködésében készült.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!