A Travel Service lett a ČSA légitársaság tulajdonosa

iho/repülés   ·   2018.02.28. 14:27
trcsa_cim

A cseh Travel Service magántulajdonban lévő légitársaság lett az állami cseh légitársaság (ČSA) többségi tulajdonosa. A Korean Air Lines (KAL) légitársaság és a cseh állami tulajdonban lévő Prisko cég a 2017-ben megkötött megállapodásoknak megfelelően február 27-én átadta a Travel Servicenek a kezükben lévő 44 százalékos, illetve 19,74 százalékos ČSA-részvénycsomagokat. A Travel Service eddig a ČSA 34 százalékos részvénycsomagját birtokolta. A tranzakció befejezése után a Travel Service tulajdona 97,74 százalékra emelkedett. A maradék részvények a Česká Pojišťovna biztosítótársaság tulajdonában vannak. Sajtónyilatkozatok szerint a megállapodás már tavaly megszületett, viszont a Prisko csak azzal a feltétellel adta el részvénycsomagját, hogy az értékpapírokért ugyanolyan árat kap, mint a koreai KAL. A tranzakció pontos értékét nem hozták nyilvánosságra.

A travel Service charterjáratokkal kezdett, később lett erős piaci játékos

A Travel Service az Unimex Group vállalkozói és befektetői csoport tagja, amelynek tulajdonosa Jiří Šimáně, cseh multimilliárdos. Az Unimex Groupban kisebbségi résztulajdonos a kínai CEFC csoport is. A Travel Service magán légitársaság 1997-ben alakult, s a kezdeti időszakban charterjáratokat üzemeltetett. Idővel fiókokat nyitott Szlovákiában, Magyarországon és Lengyelországban. A ČSA megszerzésével a Travel Service egy mintegy 70–80 gépből álló légiflottát szeretne létrehozni.

A ČSA tavaly 2,9 millió utast szállított, ami hét százalékkal több mint 2016-ban, hat százalékkal nőtt a repülőjáratok száma, négy százalékkal pedig a teherszállítási üzletág.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek