A kiírt pályázatra 2020. június 19-éig várja a vasúttársaság az ajánlatokat; eredményes eljárás esetén, az eszközök beszerzéséről szóló szerződés megkötése tervezetten július közepén történhet meg. A vasúttársaság kikérte a kollégák véleményét és javaslatait a tavaly bevezetett Mobil Kamerás Rögzítő rendszerről. Az elmondások szerint továbbra is nagyon pozitívak a tapasztalatok, amelyek alapján a MÁV-Start, várhatóan 2020 végéig közel hetven újabb testkamerával bővíti az eszközparkot.

A vagyonvédelmi rendszerekre alapvetően érvényes, hogy már azok látható alkalmazása is visszatartó hatású. Ez a Mobil Kamerás Rögzítő rendszerek esetében sincs másként. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mobilkamerák használata láttán az utazók együttműködőbbé váltak, megnőtt a jegyvásárlási hajlandóság. Több alkalommal is előfordult, hogy korábban gyakran kötekedő, veréssel fenyegetőző, érvénytelen jeggyel utazó utas a kamerát látva további vita nélkül elismerte a pótdíjalkalmazás jogosságát. Jegyvizsgálót

  • 2018-ban 123,
  • 2019-ben 70,
  • 2020-ban pedig mindezidáig 35 esetben ért inzultus,

amiből 18 tettlegességig fajult, 17 esetben pedig tettleges becsületsértés történt.

A 2019. szeptemberi bevezetés óta, folyamatosan nő azoknak a jegyvizsgálóknak a száma, akik önkéntes alapon, szívesen használják a bántalmazások, támadások megelőzése, valamint a bekövetkezett események hatásainak csökkentése érdekében a testkamerákat munkavégzés során. A legtöbben a miskolci, a debreceni és a dombóvári térségben látják el feladatukat. Azokon a vonatokon, amelyeken testkamerával dolgozik jegyvizsgáló, egy atrocitás történt a szolgálatot teljesítő kollégákkal szemben.

Az elkövetők jellemzően azok közül kerülnek ki, akik menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel akarnak utazni. A készülékekhez tartozó, a vasúttársaság minden területi igazgatóságán megtalálható gyűjtőállomások a munkavállaló azonosítására, a rögzített adatok letöltésére, a kamerák ellenőrzésére és az akkumulátorok feltöltésére szolgálnak. A készülék az adatokat a dokkolóra történő csatlakoztatás után automatikusan átmenti, és azt követően törli azokat a készülékről. A dokkolóra mentett felvételeket csak és kizárólag a rendőrség tekintheti meg. A dokkolón tárolt adatok pedig – a személyszállítási törvénynek megfelelően – a tizenhatodik napon automatikusan törlődnek.

(X)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!