Teherautóról hajtják a repülőket

iho/repülés   ·   2012.12.11. 08:21

Pénteken egy műszaki hiba miatt az irányítótorony pinceszinti helyiségeibe betört a víz, és elárasztotta az elektromos rendszereket, emiatt 20 órára leállt a legnagyobb magyarországi repülőtér. Szombaton reggel megnyitották a repteret, ez a ferihegyi légikikötő elkötelezett és kreatív dolgozóinak köszönhető, akik kitalálták: egy teherautóra rögzített generátorral újra világosság lehet a birodalmi lépegetőnek is becézett ferihegyi toronyban. A repülőtéri polgári védelmi szolgálatnak ugyanis van egy mobil áramfejlesztője, ami most rendkívül jó szolgálatot tesz a légikikötőnek.

A leálláskor megírtuk, hogy az elektromos helyiségekbe betörő vizet nem lesz könnyű kiszivattyúzni, és az alagsori helyiségeket újra használható állapotba hozni. Itt ugyanis páramentes környezetet kell biztosítani a berendezéseknek, az iho akkori számításai szerint a helyreállítás napokon át tarthat majd, a hét végén biztosan nem lesz újra áram a toronyban. Először kiszivattyúzni a vizet, majd kiszárítani a helyiségeket (miközben a levegő hőmérséklete fagypont alatt van), és végül üzembe állítani az új elektromos berendezéseket.

Szombaton reggel azonban mégis megnyitották a repülőteret, és néhány óra alatt helyreált a normális forgalom.

Korábban a polgári védelem területen is leépítésekre kényszerült a reptér, de szerencsére a szolgálat parancsnoka a helyén tudott maradni, és sok olyan eszközt és tudást megőrzött, ami a nehéz helyzetekben nagy segítséget jelent. Többek között a 2010-es edelényi árvíznél is segítséget nyújtottak ezek a gépek, melyeket a repülőtérről Borsodba utazó önkéntesek üzemeltettek.

Ez a tapasztalat és elkötelezettség most gazdasági előnyt jelent a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airportnak. A rendkívüli helyzetek megoldásában rutint szerzett emberek ezúttal nem árvíz által elöntött falusiaknak, hanem az ország légiforgalmának megmentői lettek.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.