Molnár Lajos Milán, a szolnoki kulturális központ ügyvezető igazgatója a 8. Szolnoki Országos Vasúttörténeti és Vasútmodell Kiállítást beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: tavaly hatezer látogatója volt az akkor négynapos kiállításnak, és bíznak abban, hogy idén is elérik a legalább ötezres látogatószámot. Magyarország legnagyobb H0 méretarányú terepasztala mellett több, különböző méretarányban épült vasúti pálya várja a látogatókat.

Pálinkás Csaba kulturális szervező elmondta: újra a kiállítók között lesznek többek mellett a VOKE Szolnoki Vasútmodellező Klub tagjai, akik két terepasztalt és számos érdekességet mutatnak be. A kuriózumnak számító, az 1950-es években gyártott PéVé vasút is látható lesz. Újdonságként a Dunamenti Modellező Baráti Kör által épített és működtetett repülőgépmodelleket is megtekintheti a közönség. Emellett a terepasztalokhoz kapcsolódó videókat, leírásokat, vasúttörténeti érdekességeket is elérhetnek okostelefonnal az érdeklődők.

Gombos István, a veresegyházi Baranyai János Vasútbarát és Modellező Klub vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: százötvennyolc méter modulrendszerrel vesznek részt a kiállításon, elkészült a legmodernebb berendezésekkel felszerelt asztaluk is. Lesz gyermekfoglalkoztató, a Színházteremben a Parkvasútra, a Hild téren pedig egy elektromos kisvasútra ülhetnek fel a gyerekek. Megismerhetik a látogatók a gőzmozdonyok kétszáztizenöt éves történetét mintegy negyven tabló segítségével.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!