Bombázó a földön, Repülő Hordó a levegőben

Gazsó Krisztián   ·   2015.09.23. 08:45
cim

Az öreg B-52-es még mindig szenzáció, ha feltűnik valahol

Autónk csendesen suhan Morvaország dimbes-dombos tájain keresztül, a rádióból cseh tánczene szól. Lassan megérkezünk Petrevaldikba. Parkoló a templomocska mellett. Kifizetjük a parkolási díjat, a már korán reggel jókedvű, és estére még jobb kedvűvé váló parkolóőrnek, a helyi marshaller milliméter pontosan beirányít a nekünk szánt parkolóhelyre, majd egy sörreklám mellett elhaladva, elindulunk a repülőtér mellé, ahogy ez az Ostrava-Mošnovban megrendezendő repülőnapokon már szokássá vált.

Az ősz színeit lassan felvevő erdő fái alatt elhaladva megérkezünk a szpotter körökben szent helyként tisztelt „21-es pont” közelébe. Tavaly kalászos gabona learatása utáni tarlón sétáltunk be, most cukorrépák között botladozunk. Az ég felhős, de szerencsére délután a nap is előbukkant.

Saab-formáció, a köteléket vezeti a 105-ös, egyik kísérője a bikaerős Viggen, a másik a romantikus formájú Draken, aztán jön a mai Gripen és a legrégebbi Tunnan

Kinyitjuk székeinket, betárazzuk fényképezőgépeinket és megkezdjük az előző nap vásárolt helyi nevezetességek fogyasztását. Várjuk, hogy jöjjenek a repülők.

A NATO Days alkalmából több helyen zajlanak egymás után a különböző bemutatók. Amikor a szárazföldi technikák bemutatóin felvert porfelhő elül és a kommandósok is végeztek a terroristákkal, jönnek a repülőeszközök.

Miért éppen Ostrava? Az idei tervtábla készítésekor, erre a hétvégére más helyszín volt beírva. A cseh szervezőknek köszönhetően aztán módosítást kellett végrehajtani, mert olyan dolgokat ígértek, amelyek érdekesnek látszottak. Jön a Tunnan, jön a Tunnan. Terjedt el a szóbeszéd.

A Repülő Hordó közelebbről: klasszikus vadász az ötvenes évekből

A tervek egy része sajnos nem valósult meg, mint például a szombatra ígért amerikai Apache-bemutató, vagy a német P-3C Orion vasárnapra várt hazarepülése, amitől azért mindenki titkon remélt néhány áthúzást, de a Tunnan jött. Ööö, illetve repült.

A Swedish Air Force Historic Flight kötelékében repülő Saab 105-ös, a Draken és a Viggen repülését már láthattuk korábban. Az idei nagy dobás, legalábbis nekem, a szóbeszédnek megfelelően a „Flygande tunnan”, a „Repülő Hordó” szereplése volt. Az első generációs svéd vadászrepülőgépnek furcsa kinézete és igen jellegzetes, sivító hangja van, a Svenska Flygmotor RM2 típusú sugárhajtómű jóvoltából. A kötelék gépei egy cseh Gripennel kiegészülve csináltak néhány áthúzást, majd később egyenként is repültek, hogy külön-külön is hallhatóak legyenek, mert ezeket nemcsak látni, hallani is kell. Különösen a Viggent. Valami botrányosan jó. Recseg, ropog a hajtómű hangja, különösen amikor a leszállást követően, megfordul a futópályán és egy rövid pályaszakaszon fel is száll.

Azért a mai gépek is szépen recsegnek: például a görög légierő F-16-osa

Volt még aztán égzengés, földindulás, mennydörgés, amikor a Ramex Delta két Mirage 2000N típusú gépe elzúgott felettünk. Erre az eszméletlenül, brutálisan jó jelzőt lehet használni, az élményt valóban leíró jelzők nem monitorképesek.

Csendesebb, de nagyon látványos volt a cseh légierő két ALCA-jának a bemutatója. Repülésük közben szórták rendesen az infracsapdákat. Jó lenne, ha még láthatnánk őket.

Új ALCA-variánsok, lássuk, betörnek-e a piacra

A hely, a repülésekhez viszonyított különleges elhelyezkedése miatt, különleges ízt ad, az olyan „hagyományos” bemutatóknak is, mint a helikopterek, az AW-139, a Lynx, Bo-105 vagy a Mil típusok repülése és ez igaz a kötelékekre is, jelen esetben a lengyel Aerobatic Team Orlik bemutatójára.

Bent a repülőtéren szombaton hatalmas tömeg hömpölygött, vasárnap viszont a rossz idő miatt jóval kevesebben látogattak ki.

Mirage-duó fordulóban, forszázzsal

A kiállított gépek között látható volt egy érdekes festésű Mi-24V. Oldalt fehér, felül pedig szürke. Neve is van: Kosťa. Egy B-24 Liberator festését és nevét viseli, amellyel csehszlovák pilóták repültek a II. világháborúban a RAF kötelékében és ez a „PP-K” (EV953) lajstrom számú gép repült haza először Nagy-Britanniából Prágába a háborút követően 1945. július 25-én. Így fejezik ki tiszteletüket a Royal Air Force-ban harcolt csehszlovák pilóták és földi személyzetek előtt.

Mi-24-es RAF-színekben

Az újdonságot, az első repülését 2015. szeptember 14-én végrehajtó L-39NG jelentette. A gép már Williams FJ44-4M hajtóművel és glass cockpittel van felszerelve és a sárkány élettartamát is jelentősen megnövelték.

A repülőnap hétvégéjén nem repült sem az Osprey, sem pedig a B-52-es. Aki kivárta a hosszan kígyózó sorokat megnézhette a Stratofortress bombakamráját vagy a konvertiplan rakterét.

Magyarországot a frissen nagyjavított 406-os Ancsa képviselte.

Holland DC-10 tanker: Ostrava fogadni tudja a nagy gépeket is

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek