Bombardier: visszavonulás

iho/repülés   ·   2019.05.05. 15:00
bombardier_cseries_vege0

Alain Bellemarie, a cég elnök-vezérigazgatója a vállalat 2019 első pénzügyi negyedévét ismertető, a befektetőknek szóló tájékoztató során jelezte az új irányvonalat. „Teljesen egyértelmű, hogy befejeztük a kereskedelmi (utasszállító) repülőgépek piacán lévő jelenlétünket. A továbbiakban az üzleti repülőgépekre kívánunk koncentrálni.” Az elhangzottak komolyságát jelzi az is, hogy a cég értékesíteni fogja az észak-írországi Belfastban lévő üzemét, ahol az immár Airbus A220-as néven ismert ex-CSerises keskeny törzsű utasszállító repülőgépek szárnyait készítik. A kiszivárgott információk szerint a Bombardier Aerospace-szel már 2007 óta stratégiai partneri viszonyt fenntartó kínai, állami kézben lévő, erősen feltörekvő AVIC lehet a legvalószínűbb vásárló. A vásárlással nem csak egy csúcstechnikát alkalmazó üzemet, de 3500, kiválóan képzett szakembert, mérnököt, illetve állandó, az Airbustól és a Bombardier-től származó megrendeléseke is nyerne az AVIC.

A Bombardier nagy reményeket fűzött a CSerieshez: a várakozásaik szerint ezzel a típuscsaláddal kívánták megtörni a több évtizedes Airbus–Boeing duopóliumot. A 108–133 üléses CS100-as (mai nevén Airbus A220-100) 2013. szeptember 16-án szállt fel először, 2016. július 15-én állt kereskedelmi forgalomba az első példány, a svájci Swiss Global Air Lines színeiben. A nagyobbik testvér, a 130–160 utasra székezhető CS300-as 2015. február 27-én hajtotta végre első felszállását és 2016. december 14-e óta dolgozik, elsőként az air Baltic színeiben, mely társaság Budapestre is rendszeresen elküldi az immár Airbus A220-300 néven gyártott gépeket.

A CSeries óriási, a legóvatosabb becslések szerint is legalább 5,5 milliárd dolláros fejlesztési költségei, illetve a megrendelések a vártnál jóval alacsonyabb száma megroppantotta a Bombardier Aerospace-et. A menekülést a nagy rivális, a megszorongatni vágyott Airbus jelentette: 2017. október 16-án jelentették be a két cég vezetői, hogy partnerként „viszik tovább” a CSeries-programot és az európai óriásvállalat 50,01 százalékos részesedést szerzett a Bombardier Aerospace-ben 2018 júliusában. A CSeries-t marketing okokból immár A220-as sorozatként értékesítik, s az Airbus a Bombardier „mögé rakta” saját értékesítési és logisztikai láncait. Kérdés, ez mire lesz elegendő...

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek