Balkáni MiG-sikerek, hat kerül Szerbiába, Bulgária felújít

iho   ·   2017.10.03. 16:15
29_cim

Leszállt egy An-124-es óriás teherszállító: hétfőn megérkezett a Belgrád környéki Batajnica légibázisra az orosz MiG-29-esek első két példánya, annak a tavalyi felajánlásnak, illetve idén nyáron kötött végleges megállapodásnak az eredményeként, amely szerint déli szomszédunk összesen hat (használt, de felújított) példányt kap a kéthajtóműves harci gépekből, térítésmentesen.

A gépek felújítása 180–230 millió euróba került, olvasható a közleményben, de Belgrádnak ezt sem kell kifizetnie. A TASSZ emlékeztet arra, hogy Fehéroroszország is felajánlott tizenkét MiG-29-est a szerbeknek, de azzal a feltétellel, hogy viszont Belgrád kell, hogy állja a gépek felújításának és karbantartásának költségeit. A szerbek ugyanakkor helyre kell, hogy állítsák a gépek kiszolgáló rendszerét, földi infrastruktúráját, ezt kell fedeznie a belgrádi kormánynak hírek szerint 185 milliós értékben.

Használt, de felújított ajándék-MiG-ek (fotó: TASSZ)

A délszláv állam légiereje korábban is repülte a gépeket, az 1999-es háborús események során azonban összesen tizenegy MiG-29-ese semmisült meg. A most kapott – nyugati forrásokban egyszerűen Putyin ajándékaként emlegetett – harci gépek hivatalos átadási ünnepségét október 20-án tartják. A következő napokban, október hatodikáig leszállítják a többi négy példányt is, a gépek összeszerelésére orosz szakértők érkeznek a bázisra. (Egyébként az ajándékozás a légierőn kívül kiterjed a szárazföldi csapatokra is, tankok és páncélozott felderítő járművek képében.)

A MiG-29-esek, mint mindenki számára ismert, a Magyar Légierő életében is fontos szerepet játszottak, az orosz államadósság fejében érkezett meg Kecskemétre 1993 októberében huszonkét együléses és hat kétüléses UB-változat. 2001-ben azonban megszületett a döntés a Gripenek lízingeléséről, miközben a „kétfarkúak” közül már jó néhánynak letelt az üzemideje és nem vagy csak késlekedve kapták meg a szükséges felújítást, az alkatrész-utánpótlás is akadozott, 2009-ben a készültségi szolgálatot átvették a svéd harci gépek, 2010 decemberében repültek utoljára magyar felségjelű 29-esek.

Szerb 29-esek egy három évvel ezelőtti repülőnapon (fotók: Kelecsényi István)

A román légierő egy MiG-29-esét izraeli részvétellel modernizálta, de a Sniper-programot végül elvetették, maradtak a sikeresen megújított 21-esek, illetve tavaly érkeztek be az első F-16-osok, Bukarest nemrég jelentette be továbbiak beszerzését. A lengyel légierőnél viszont az F-16-os alakulatok felállítása ellenére a típus egyelőre aktív maradt, harminc körüli példányban, részben a németektől átvett és felújított gépekkel, és néhány hete az ukránokkal újították meg a szerződést a gépek életben tartására. Szlovákia hat, Bulgária tizenkilenc, más források szerint tizenöt géppel rendelkezik, utóbbiak közül azonban már kevés a repülőképes.

Ugyanakkor épp hétfőn született meg a szófiai törvényhozásban a döntés, miszerint Bulgária, a Gripenek és esetleg F-16-osok beszerzéséről zajló tárgyalások ellenére 2023-ig halasztja a légierejének új típussal való megújítását, és a meglévő MiG-29-esek felújításával próbálkozik, méghozzá orosz közreműködésével. A dolog érdekessége, hogy a svéd harci gépek bevezetésének az a Rumen Radev köztársasági elnök a legfőbb híve, aki korábban MiG-29-es pilótaként vezette a bolgár légierőt. Az Egyesült Államok szófiai nagykövete pedig arra figyelmeztetett, hogy Bulgária NATO-tagállam, és a harci gépei meg kell, hogy feleljenek a szövetség standardjainak.

Bolgár kétfarkú: alig néhány maradt repülőképes

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek