Felfüggesztette a 777-8-as fejlesztését a Boeing

MTI   ·   2019.08.16. 12:00
cim2

Az Air Current szaklap alapján a Reuters arról ír, hogy a 777X program jelenleg is kisebb csúszással zajlik, mivel a Boeing sok erőforrását köti le a 737 MAX-ok újratervezése, illetve engedélyeztetése, emellett az újgenerációs 777-esek hajtóművével is műszaki nehézségei adódtak a gyártó General Electricnek. Emiatt a nagyobb, 9-es variáns idénre tervezett első felszállását a Boeing közlése szerint csak 2020 elején tarthatják meg, és várhatóan még abban az évben kereskedelmi forgalomba is állhat, a 8-as variáns pedig két évvel később kerülhet a légitársaságokhoz.

Határozatlan időre felfüggesztette a 777X típus 8-as verziójának fejlesztését a Boeing

A háromszázötven székes Boeing 777-8-asra kevés megrendelés érkezett, eddig mindössze negyvenötöt rendelt belőle az Emirates és a Qatar Airways. Emellett a Boeing ezzel a típussal pályázott a Qantas Project Sunrise néven elhíresült kezdeményezésére, amelynek lényege, hogy ultra hosszú, 20-21 órás közvetlen járatokat indítanának Ausztrália és Európa, valamint az Egyesült Államok között. A Qantas a héten közölte, a Boeing és az Airbus is beadta végleges ajánlatát, döntés még ebben az évben várható arról, hogy melyik típust választják. Sajtóhírek szerint az Airbus a még szintén fejlesztés alatt álló Airbus A350-1000 típus megnövelt hatótávolságú verziójával indult a tenderen.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek