Budaörs 2018: airshow nagy reményekkel

Márványi Péter   ·   2018.08.31. 08:00
cim

Őszintén szólva nem is tudom pontosan (pedig részese lehettem), mikor volt az a bizonyos utolsó budaörsi repülőnap: valami azért tényleg kezd feltámadni a magyar repülés néhány keserves éve elteltével, ha augusztus huszadika után ez az alkalom is visszatér a honi aviatika naptárába. Mindenesetre a szombat–vasárnapi airshow fő szervezőjének, Jakab Tamásnak feltettem rögtön beszélgetésünk elején a provokatív kérdést, vajon az a logika is meghúzódik a szervezés mögött, hogy bizonyítani kellett: a Repülőszövetségtől egy éve átvett repülőtér él és virul? A tömör és diplomatikus válasz: bizonyítani nem kellett, de ez azért valóban bizonyíték...

A show-nak amúgy van tartalmi koncepciója az elsőre kicsit sablonosnak tűnő „Múlt és jelen” alcím mögött. Szinte valamennyi ágban sikerült a reptérre invitálni több korszak technikáját. A másik megfontolás az időzítés: lehet, hogy a katonai repülés rajongói nem örülnek az egybeesésnek a szliácsi repülőnappal, de ez egyrészt más jellegű, inkább vegyesen polgári show lesz, másrészt a szervezők arra gondoltak, hogy a sok kellemes földi gyerekprogrammal megtetézve jó időpont lesz ez az iskola előtti utolsó hétvége, remek családi program, és még nem is kell hozzá több órát autózni.

Körpanoráma: budaörsi életképek az Aeroglobe-tól

És akkor fussunk át a műsoron, azon túl is, mint ami megjelent: a 9.45 és 10.10 közé jelzett megnyitó egyrészt az olyan résztvevők érkezését takarja, mint a rendőrség és a honvédség helikopterei, valamint hét helyi Cessna kötelékrepülése a reptér fölött. A regényes régmúlt felidézése természetesen a Goldtimer Alapítvány bemutatójának feladata lesz, az egykori Li-2-es utasszállítóval, a Po-2-essel, Kányával és Gerlével. Az ezt követő An-2-es kötelékben egyaránt repül utasszállító, ejtőernyős-ugrató és mezőgazdasági változat, ez egyébként mindig igen látványos eleme egy repülőnapnak, amikor az ezer lóerős csillagmotoros nagy duplafedelűek átrobognak a légtéren.

A programban Aeros TL néven szereplő műsorszám nyilván még a repülésrajongók körében is egyértelműbb, ha azt mondjuk: Tóth Ferenc, közismertebb nevén „Pamacs” startol motoros sárkányával és húz majd szokása szerint egy irgalmatlanul hosszú vontatmányt, molinót, olyan hosszút, hogy egy-egy fordulóban mintha a saját farkába harapna a különös légikígyó. És közben megismerkedhetünk a mai kisgépes repülés egyik legdinamikusabban fejlődő, igen gyorsan népszerűvé vált formájával, a helikopterszerű, de meg nem hajtott rotorral történő autogiró-repüléssel.

Különösképp nem is kell részletezni: Vári Gyula, aki egykor MiG-29-essel kápráztatta el a Fairfordban gyülekezett repülőtársadalmat, manapság Jak-52-esével mutatja be, hogy a kétüléses csillagmotoros kiképzővel is fantasztikus programokat lehet produkálni. Ezután következik egy kissé talán még „retróbb” program, a négyszemélyes társtípus Jak-18-as repülése és az egyik legklasszikusabb műrepülő, a hatvanas évek sikeres típusa, a Zlin-226-es programja: nem lesz olyan vad és meredek, mint a mai gépeké, hanem inkább felettébb esztétikus, finom légibalett (előadja Rohács Tamás), mint ahogy ugyancsak a kellem és szépség jegyében láthatunk majd műrepülést zenére – de motor nélkül a Swifttel repülő Józsa Dávidtól.

No ezután jön remek kontrasztként egy egészen más jellegű tánc az égen: a mai magyar motoros műrepülés egyik ásza, egyben világbajnokunk, Besenyei Péter, aki a Corvus Racerrel repüli a maga élménygazdag álomprogramját, olyan figurákkal, amiket lekövetni is nehéz, hát még megcsinálni...

Szerepeltek már Ancsák a programban, most ismét láthatunk belőlük a mezőgazdasági gépek műsorában, a szupermozgékonnyá vált Turbo Cmelak és az ugyancsak meglepő figurákra képes, koaxiális rotorokkal repülő szitakötő, a Kamov Ka-26-os társaságában. Majd megint Ancsák dübörögnek, de csak azért, hogy háromezer méterről 24 ejtőernyőst dobjanak ki a gyomrukból, akik szokás szerint zuhanás közben különböző alakzatokat vesznek fel, de van, amikor nyitott ernyővel is szépen összefűzik magukat.

Az elmúlt hetek örömteli szenzációja volt a magyar tulajdonba került L-29-es magyar lajstromba kerülése, a bemutatót pedig ugyanaz a két pilóta, Szakács Gábor és Rohács Tamás repüli, akik a HA-DLF elnyerését célzó berepülést is elvégezték rajta. Ami várható a hatvanas-hetvenes évek cseh sugárhajtású kiképző gépének programjában, az mindama klasszikus figura, amit ezzel a technikával végre lehet hajtani: loopingok, orsók, leborítások.

Aztán ismét a forgószárnyasoké a légtér, láthatjuk a Hungarocoptert, vagyis a hazai építésű együléses apróságot, láthatunk ugyancsak dugattyús motorral meghajtott Robinson R-44-est, illetve a gázturbinások közül az Ecureuilt,  méghozzá két példányban, és ha az időjárás is jó lesz, a gépekben apa és fia, Jakab Ernő és Tamás forgolódik majd. És ott lesz Imreh Lajos, alias Lujó is a Mi-2-esével, aki olykor saját füstjébe merülten adja elő a maga tökéletes táncát.

Magyarországon már többször bemutatkozott, de megunhatatlan a szlovákiai Retro Sky Team, Trénerekkel második világháborús légiharcokat idéző, élvezetesen alacsonyan lerepült műsorával, olykor a váratlan hang- és fényhatással a közönséget is meglepő pirotechnika révén. Ami most különösen kedves lesz: a szlovákoknál is repül a Retro flottájában egy PO-2-es, és ez a „mi Podvánkkal”, vagyis a Goldtimer gépével kötelékezik (hanghatás: dupla varrógép). Ismét ejtőernyős ugrás-sorozat majd ismét műrepülés következik, Rohács Tomi egy harmadik gépbe is beül a Zlin és a Delfin után, de ez már vérbeli mai típus lesz, a válogatott keret Extra 300-asa.


A következő műsorszám a modern business-jeteké (Beechjet, Hawker 800), aztán hazarepül a szolnokiak Mi-17-ese, a szervezők reményei szerint persze egy (vagy két) szép áthúzással és fordulóval, ezután viszont Budaörs összes forgószárnyasa a levegőbe emelkedik, lesz kötelékezés és mindenféle „pörgés-forgás”. A nagy záró „pörgés-forgást” pedig másik műrepülő ászunk, Veres Zoltán mutatja be délután ötkor, a nap légiprogramjának zárásaként, a földi érdekességek, koncertek persze zajlanak tovább gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Vasárnap kevesebb lesz a bemutató, de több lesz a lehetőség sétarepülésre mindenféle típussal, és persze lehet majd tandemben is ugrani. A szervezők, az Aeroglobe Kft. és a Budaörsi Repülőtérért alapítvány emberei egyfelől jó időt remélnek mindkét napra, másfelől Jakab Tamás szerint azt is remélik, hogy aki kilátogat Budaörsre, észlelni fogja, akár a Körépületnél, akár a nagyhangárnál, hogy valóban elkezdődött valami új a repülőtéren.


* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!


Kapcsolódó hírek