Egy csodálatos légifotózás: öt Sea Fury Nevada egén – 2. rész

Folytatjuk amerikai újságíró-pilóta barátunk beszámolóját: az első részben megtudtuk, hogyan is lehet összeszervezni, hogy öt veterán csodagép, a légcsavaros-dugattyús korszak leggyorsabb típusából, a Reno Air Race mezőnyéből együtt repüljön egy remek fotósorozat kedvéért.

A terv szerint először az ötgépes köteléket fotóztuk volna, aztán egyenként mindegyik madarat külön-külön. Ahhoz hogy ezt megvalósítsuk, a mi gépünket egy folyamatos 360 fokos enyhe bedöntésű bal fordulóba tettük, és folyamatosan rádiózva a kötelék vezetőjével igazítottunk a pozíciójukon, hogy a fotósunk minél előnyösebb szögből tudjon fényképezni. Ahogy elkészültünk az ötös kötelékkel, minden gépet egyenként is szemügyre vettünk. A fotózás közel húsz percig tartott, azután pedig az egyik Sea Furyt a renói torony engedélyével egészen a leszállásig követtünk.

Leszállás után volt időnk a földön megszemlélni az idei verseny többi repülőgépét is. Egy nappal a renói verseny előtt érkeztünk, ekkor már a legtöbb résztvevő a helyszínen volt. Arra nem is számítottam, hogy szerencsém lesz személyesen is megismernem jópárat a híres versenyzők közül.

Hogy a hazai olvasókat is beavassuk egy kicsit a renói versenyekbe szeretnék egy pár szót írni erről is.

Az első versenyt 1964-ben tartottak egy világháborús veterán Bill Stead szervezésével. A különböző kategóriákban induló gépek zárt körön repülnek, kategóriától függően 3 vagy 8 mérföldesen. Talán a leghíresebb kategória az Unlimited, amely szinte kizárólag második világháborús gépekből áll, és nem ritka a 400 mérföld feletti átlagsebesség. Általában Mustangok, es Furyk versenyeznek, de van egy módosított Bear Cat es egy Jak is a versenymadarak között. A sebességi rekordot a Dago Red elnevezésű P-51-es tartja. 2003-ban Skip Holm 507,105 mérföldes sebességgel repülte, ha jól számolok, jócskán a szubszonikus tartományban.

Sajnos Amerika leghíresebb repülőversenye több pilóta életét is követelte az évek folyamán. 1964 és 2010 között tizenkilenc aviátor vesztette életét a versenyek alatt, általában ütközés következtében, de többször a gépek csak szétestek a levegőben. Miközben e cikk íródott, érkezett a hír hogy az idei verseny is meghozta első áldozatát. A 64 éves pilóta, Lee Behel vesztette életet  Sweet Dreams nevezetű gépét repülve. 2011 óta sokan szeretnék a híres versenyt beszüntetni, arra hivatkozva, hogy egyszerűen túl veszélyes. Az akkori apropót Jimmy Leeward balesete adta, aki Mustangjával a nézőtérre csapódva tíz ember és saját maga halálát okozta. Még nem tudni, mi fog a versennyel történni. Nagyon sok nézője van minden évben, de egyre több ellenzője is.

Mi az izgalmas napunk végeztével készen álltunk a hazaútra. Tim ellenállást nem tűrve adta nekem a kormányt, amit annyira azért nem bántam, hiszen általában kis Cessnákban tanítok, és ritkán jut esélyem valami nagyobb gépet repülni, főleg több mint egy motorral. A Sierra Nevada hegyláncait kísérve repültünk vissza Kaliforniába. Természetesen barátom tudtára adtam, készen állok a következő fotórepülésre, bárhol es bármikor történjen is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!