Földön, vízen, sínen Keralában - 1. rész

Berky Dénes   ·   2014.04.04. 07:45
P1120549_s_kiskep

Ismét köszönet az izgalmas beszámolóért és az érdeklődésébe nem épp beleeső közlekedéssel kapcsolatos indiai képekért nővéremnek, Berky Dórának.

Goán kívül Kerala állam az egyik legnépszerűbb célpont a nyugati turisták körében. Nem véletlenül, hiszen az egész partvidéket behálózó csatornarendszer egy fantasztikus világot rejt. Ha már az ember Keralában van, magától értetődő, hogy a legideálisabb közlekedési forma a hajózás. Azonban először oda is kell jutni, ehhez pedig vonatra vagy belföldi repülőre kell szállni, az utóbbi kevesebb kalandot tartogat, így mi az előbbit választottuk. Aki Indiában szeretne vonatozni, annak nagyon kitartónak és türelmesnek kell lenni, ráadásul a megpróbáltatások már a jegyvásárlásnál kezdődnek.

Mangalore pályaudvarán egy dízelmozdony<br>A képre kattintva galéria nyílik Berky Dóra felvételeiből

Természetesen lehet személyesen jegyet venni, de ez órákig tartó sorban állást jelent, el kell menni miatta az állomásra és meg kell küzdeni a különböző ügynökökkel, akik ügyfeleik számára igyekeznek jegyet szerezni. Az online jegyvásárlás tehát sokkal csábítóbb lehetőségnek tűnik. Egészen addig, amíg az ember nem szembesül az indiai vasúttársaság honlapjával. A problémák ott kezdődnek, hogy a regisztrációhoz indiai telefonszám kell, tehát sok külföldi utazónak már itt elbukik ez a lehetőség. Nekünk van indiai telefonszámunk (hosszabb távon utazóknak amúgy is mindenképp szüksége van rá és nem nagy befektetés), de hiába regisztráltunk és indítottam el egy keresést, az eredmény és sok száz különböző betűkód szinte értelmezhetetlen. Ezzel a problémával nemcsak mi, külföldiek küzdünk, hanem a helyieknek is egyik kedvenc panaszkodási témája a vasúttársaság, csakúgy mint Magyarországon, sőt a az internetes fórumokban gyakran csap át a dolog politikai vitába, hogy ki szerint melyik kormány tehet a szörnyű állapotokról. Néha úgy érzem, nem is különbözik olyan sokban a két ország.

De térjünk vissza a vonatozáshoz! Miután a hivatalos honlapba beletört a bicskám, egy gyors Google-keresés felfedett egy sokkal egyszerűbb lehetőséget. Több közvetítő honlap is van, amelyek észlelve a problémát minimális jutalék fejében leegyszerűsítik a jegyvásárlást. Ehhez is kell IRCTC- (Indian Raliway Catering and Tourism Corporation Limited) regisztráció, de egy sokkal átláthatóbb felületet adnak ezek a honlapok és még külföldi bankkártyával is könnyedén fizethetünk! Innentől már csak annyi a teendő, hogy az ember jó előre kitalálja, mikor, hova szeretne utazni, mert a jegyek általában hetekre előre elfogynak. Nekünk sajnos nem jutott ez eszünkbe időben, így alternatív megoldásként Goából Mangalore-ig, egy nagyjából félúton lévő városig busszal, onnan pedig a Keralában található Cochinig vonattal utaztunk. A busz ezúttal nem alvós volt sajnos, hanem úgynevezett semi-sleeper (félig alvó), vagyis a székek hátradönthetők és nagyobb hely van a sorok között, de még így sem mondanám, hogy alvásra alkalmas lenne. Legalábbis számunkra, mivel az indiaik bárhol, bármilyen körülmények között el tudnak aludni, ezt meg kéne tanulni tőlük.

Egy, az európai vonatokat megszégyenítő hosszúságú szerelvény Trivandrum pályaudvarán

