Stílszerű volt: amint hatvan éve egy Leningrád felől érkező Tu-104-es avatta polgári repülőtérként Seremetyevót, most Szentpétervár felől az Aeroflot egy A321-ese szállt le első menetrend szerinti járatként a légikikötő harmadik pályáján. Mint ezt a reptéri jubileum idején megírtuk, az új betont szerették volna korábban átadni, talán nem is csak az évfordulóra, hanem a tavalyi foci vb-re. A késést egyfelől az okozta, hogy nehéz volt megegyezni a területén korábban lévő tulajdonosokkal, másrészt fontos gáz- és olaj-, illetve elektromos vezetékeket, sőt, két vízcsatornát kellett áthelyezni, nem beszélve arról, hogy a repülőtérre bevezető utat a guruló alá kellett bújtatni.

Mindenesetre a lényeg, a létesítmény alaposan megerősíti a nemrég Puskin névre keresztelt Seremetyevo pozícióját, mint Oroszország legnagyobb forgalmú, legjelentősebb repülőterét.

(fotók: Russian Aviation, Julia Kuzmina)

A 3200 méteres, 06L/24R jelzésű pályát az eddigi kettőtől északnyugat felé eltolva építették, a központi terminálokhoz vezető elég hosszú gurulóval együtt. A pálya méretei – 3200×60 méter –  valamennyi most használt géptípus le- és felszállását lehetővé teszik, beleértve az A380-asokat is, műszerezettsége pedig a CAT IIIA megközelítéseket, vagyis a gép és a személyzet megfelelő képesítése esetén a teljesen automata landolásokat minimális látás mellett.

Seremetyevo lett az első hárompályás polgári légikikötő Oroszországban, igaz, a másik két pálya üzemelése nem teljes értékű, amennyiben túl közel, 280 méterre épültek, ezért a két pálya nem működhet egymástól teljesen függetlenül. A hármas pálya viszont, és az orosz közlekedési miniszter is ezt emelte ki az avatáson – a másik kettőhöz képest minden megkötés nélkül fogadhatja és indíthatja a gépeket.

(fotó: Google Earth)

Mindez azt jelenti, hogy az eddigi óránkénti 60–65 gépmozgást kilencvenre lehet emelni, és ha a pálya szomszédságában tervezett új, C-jelzésű terminál is megépül, valamint végeznek az 1-es pálya rekonstrukciójával, Seremetyevo – amint ezt a reptér igazgatója közölte – megcélozhatja a stratégiai tervek előírta százmilliós forgalmat, a bekerülést 2026-ra a világ tíz legnagyobb légikikötője közé.

Jelenleg a légikikötő az európai élvonalban szerepel és rendkívül erős a növekedési üteme, 2018-ban 45 millió utast fogadott és indított, ami az előző évhez képest csaknem tizenöt százalékos erősödés, miközben számos nemzetközi elismeréssel díjazták az utaskiszolgálást és a forgalom pontosságát. Még egy érdekesség: Seremetyevo számít az Európa–Kína légiközlekedés legfontosabb csomópontjának, évi 2 millió 360 ezer utassal a moszkvai hub és a kontinensnyi ázsiai ország között.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!