2010-ben repült először, de már akkor látszott, hogy az elnevezés nem lesz olyan egyszerű: korábban – a tervezés első időszakában – a funkciójához kapcsolódóan emlegették PAK-FA néven (Перспективный авиационный комплекс фронтовой авиации, Front Légierő Perspektivikus Repülő-komplexum), ami, valljuk be, valóban nem annyira illik egy ultramodern harci géphez. Később hallottuk sűrűn a T-50-es megnevezést: a Szuhoj-iroda korábbi kísérleti prototípusainak is adott ilyen jelölést, például a Monyinóban is kiállított T-4-es stratégiai bombázónak a hatvanas évekből, amely csak tízszer repült, vagy más Szuhoj-típusoknak, a Szu-7 és a Szu-9 egyik ősének – ez volt az ötvenes években repült két kísérleti alapgép –, a T-1-nek, majd a T-3-nak. Szóval a T-50-es is levezethető volt a hagyományok felől.

Most pedig a jelek szerint az orosz katonai repülőgépgyártás büszkesége megkapta végleges nevét, és ezt maga az orosz légierő vezérkari főnöke jelentette be a Zvjezda című lapban. Viktor Bondarjev úgy fogalmazott, ugyanúgy hozták meg a döntést, mint ahogy a megszületett kisgyerek kapja meg a maga nevét, vagyis a hadvezetés eszerint már valóban megszületettnek ítéli a típust, amely azonban még egy évet kap a különféle tesztek lefolytatására, mielőtt első tizenkét példánya 2019-ben a légierő alakulataihoz kerül.

Korábbi elképzelések szerint a gépnek 2013 és 15 között kellett volna hadrendbe állnia, ehhez képest kicsit meglepő volt a fejlesztő cégnek az a nyilatkozata 2015-ben, hogy a gép „tökéletesen teljesítette” minden próbáját. Egyébként a végleges változat szolgálatba kerülése kapcsán az is elég sok találgatásra ad okot, hogy a gépet eddig nyilvánosan – beleértve a néhány hete zajlott idei moszkvai repülőszalont – nem repültették az igazi, vagyis a valójában neki fejlesztett, fejlesztés alatt álló hajtóműveivel, csak azokkal, amelyek korábbi Szuhoj-típusokhoz tartoznak,

Néhány éve egyebek mellett azt az előnyét is hangsúlyozták, hogy a T-50 a kétszáz milliós amerikai F-22-eshez képest egyharmadnyi költséggel legyártható, ugyanakkor a mostani árát példányonként 156 millió dollárban határozzák meg.

És nem véletlen, hogy ebben a „paraméterben” is az amerikai harci gép az irányadó. A Szu-57-esnek jónéhány éve létezik egy másik „beceneve”: „Raptor-gyilkos”. Az orosz értékelés szerint a Szu-57 „minőségében a tőle 20 évvel idősebb amerikai »erődemonstrátor« fölött áll, több szempontból is (sebesség, manőverező képesség, hatótávolság, fegyverrendszer)”. Ami biztosnak tűnő információ: a Szu-57-es az orosz repülőgépipar első igazi alacsony észlelhetőségű típusa, a maximális utazósebessége 2600 kilométer óránként, képes a szupercirkálásra, vagyis hangsebesség feletti tartós repülésre utánégető használata nélkül, a maximális szolgálati csúcsmagasság húsz kilométer. (A Raptor esetében például a csúcsmagasság, mint pontos adat nem jelent meg a nyilvánosság előtt, ez legutóbb akkor volt „éles” téma, amikor kiderült, hogy az egyik gép elvesztését az oxigénrendszer hibája okozta. Akkor átmenetileg korlátozták a gép repülhető magasságát, de hogy eredetileg milyen repülési szintre emelkedhet, arról akkor sem közöltek pontos adatot.)

A „Raptor-gyilkosnak” azért sem lesz könnyű dolga, mert az F-22-es sem ugyanaz a gép már, mint ami az első szériában szolgálatba állt, sőt, most indul az újabb továbbfejlesztési periódusa. A Szu-57 kiváló manőverező képességeiről remek felvételeket láthattunk az idei MAKS videói között is, miközben persze az F-22-es is elég komoly ilyen jellegű bemutatókat tartott már, de a lényeg az olyan adatokban rejlik például, mint az igazi „stealth-képességet” jelző radar-keresztmetszet, a gép saját radarjának, aktív és passzív felderítő rendszereinek minősége,   a digitális repülésvezérlés, vagyis rengeteg minden, ami a látványos bemutatókon nem derül ki egyik gépről sem.

Az biztos – és a most nyilvánosságra hozott megnevezés hangsúlyosan kifejezi –, hogy az új orosz harci gép ötödik generációs, vagyis nem tekinthető egy gépcsaládnak a „30-as” típusjellel ellátott Szuhojokkal, amelyeket 4+ vagy 4++ generációsnak sorolnak be. (A második számjegy, a 7, arra utalhat, hogy a típus legalább akkora jelentőséggel bír az orosz katonai repülés történetében, mint a most hadrendben álló Szuhojok őse, a Szu-27-es.) Hogy valójában a gépek „bőre alatt” mi rejlik, ehhez képest melyik típus valójában melyik generációhoz tartozik, az leginkább harci körülmények között válna igazán valóságosan lemérhetővé, miközben remélhetőleg ilyen éles összehasonlításra nem lesz alkalom.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!