A levegőben az A330neo!

iho   ·   2017.10.19. 11:15
cim

Négy óra tíz percnyi repülés után, a végén egy áthúzással, a gép sikeresen földetért.

Korábban írtuk:

Sokat nem láthatott a nagyközönség a repülés első szakaszából: az A330neo szűzfelszállásának beharangozásakor nem véletlenül hangsúlyozta az Airbus, hogy minden az időjárásnak megfelelően történik. Nos, a minimálisan szükséges értékek megvoltak, de az F-WTTN lajstromjelű, magyar idő szerint 9.56-kor elstartoló gép 9.57-kor már bele is fúródott a Toulouse-Blagnac felett alacsonyan húzódó felhőrétegbe.

A berepülés személyzete: Thierry Bourges és Thomas Wilhel a bal és a jobb ülésben, plusz még négy mérnök a fedélzeten, akik a gép és a hajtóművek viselkedését figyelik.

Viszont eltöltött annyi időt a pálya végén az utolsó ellenőrzésekkel, hogy a közkedvelt szélestörzsű új variánsának néhány szembetűnő jelét érzékelhessük. Ilyenek az újra tervezett pilonok és a 330-as ferde szögben kapcsolódó wingletjéhez képest a 350-esen alkalmazott, finom ívesen kialakított szárnyvégkiképzés, röviden winglet, ami a fesztávolságot 3,7 méterrel növeli. Ugyancsak a 350-esekre hajaz a pilótafülke ablakainak fekete „bandita” vagy „Zorro” kerete.

És persze a lényeg: az eredeti 330-ashoz képest jóval nagyobb átmérőjű hajtómű, ami a legfontosabb változást jelenti az egyébként 95 százalékban az eredeti A330-300-assal azonos részegységekből álló gépet jellemzi és megkülönbözteti. A Trent-7000 sem teljesen új, annak a Trent 1000-nek a változata, ami a konkurens 787-10-es szárnya alatt dolgozik, azzal a különbséggel, hogy az amerikai típusnál már nincs levegő-elvezetés. Ezzel együtt a 284 centiméteres elülső ventilátor-fokozattal dolgozó erőforrás hozza a kedvező 10:1 kétáramúsági fokot és a 36 tonnás tolóerőt, egyébként megint jellemző volt, hogy egészen az elemelkedésig a légifelvételeket készítő helikopter jóval hangosabb volt, mint a neo „susogó” hajtóművei.

Ami természetesen megintcsak nem látható kívülről: az A350-es technológiai fejlesztése révén kialakított új rendszerek, illetve a szintén onnan származó új kabinkialakítás. A gép a gyártó ígérete szerint a gép huszonöt százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt, mint „az előző generációhoz tartozó versenytársak”. A berepülési programot három példány teljesíti majd, az első felhasználó a TAP Portugal lesz várhatóan jövő év közepén.

A most felszállt gép tehát az eredeti A330 hosszabb, 300-as változatának a neo-fejlesztése, szokásos háromosztályos konfigurációban 287 utasra, 12 ezer 130 kilométeres hatótávolsággal. A sorban következne a rövidebb, de nagyobb hatótávolságú (csaknem 14 ezer kilométer), a 330-200 bázisán fejlesztett nyolcszázas, de a jelek szerint ez az altípus hasonló sorsra jut, mint az A350 legkisebb tervezett variánsa, és nem fognak belekezdeni a költséges kialakításába: az összesen 212 megrendelt 330-neóból mindössze hat lenne az eddigi felállás szerint ez a rövid változat, az egyetlen megrendelője a Hawaiian Airlines.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek