Aluljárófestés magyar módra: kinek az arculata bánja?

iho   ·   2014.10.08. 08:45
alul8cim

Így nézett ki az Erzsébet Királyné út–Hungária körút sarok, a 70-es trolihoz vezető aluljáró 2014. július 7. előtt.

Mivel az önkormányzat malmai lassan őrölnek, a CivilZugló Egyesület megunta, önkéntes munkában kifestette. Igaz, a vakolat, sőt a fal is potyogott már öklömnyi darabokban.

A Zuglói Önkormányzat, pontosabban a Zuglói Városgazdálkodási Zrt. éppen másfél éve kérte a MÁV-ot, engedjék rendbe tenni a környéket. Rozgonyi Zoltán alpolgármester és a kerület fideszes polgármester-jelöltje szerint az önkormányzatnak akkor is törvényesen kell eljárnia, ha a procedúra lassú.

Várnai László, a CivilZugló Egyesület elnöke és polgármester-jelöltje azt mondja: kissé fura, hogy a MÁV 2009 óta most, az Erzsébet Királyné úti aluljáró harmadik átfestése után veszi észre, hogy átfestették a területét. „A  hirtelen jött felszólítás kissé politikainak tűnik, hiszen öt év után a választások előtt 5 nappal veszik észre – a harmadik átfestést”.

Érdekesség még, hogy a MÁV pontosan egy napot adott az aluljáró eredeti állapotának visszaállítására.

„Azt nem írják, hogy a mocskot és a grafittiket is visszategyük-e” – mondja Várnai, hozzátéve, hogy a MÁV-nak azt javasolja: „egyrészt köszönje meg, hogy helyette végezzük el, amit két-három évenként neki kéne, továbbá a lelógó balesetveszélyes burkolatdarabokat, a töredezett járdát az eredeti állapotnak megfelelően állítsa vissza. Továbbá – hogy az ő stílusukat kövessük – felszólítom őket, hogy a  a Zugló és Rákosrendező vasútállomásainkat az eredeti, nyolcvanas évekbeli tiszta és kifestett állapotba állítsák vissza.”

Mint kiderült, a MÁV-nak az nem tetszett, hogy az egyesület neve is szerepel az aluljáróban, vagyis politikai kampánynak érzik a festést. Ez azért sem állja meg a helyét, mert csak az egyesület nevét írták fel, és nem szavazásra buzdít a felirat. Ráadásul a festést júliusban végezték, amikor még nem is volt kampány, sőt, az egyesület akkor még nem is döntötte el, indul-e a választásokon.

A MÁV azt írja, hogy amennyiben a CivilZugló Egyesület nem állítja vissza az eredeti állapotot, akkor a vasúttársaság festi le, és a munka költségeit az egyesületre hárítja. Várnai László beszélt a MÁV képviselőjével, de egyelőre nem állapodtak meg semmiben. Ahogy az egyesület elnöke fogalmazott: jövő héten ez már nem fog érdekelni senkit.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek