Új gép az elnöki flottában: repülő is, helikopter is

iho   ·   2013.05.08. 17:00
cim2

Bemutatták az elnöki flotta jövendő – no nem helikopterét, hanem – billenőrotoros repülőgépét, de helyből felszálló képességei révén ez a gép, az MV–22 Osprey nyilván komoly szerepet játszhat az Amerikai Egyesült Államok első embere, pontosabban (egyelőre) a kísérete utaztatásában.

A Marine Helicopter Sqadron 1, az államfő és kísérete mozgásáért felelős tengerészgyalogos repülőegység (az elnöki merev szárnyú gépeket a légierő üzemelteti) egy virginiai bázison mutatta be a Halászsast, amelyről azonban tudni kell, hogy a fedélzetén tehát nem maga az elnök repül majd, hanem az útján őt kísérő segéderők, biztonságiak, a Fehér Ház tisztviselői, újságírók.

Az első felszállás, még csak a hajtóműburkolat sötétzöld <br>(fotó: Bell)

Az elnöki („white top”, tetejükön fehér festésű) helikopterek lecserélése ugyancsak meglehetősen sürgős lenne, mert a jelenlegi flotta nagyon elavult. Azonban ez egy külön tender kérdése, amit már egyszer meghirdettek, de 2009-ben lefújtak, mert a győztes, az európai EH–101 Merlin bázisán kialakított Lockheed-Martin VH–71-es fejlesztési költségei nagyon elszaladtak, a paramétereket viszont nem hozták a próbapéldányok.

A következő tenderen az MV–22-est a gyártó Bell/Boeing persze el fogja indítani. De addig is az elnöki kíséret számára összesen 12 ilyen sötétzöld Halászsast kell a cégeknek leszállítaniuk. Gyanítható, hogy a biztonságiak, az adminisztráció tagjai és a sajtó emberei szállításakor szerzett tapasztalatok erősen segítik majd a gyártót abban, hogy az Osprey a Marine One, az elnöki gép pályázatán sikeresen szerepeljen.

A század első Halászsasának bemutatója <br>(fotó: Marines)

A billenőrotoros MV–22-esek a most a század gépparkját alkotó VH-3D Sea Kingekkel, VH-60 White Hawkokkal és CH-46E Sea Knightokkal szemben sokkal nagyobb teherbírással, ugyanakkor jóval nagyobb sebességgel szolgálhatnak, köszönhetően annak a különleges elrendezésnek, amit egyelőre egyedül ez a típus képvisel csapatszolgálatban, és amely mostanság lett igazán érett technika. Miután a hajtóművek a rotorokkal együtt függőlegesen felfelé, helikopter módra emelik el a gépet a földtől, utána a hajtóművek és a rotorok előredöntésével a gép a levegőben alakul át merev szárnyú repülőgéppé, és képes a légcsavaros-gázturbinás kategóriának megfelelő, tehát a helikoptereknél jóval nagyobb utazósebességgel haladni.

Megfigyelők szerint az Osprey ugyanakkor talán túlságosan is nagy és a kiírtnál gyorsabb is, mint amit a Marine One tendere meghatároz. Gyanítható, hogy akkor lesz befutója a pályázatnak, ha a győztes típust megosztják, tehát lenne egy nagyobb hatótávolságú, sebességű és teherbírású fehértetős gép, és lenne egy kisebb, a szokásos Fehér Ház–Andrews repülésekre és ehhez hasonló feladatokra.

Vajon lesz-e ilyen gép fehér tetős kivitelben? <br>(fotó: Mikel Wynn)

A kezdeti problémák után az MV–22-esek üzembiztonsága, megbízhatósága erősen javult. A most szolgálatba álló gép alapvetően azonos azzal a verzióval, amit a tengerészgyalogság használ és sikeresen üzemeltet Afganisztánban is, azonban a jellegzetes külső festésen túl alaposan feljavítják a gépek belsejének komfortját is, illetve ellátják mindazokkal a főképp kommunikációs berendezésekkel, amelyekre például az elnököt kísérő titkosszolgálati egységeknek szükségük van.

A döntés a Halászsasok alkalmazásáról az elnöki flottában néhány évvel ezelőtt érdekesmód épp azután született, hogy egy kongresszusi lobbi megkísérelte az egész Osprey-program teljes leállítását.

Kétségtelen, hogy az MV–22-esnek egyébként van egy különleges hátránya is, a hajtóművek függőleges állásban ugyanis néhány méter magasról egyenesen a talajra fújnak, ami nehezen megoldható problémát jelent – a Fehér Ház kertészeinek.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.