Az indiai vonatokon nemcsak első és másodosztály van, hanem sokféle ülő- és fekvővagon közül választhatunk. A legalsó osztály a regionális vonatokon a Sitting (ülő), erre nem lehet online jegyet venni, mindig hatalmas tömeg van, lógnak ki az emberek a vagonokból, nagyjából ahogy az ember egy indiai vonatot elképzel. Az expresszvonatokon a legalacsonyabb osztály a Sleeper (alvó), ami megtévesztő, mert ahogy a többi, ez is éjszaka alvó, nappal ülőkocsiként funkcionál. Ez a „fapados” osztály, légkondi itt nincs, három ágy van egymás felett, ebből a középsőt napközben felhajtják, így az alsón lehet ülni, a felsőn napközben is lehet aludni. Nappali utazásra ez is abszolút használható és a jegyek elképesztően olcsóak (például egy 350 kilométeres út 160 rupi, ami nagyjából 600 forint). Ezután a 3A osztály következik, itt is három ágy van, azonban valamivel tisztább, van légkondi és éjszakára adnak takarót, lepedőt, párnát. A következő a 2A, majd az 1A osztály, az előbbin értelemszerűen csak 2 ágy van egymás felett, tehát valamivel tágasabb és függönyökkel lehet leválasztani az ágyakat, az 1A-n pedig zárható kabinok vannak 2 vagy 4 ággyal, illetve itt az ellátás is benne van a jegy árában (étkezések, kávé, tea). Első osztály aránylag kevés járaton van, általában a legnépszerűbb turistavonatokon jellemző, de az ára még étkezéssel együtt is elég borsos, nagyjából 20- vagy akár 30-szorosa a Sleeper class jegynek. A vonatozást az utasellátó rendszer teszi még színesebbé, ugyanis büfékocsi nincsen, ehelyett a vasúttársaság által alkalmazott emberek mászkálnak fel-alá a vagonokban és mindenfélét árulnak. Snackek, kávé, tea egész nap kapható, illetve mindig a napszaknak megfelelő ételt is hoznak, sőt előre megkérdezik, hogy fogunk-e kérni vacsorát, ebédet és ha igen akkor 2-3 féléből lehet választani. Ez egyrészről nagyon kényelmes, ha megkíván az ember egy teát, kekszet, akkor nem kell sokat várni, biztos, hogy maximum tíz percen belül jön arra egy árus, másrészről egy 10–12 órás úton elég idegesítő tud lenni, hogy mindig kiabálják, hogy mit árulnak. De hát Indiában amúgy is meg kell szokni az állandó zajt, így ilyesmin már nem akad fenn az ember.

Viseletes dízelmozdonyok várnak bevetésre

Amihez a legtöbb türelem kell a vonatozás során az a pályaudvarok és a késések tolerálása. Bár indiai viszonylatban a pályaudvarok aránylag tiszták, sőt itt még takarítókat is láttunk, azonban az állandó zaj és tömeg legtöbbször itt is jelen van. Ez nem meglepő, de ha hat órát késik az ember vonata, akkor egyre nehezebben viseli, főleg ha még európaiak is vagyunk és minden arra járó leplezetlenül megbámul. Pályaudvaron várni tehát nem egy kellemes dolog (valószínűleg sehol nem az), ezért vannak a különböző osztályoknak megfelelő váróhelységek, illetve külön női, férfi várók. Ezekért általában fizetni kell, bár nem nagy összegeket (20 rupit, azaz nagyjából 70 forintot egy órára), de túl sok szolgáltatást nem nyújtanak, ezért még ilyet nem vettünk igénybe, de valószínűleg ami késik nem múlik. Eddig négy alkalommal utaztunk vonaton, ebből kétszer késett, mindkétszer nagyjából 4–5 órát. Ellenben ez akár előnyünkre is válhat, mint például amikor Kannyakmuariból, India legdélebbi pontjából elfelejtettünk előre visszajegyet venni, nem is tudtuk mikor megy vonat, de végül a késés miatt sikerült elérni egy jóval korábbit, így mi jól jártunk vele. Ráadásul nekünk nem annyira sűrű az útitervünk, tehát aránylag könnyen kezeljük a késéseket, de hogy a helyiek hogyan birkóznak meg ezzel, arról fogalmam sincs. Valószínűleg, ahogy minden mást, ezt is elfogadják ahogy van, hiszen változtatni nem tudnak rajta.

Ablakon kilógós hangulat, csak éppen nem a Balaton partján

Az indiai vonatozás tehát mindenképp kaland, a néhány stresszfaktortól eltekintve ha már úton van az ember kifejezetten kellemes. Mivel a Sleeper classon kívül helyjegy van, így extrém tömeg sem jellemző és ugyebár ez a legjobb módja, hogy a helyiek mindennapjait megismerjük, gyönyörködjünk a tájban és hosszú távon határozottan kényelmesebb mint buszon zötykölődni. Vannak azonban helyek ahova nem vezet sín, mint például Kerala híres csatornarendszere, amit már hajóval fedeztünk fel, de erről már a következő részben számolok be.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek