19 millió forintért szeretné eladni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az Országos Mentőszolgálat repülőgépét – azt az L–410-est, amely több mint tíz éve lett „fűre tolva” Ferihegyen.

A gép természetesen szerepelt múlt heti sorozatunkban, amelyben Badovszky György repülőmérnök valamennyi, Magyarországon lajstromba vett L–410-esének ismertette a történetét, végigkövette sorsát. Mint a 4. folytatásban szerepelt, ezt a gépet, a HA-YFD lajstromjelű, 892324 gyártási számú UVP-E17- változatot a nyolcvanas évek végén, a megnövekedett külföldi betegszállítási feladatok ellátására rendelte az Országos Mentőszolgálat. 1989 tavaszán vették át Kunovicéban a gépet, amely a ferihegyi belépés és elvámolás után átrepült Budaörsre, a szolgálat akkori légibázisára.

Az eladásra kínált mentőgép

A cseh gyártmányú gép speciálisan mentő változatként épült, beépített egészségügyi berendezésekkel, betegággyal és egyéb, a szállításhoz szükséges eszközökkel. A pilótakabin Bendix King rádiónavigációs eszközökkel és színes időjárásradarral van felszerelve.

„A géppel ezután átképzések és gyakorlórepülések folytak, majd megkezdte rendes feladatait végrehajtani. Az egészségügyben uralkodó pénzhiány miatt az L–410-re tervezett feladatok egyre ritkultak, majd végül teljesen megszűntek. A repülőgép karbantartására sem volt pénz, a berendezések és a repülő javítási ideje lejárt. Időközben a légimentők Ferihegyre költöztek, így a HA-YFD már körülbelül 10 éve füves területre félretolva ott pusztul a szabad ég alatt. Ma már erősen kétséges, hogy valaha újra üzembe fogja valaki állítani” – írta a repülőműszaki szakértő.

Az áruba bocsátás hírét szakértőnk röviden úgy kommentálta: nem hiszi, hogy bárki is megvenné a repülőgépet. A gép eredetileg több mint százmillió forintot ért, most a rendbehozására a kihirdetett 19 milliós vételár többszörösét kellene költeni. A gép sárkányának, hajtóműveinek, avionikai berendezéseinek is lejárt az üzemideje, és mivel karbantartás több mint tíz éven át nem történt, a berendezések nagy részét cserélni kellene. A gép eredetileg több mint százmillió forintot ért, ehhez képest jóval olcsóbban lehet a piacon használható állapotban lévő L–410-esekhez jutni.

Mint azt korábbi összeállításunkban többször is olvashatták, az a gép, amit „fűre tolnak”, az esetek túlnyomó többségében már nem tér vissza a forgalomba.